Népszava – 1988-02-05 / 30. szám

Megszökött a tanácselnök Hercegszántóról

A jugoszláv határtól alig másfél kilométerre fekvő Hercegszántó csendes, tiszta utcáival békés község benyomását kelti. Az itt élő délszláv és magyar ajkú lakosság főleg a mezőgazdaságból él. A legtöbben a helybeli termelőszövetkezetben találtak munkát. A falu legutóbbi szomorú szenzációja: a karácsonyt megelőző utolsó munkanapon végleg elment a tanácselnök. Hogyan, miért? Az ünnep alatt volt idő találgatni, rémhírek is szárnyra kaptak. Rebesgették: nagy volta feladat a két és fél éve választott, brigádvezetőből lett elnöknek, közpénz tapadt a kezéhez, talán szoknya van a dologban… Egy hónap elmúltával, ahogy mondani szokás, összeállt a kép.

— Se szó, se beszéd, december 23-án, munkaidő után szépen lelépett a felesége bátyjának a feleségével. Jól ismerem mindkét családot. Egyikükre se tudok rosszat mondani — vélekedik az esetről Bozsity Vitályosné adminisztrátor, aki 25 éve dolgozik a tanácsnál.

Mitos András vb-titkárnak ettől némiképp eltér a véleménye:

Kettős életet élt?

— Engem így még senki nem állított a falhoz. Jakab István, a közeli Garáról került a községbe. Régebben a téesz szárítóüzemében dolgozott brigádvezetőként, majd a tanács házi brigádjának munkáját irányította. A korábbi elnök nyugdíjba vonulásakor a község lakosságának, a párt és a népfront vezetőségének bizalmát élvezve úgy gondoltuk, személyében agilis, fiatal tanácselnököt választottunk. Két és fél évig így is volt. Bár az utóbbi néhány hónapban határozottan megváltozott. Titokzatos telexváltásai, telefonbeszélgetései voltak. Most már tudom, miért. Akkor a dolognak különleges jelentőséget nem tulajdonítottam. Azt hittem magamról, jó emberismerő vagyok. Ezt ezek után nem mondhatom el.

A vb-titkár kategorikusan kijelenti, hogy az elnök munkájában, a tanács pénzügyeinek kezelésében semmilyen kifogásolni valót nem talált az időközben lefolytatott vizsgálat. Szerették az itt lakók. A családi ügyéhez pedig senkinek semmi köze.

— Így elmehet a kisbíró, de nem az elnök — fogalmazott tömören egy idős tanácstag.

A vb-titkár, tanácsi tisztségviselők és a feleség elmondásából összeállt Jakab István utolsó hercegszántói napja. Dolgozott, mint rendesen, igaz, többször elment, de mindig vissza is jött. Mitos András aznap két községgel odébb, Csátalján helyettesítette gyesen lévő kolléganőjét. Három óra körül ért vissza a faluba. Bement a tanácsházára. Ott találkozott az elnökkel is. Megbeszélték: „hazaugrik” a kenyérrel, de visszajön és az ünnepek előtt a presszóban megisznak egy kávét. Így is történt, de az elnökkel már csak úgy beszélt, hogy az a kocsijából kiszólt: neki most sietnie kell…

— Este jött át a felesége, sírva panaszolta; összecsomagolt és elment a Pista. Úgy meglepődtem, hogy ültömből fel sem tudtam kelni. Ma már tudom a jó arca mellett volt egy rossz is, ezúttal az győzött.

Az utolsó busz

A Hercegszántón maradt feleség szerint az elmenetel így történt:

— Férjem kivitt a rokonokhoz ide 14 kilométerre, Hódunára. Azt mondta, tízperces dolga van és jön értem. Vártam fél órát, egy órát. Azután az utolsó busszal hazajöttem. Akkor láttam, se a kocsi, se a ruhái, se egy sor írás. Elment. Napokig nem is tudtam, hol keressem. A bátyám aznap a Duna túloldalán volt malacokért. Jól megszervezték, hogy legyen idő a szökéshez.

A tanácsi irattárból egy, dr. Gajdócsi Istvánnak címzett 1987. december 23-án postára adott levél fénymásolata került az asztalra, amelyben Jakab István bejelenti a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnökének, hogy munkaviszonyát ezúton felmondja. Eddigi becsületes és eredményes munkájára hivatkozva kéri, hogy 1987. december 31-i dátummal „munkaviszony megszűnt” bejegyzéssel munkakönyvét egy megadott enyingi címre szíveskedjenek utána küldeni. Indokként a megromlott családi viszonyt jelzi.

Orosz Károllyal, Enying tanácselnökével beszélve megtudtam, hogy novemberben három dunántúli napilapban és a Magyar Hírlapban pályázatot hirdettek meg a januártól betöltendő gazdasági, műszaki, ellátási szervezetük vezetői tisztségére. Erre jelentkezett hatodmagával Jakab István. A poszt betöltéséről határozó bizottság decemberben találkozott a pályázókkal. A hercegszántói jelentkező mellett döntöttek, mérlegelve azt is, hogy tanácsi tapasztalata, szakmai felkészültsége mellett bejelentette: megromlott családi körülményei miatt új életet akar kezdeni.

Arra a kérdésemre, hogy etikusnak tartja-e volt kollégája ilyen távozását, az enyingi elnök egyértelműen nemmel válaszolt.

— Választóit, a község vezetőit, munkatársait tájékoztatni kellett volna.

Való igaz, egy tanácselnök csak egy bizonyos pontig lehet magánember.

Jakab István, egy 2700 lelkes község választott vezetője, bármilyen áron, de új életet akart kezdeni.

A kérdőjelek megmaradnak

— A szükség néha törvényt bont. Sok minden nem tartozik a nagyközönségre. Gondolhatja, hogy ezeregyszer értékeltem, hogyan csináljam. Senki nem értett volna meg. Úgy érzem, a munkámat, a vállalt feladatomat becsülettel el is láttam. A magánélet az egészen más kérdés — sorolta indokait Jakab István.

A családi élet kudarca emberileg talán érthető is, de mint hivatali elöljáró, az ilyen távozás már nem. Erre is adott választ.

— Az utolsó percig nem mondhattam el senkinek. Ez egy kis falu, ott hamar terjed a hír, pedig szerettem volna az ügyet becsülettel végigjárni. Most azt fontolgatom, hogy írok a községi tanácsnak egy mindent megmagyarázó levelet.

E felett talán már eljárt az idő, s talán felesleges is. Korábban kellett volna az emberek szemébe nézni. Minden csoda három napig tart — mondja a szólás. Hercegszántó — két család kivételével — már napirendre tért az ügy felett. Idézem dr. Simon Jenő, a Bács-Kiskun Megyei Tanács személyzeti osztályvezetőjének véleményét:

— A szerencsére párját ritkító eset konzekvenciáit a tanácsi tisztségviselőket választó közösségeknek le kell vonni. Ha már így alakult, Hercegszántó jobban járt, hogy Jakab István elment.

A hercegszántói tanácsházán az elnök irodája gazdátlan. A fali naptár még 1987 novemberét mutatja, az ablakkeretre rajzszögezett moziműsor is tavalyi. Azért a helyiséget naponta takarítják, a virágokat öntözik, pedig a régi elnököt nem várják vissza. A tanácsülés hétfőn dönt az új elnök személyéről.

— Az biztos, itt még egyszer kívülről jött ember nem lesz vezető — mondta a buszmegállóban egy sokác bácsi és sorolta, hány máshonnan idekerült téeszveztő, agronómus távozott innen dicstelenül.

Czauner Péter