Bácskiskunmegyei Népújság 1954-05-05 / 105. szám

Az élenjárók tapasztalatcseréje – Miért oszthattunk tavaly közel 9 kg kukoricát munkaegységenként?

Szövetkezetünkben a több termés alapját gondos munkával igyekezünk minden évben megvetni. Az idén különösen törődtünk a jó talajelőkészítéssel. Zabunk olyan földbe került, amelyet a gépállomás az ősszel jól megszántott. Vetés után magtakaró fogassal munkáltuk meg a talajt. Április elején elvetettük 10 holdon a napraforgót és a cukorrépát. A répa alá műtrágyát szórtunk, utána megtárcsáztuk, majd hengerrel, fogassal, boronával porhanyóssá tettük a magágyat. Vetés után sem takarékoskodtunk a boronával és hengerrel. Burgonyánk is jól trágyázott földbe került. Szerettük volna burgonyavetőmagunkat felfrissíteni, de a küldött vetőmagot nem tudtuk használni, mert romlott volt. Asszonyaink elvetették a mákot, zöldséget, hagymát. Sokat olvastam és a rádión keresztül is gyakran hallom, hogy sok szövetkezetben az asszonyok nem veszik ki részüket a munkából. Hát a mi asszonyaink szorgalmasak, igyekvők. Csak egy példát említek: szövetkezetünk taglétszáma 125. De volt olyan nap a kukoricavetés idején, hogy 40-en is dolgoztak. Még a könyvelőnk is részt vett a munkában. El lehetett mondani, hogy a szövetkezet minden tagja »házon kívül« volt.

Elmondom: hogyan termelünk több kukoricát? Vetésterületünk 55 hold. Kora őszi 23—26 centiméteres mélyszántást kapott. A tavasz folyamán, közvetlenül vetés előtt megtárcsáztuk, hogy egyenletesebb, simább legyen a talajfelület. A tárcsát fogassal kapcsoltuk össze. A talajelőkészítés után hozzáfogtunk a sorvonalazáshoz, a négyzetes vetés előkészítéséhez. Keresztbe-hosszába 70X70 centiméter sor- és növénytávolságra jelöltük ki a vetéssorokat.

Szövetkezetünkben már az elmúlt évben is igen bevált a négyzetes vetés. Volt olyan táblánk, amelyről 15 mázsával is több kukoricát takarítottunk be, mint azokról, amelyeken nem alkalmaztuk a négyzetes vetést. Ennek köszönhetjük, hogy egyedül csak kukoricából 8.90 kilogrammot oszthattunk munkaegységenként.

A vetőmagot vetés előtt csíráztattuk és örömmel láttuk, hogy 95 százalékban termőképes.

Az idén próbálkozik szövetkezetünk községünkben először a kitenyésztett hibridkukorica vetésével. 15 holdon folyik a kísérletezés. A négyzetesen elvetett hibrid-kukoricára nagyobb termőterület jut, hogy jobban kitudja használni minden irányban a talajerőt.

Április 23-ra végeztünk a kukorica- és kendervetéssel, ami növénytermesztőink lelkes igyekezetét bizonyítja. Ezután minden figyelmünket és erőnket a növényápolásra fordítjuk.

Nagy András brigádvezető,
hercegszántói Új Élet tsz.