Bácskiskunmegyei Népújság – 1950-08-15 / 107. szám
Orecskó Mihálynak még sohasem volt a zsebében 1760 forint egy összegben
Hercegszántón a kételkedők a saját szemükkel győződhetnek meg a társasgazdálkodás fölényéről
Senki sem megy el szó nélkül a hercegszántói „Felszabadulás”termelőcsoport földjei mellett. Pedig egy év óta, mióta 26, nagytöbbségében nincstelen dolgozó paraszt megkezdte itt a közös gazdálkodást, a falu szeme rajtuk függött. Volt aki csak legyintett: mit akarnak ezek, hiszen a nyomorúságon kívül egyebük sincs!
De van ám most! — Amit itt látnak — mutat szét kezével Orecskó Mihály — az mind egy esztendő eredménye.
Látnivaló pedig van sok
Először is csak bent a gazdaságban 6 tehén borjúkkal, 16 anyakoca, 20 hízónak való süldő, választási malacok. Az istállóban 3 fényes szőrű ló ropogtatja a jólmegérdemelt abrakot, Mojzes Márta az 1500 baromfit hívogatja össze etetésre. Kétezer van egyébként, de 500-at szétosztottak a tagok között.
A beszolgáltatáson felül megmaradt gabona részben már a tagok kamrájában, részben a magtárban pihen. A vetőmagon kívül 120 mázsát tartogatnak az új belépők fejadagjára. Szükség is volt erre az előrelátásra, Hetyei István úgy hirtelenében vagy 20 tagot sorol fel az ujján, akik belépni szándékoznak. Aladics Ferenc a három holdjával már biztos, Kolerics Gyula is itt van már a lányával. Mészáros István, Bubrek Mátyás már a kukoricaszedésre jön, Schmidt Erzsi, Lépi Anna pedig már a régieknek segítenek a ricinusban.
A gabona várakozáson felül fizetett,
de még többet várnak az ősziektől. — Itt hagyom elvágni a nyakam — mondja Mándity Marin, — ha a kukorica el nem éri a 35 mázsát. No meg hát nem kell bizonygatni, meg kell nézni.
Mándity Marin valóban nem sokat fog tévedni. 2—3 erős cső mindegyik száron, csupa szem. De a tekintet máris arrébb téved a 8 holdas kendertáblára. Hetyei István munkacsapata augusztus 20-i felajánlásképpen vállalta, hogy 5 holdat levágnak belőle, a kukoricából 40 holdat úgyszintén vállaltak.
— Ha a kender, meg a kukorica jól üt be — számolgatja Vörös János — kölcsön nélkül megkezdhetjük a hizlalda építését. A fiaztatóra is igen nagy szükség van. Ha már viszont itt tartunk, akkor felépítjük az istállót is a göbölyöknek. Őszre azokat is biztosan megkapjuk.
Elégedetten, reményekkel néznek az ősz elé a csoport tagjai. Az idei év is sokat hozott, pedig ez a kezdet volt még csak. Az elszámolásból senki sem mert még ennyire sem számolni. Orecskó Mihálynak még sohasem volt a zsebében 1760 forint egy összegben, méghozzá a fejadagon felül. Schneider László és Tabak Mihály részesedése is közel jár az ezerhez. Jut belőle új csizma, ruha. A kamrára nem is kell, hogy jusson belőle, a téli zsírról, meg húsról már előbb gondoskodtak. Minden csoporttag óljában hízik egy-két süldő.
A csoport élete nyitott ablak
a falubeliek számára, eredményeiket is számon tartják. Sok egyéni gazda számolgat mostanában és fejcsóválgatva oda lyukad ki, hogy ő felére sem vitte, mint a csoportbeliek. — Valóságos búcsújáróhely lettünk — mosolyog Papp Lajos. —Naponta két-három gazda, de nem egyszer egész csoport keres fel bennünket és érdeklődnek, szemlélődnek. Van, aki azzal megy el, hogy majd meglátja, lehet,hogy közénk jön. Mi biztosak vagyunk benne. De a nagy többség nyíltan megmondja, hogy számítsunk ám rájuk. Hát számítunk is, annyira, hogyha jól sikerül a fejlesztés, jövőre a saját lábunkra állunk és önállósodunk.