Bácskiskunmegyei Népújság – 1952-05-16 / 113. szám
A hercegszántói tanács laza munkája
A tanács laza munkája most nem egy hibára vezetett a tavaszi munka során. A tanács hibájából és az ellenőrzés elmulasztásából nem lett tavaszi árpából elvetve az előírt terület egy része. A napraforgó vetésterülete sem teljes. A tanács még sem tett semmilyen intézkedést a vetési munkát elmulasztókkal szemben. A tanács elnöke, de még az elnökhelyettes és a titkár sem ismerik például a lucerna vetési tervét. Így aztán nem véletlen, hogy azt sem tudják, mennyi a bevetett és mennyi a még bevetetlenül maradt terület.
A sertésbeadás vonalán is megmutatkozik a tanács laza munkája. Nem szorgalmazzák például a hízottsertések utáni megváltás hátralékainak behajtását. 250 süldő beadási hátraléka van a községnek. A tanács semmi intézkedést nem tett a hátralék felszámolására, a süldők begyűjtésére. Pedig a községben elegendő süldő áll rendelkezésre. Hacsak minden negyedik süldőt veszünk alapul, amennyit a községből a bajai piacra hoztak fel eladásra, azoknak a begyűjtéséből már régen eleget tettek volna beadási kötelezettségüknek. De még így is megvan minden lehetőség a süldők begyűjtésére. A tanács egyik dolgozója nem egész félnap alatt 35 darab süldőt gyűjtött be. A tanács vezetőinek ezzel kapcsolatos nemtörődömségét mutatja, hogy ezt a dolgozót másnap már más beosztásba helyezték és így a süldők további begyűjtése leállt.
A járási tanácsnak több segítséget, de főképpen több ellenőrzést kell gyakorolnia a hercegszántói tanács munkája felett. A helyi tanácsnak pedig változtatnia kell eddigi bürokratikus ügyintézésén, bűnös nemtörődömségén. Meg kell javítania a jelentő szolgálatot és be kell vezetnie annak rendszeres ellenőrzését.