Bácskiskunmegyei Népújság 1952-09-12 / 214. szám

A hercegszántói kulákok a kukorica engedély nélküli törésével igyekeznek kárt okozni népgazdaságunknak

Magyar kulák, délszláv kulák egy malomban őröl. Jól megértették egymást a múltban a dolgozónép kizsákmányolásában, erejének megrablásában, egy úton haladnak most is a kártevésben, a rombolásban, egyformán törnek a dolgozó nép felemelkedése ellen.

Hercegszántón az éjszaka leple alatt, — a kötelező bejelentést elmulasztva — törik a kukoricát, lopják a határ termését. A dolgozó népnek ezek a dühödt és legmegátalkodottabb ellenségei így szeretnék a begyűjtés eredményeit gátolni és a feketepiac eresztékein keresztül minél nagyobb hasznot biztosítani.

Özv. Mándity Józsefné 82 holdas kulákasszony izgatásért csak nemrégiben töltött hat hónapot a börtönben. Nem tanult ebből. Nem okult, hogy a dolgozó nép haraggal sújt le az érdekei ellen acsarkodókra. A kulákasszony 600 négyszögölről bejelentés nélkül törte le a kukoricát, hogy a termést elrejtve megkárosíthassa népgazdaságunkat.

Sirok György 32 holdas kulák szintén sorozatos kártevéssel szolgálja az ellenséget, a határon túl leselkedő Tito-bandát. Az aratását is későn kezdte, ezért jelentős szemveszteség keletkezett. A későn megkezdett aratás miatt folyik ellene az eljárás. Sirok György azonban szintén nem tanult ebből és most 800 négyszögöl területéről lopta le a kukoricát. Ugyanakkor végigsírta a községet, hogy alig termett kukoricája.

Németh Mátyás 38 hold földjét már évekkel ezelőtt szétosztotta családtagjai között. Furfangosan arra spekulált, hogy ezzel kibújik a nagyobb terület után járó beszolgáltatási kötelezettség alól. „Dolgozó paraszttá vedlett át”. A kulák azonban kulák marad. Miközben a dolgozók sorai közé igyekszik befurakodni, gondolataiban és cselekedeteiben ellenük tör. Másfél holdon ő is engedély nélkül törte a kukoricát. Tizenhárom mázsa tengerivel akarta megkárosítani a nép államát.

Simon József 32 holdas kulák sem különb nála. 1946-ban ő is szétosztotta családtagjai között a földjét ugyanazzal a céllal, mint Németh Mátyás. Négyszáz négyszögöl földjéről ő is engedély nélkül törte le a kukoricát. Azt hazudta, hogy állattartásra akarja felhasználni.

Nézzük meg, hogyan tartja állatait ez a kulák? Százötven kilogrammos sertését éheztette. Azt a keveset, amit a sertés esetleg a tarlón talált volna azt is elzárta előle azzal, hogy nagyméretű drótokat húzott az orrába. A hízó ezáltal eddig 20 kilogramm súlyveszteséget szenvedett. Kapitány Mihály, aki a múltban 6 évig volt kizsákmányolt munkása a kuláknak, így nyilatkozik róla: — Rabló volt ez világéletében. A múltban is kizsákmányolta azokat, akik hálójába kerültek. Most az egész népet akarta megrabolni.

A törvényszegő kulákok ellen megindult az eljárás és rövidesen megkapják méltó büntetésüket.