Bácskiskunmegyei Népújság 1955-01-01 / 1. szám

Munkában a Hercegszántói Gazdakör

A Hercegszántói Gazdakörben tevékeny élet folyik. Esténként népesek a kör helyiségei. A megalakulás óta számos új tag lépett be. A népfront-bizottság, a tanács, a földművesszövetkezet együttesen nyújtottak segítséget a kör bebútorozására, otthonossá tételére.

Esténként sok mindenről szó esik. Élénk vita folyt a helyi tervek megvalósításáról. Arról, hogy fejleszteni kell a baromfitenyésztést. Azon nyomban el is határozták: összeköttetést keresnek az egyik járási keltetőállomással, hogy a Gazdakör tagjai kellő számú naposcsibéhez jussanak.

Másik csoportban arról beszélgettek, hogy nehezen jutnak a községbeliek takarmányrépa-vetőmaghoz.

— Könnyen segíthetnénk ezen is, — vetette közbe Benda István, aki a helyi népfront-bizottság elnöke.

Vitatták a lehetőségeket. Balog Imre, Glavatity Mátyás, Mitos József, Likár György, Hovanyec István, Gyurity Ádám, Stipanov Marin elmondották nézeteiket. Még akkor este 15 tag elhatározta, hogy az idén hat holdon termelnek majd közösen takarmányrépát. Elsőként a Gazdakör tagjait fogják ellátni répavetőmaggal és a felesleget a község dolgozóinak rendelkezésére bocsátják.