hvg360.hu, 2022. november 20.

Az én hetem:

PARTI NAGY LAJOS

Ausztria szerdán, sőt még csütörtök este is létezett.

Ellenben, mint tudjuk a legfő igazgatónőtől, Németország már rég odalett. Egyrészt mert eleve oda volt léve, mint azt a történettudomány, s a nerhumor páratlan nagysága bejelentette, másrészt azok, akik még nem voltak oda, mikor lefordították maguknak a fűtetlen, setét odújaikban, hogy „Gyáva népnek nincs hazája” (Sajó Sándor: A vén bolond, 1923), rögvest magukba hullottak, és ők sem voltak többet. Egy reggel megálltak a határ hűlt helyén a vonatok, a repülők, nem volt CDU, AfD, se München, se Berlin, nem volt autóipar, nem volt Audi-gyár Győrben, nem volt német cég egy sem Hunniában, ott állt kétszázezer magyar ember munka nélkül, nyelt nagyokat a szédítően fejlődő magyar gazdaság, de addigalé, hogy a magyarok legfőnöke felhívta Schmidt Máriát, tudja ő, hogy a tudomány szent, de csináljon már valamit.

Aki nyilván csinált, mert estére megint lett Németország, odalett, aztán visszalett, de az intelem hatott, hogy bármikor így járhatnak a gyáva buzik, akik nem átallották szivárványszínnel hergelni a magyar válogatotton keresztül a magyar népet másfél évvel ezelőtt Münchenben. Bezzeg Katarban, ahol tilos, nem merik majd felhúzni az ominózus karszalagot, persze merő képmutatásból; egyébként vasárnap olybá tűnik, hogy felhúzzák a gyáva labancai, sőt más brüsszeliták is, de annál rosszabb, Németország rég odalett, ha van karszalag, ha nincs.

És még bambi is kapható.

Hasek Svejkjében a vlasimi esperes azt olvasta, hogy Ausztrália, a Föld ellenkező oldalán, nem létezik, s csak az ördög szemfényvesztése, ha valaki onnan küld például levelet. E felismerését vasárnap ki is prédikálta a templomban, ahonnan egyenesen a bolondokházába vitték.

Szerdán este Bécsben jó és okos emberek között ülhettem a Literaturhausban. Egy antológia kapcsán zömmel a Dunáról beszélgettünk, persze óhatatlanul a térséggel együtt, amin keresztülfolyik. Így szóba jött Magyarország, konkrétan az Orbán-diktatúra, mert nem volt nagy finomkodás a megnevezésben. Illető immár 12 éve tartja maga előtt túszként vagy pajzsként az országot, persze, hogy a világ szemében a rezsim ráforrt a magyarokra, a magyarok pedig a rezsimre, az együtt érző ingerültség kevéssé differenciál. Ott lebeg a félig kimondott vélemény, hogy aki hagyja, aki ott él, illetve itt, az kollaborál. Nem volt jó magyarnak lenni, de hát nagyon régen nem jó, nap, mint nap szégyellem magam, mert hiába utálom őket, hiába nem vagyok ők, hiába írtam, amit írtam, rajtam ragadnak, hisz itt éltem, lényegében tehetetlen, s itt is fogok élni.

Ettől eltekintve jó este volt, s jó nap jött rá, trűb, hidegecske, mégis. Csütörtök délelőtt az Albertinában megnéztem a nagy Jean Michel Basquiat-kiállítást, A New Yorkban élt grafitti-művész és festő, aki a (nyugati) közvélekedés szerint az ezredvég legnagyobb fekete, Puerto Rico-i képzőművésze volt, s hat év alatt vált világhírűvé, sisteregve élt és dolgozott, végül a nagyszabás kapujában, 28 évesen túllőtte magát. Alkonyat előtt hosszan sétáltam, már égtek a karácsonyi füzér-fények, hullámzott a rengeteg turista, dolgoztak a koldusok, főleg magyarok és románok, orbitális forraltbor- és lószar-illat lengedezett a belvárosban, lüktettek a kirakatok. És a Hauptbahnhof is létezett.

Az én hetem amúgy egy átlagos hét volt, teltek egy EU-konform diktatúra hétköznapjai rendeleti kormányzással, látványországlással, 40 %-os inflációval, ordasnál ordasabb és másnapra elfelejtett hazugságokkal, ahogy egy kis, leépülő birodalomban szokás, amit kézben tart a maffia. Egy kézben, s ezt tudják mind az alattvalók, de hát valakinek csak a kezében kell lenni, mindig így volt a világi élet, se fázni nem akarnak, se lánggal égni. Most lesz mód, előbbire biztos.

Teljes, bár kissé fáradt gőzzel folyik a nép áthangolása, a kifejezést a nemzet rendezőjétől veszem, aki elmondta, hogy az ő egyetemén nem egyszerű dolog a diákok áthangolása, akik majd, kikerülvén az SZFE-ről, másik hangnemet, másik gerincet fognak képviselni. A diákok ezt egy korrekt nyílt levélben elutasították, mondván, mindenki a saját gerincéből dolgozik. Igazuk van, meg is kapják érte a magukét, mivel a gerincben van potenciál retorikailag, épp csak a brüsszeli szálat kell megsodorni, nem kell hozzá sok, kormánysajtósnak ez rutinfeladat.

A leplezetlen propaganda igazi nagy fába vágta magát, az egész semmibe futó NER-politikát a vezéri furfangtéboly összes következményét, legalábbis a nagy részét rá kell tolni Brüsszelre, kerül, amibe kerül. Ha kell, minden alattvaló szájába nyomunk egy bombás-szankciós szaloncukrot, be lehet ikszelni a nemzeti konzultációs kérdőíven, hogy mennyire süvít: a.) fülsiketítően, b.) nagyon, c.) Bécsbe vágyik.

Ami Brüsszelre nem, az rákenhető a háborúra, melyet, lám, immár Ukrajna folytat a lengyelek ellen két becsapódás képében. Kész haszon, hogy a zsigeri katonásdira jött egy valódi háború, háború alatt persze azt értve, hogy az ukránok mért nem hagyták magukat megagresszakolni, ha már a nagyvérű Putyin koma ilyen természet, lát egy országot, megtámadja, ezek meg makacskodnak. De miért!? Mert a Brüsszel tüzeli őket, minket meg belesodor. Még jó, hogy van egy, csak egy politikus, aki előre lát. Azt látja, amit akar, hol ezt, hol azt, de előre.

Megszavazza a szankciókat, amik ellen rögvest kampányt indít, hogy azok bombák volnának, illetve azok volnának a bombák, bazmeg, tisztelt nép, ezért lesz fűtetlen a gyereked iskolája, illetve a kis veséje neki, Brüsszel miatt. Továbbá ezért nem lehet neked napelemed (lásd lefagyás, miután Palkovics a hadiipar frontján harcol tovább), úgyse tudnál ilyen bonyolult nyugati szarokkal játszani, télen nem süt a nap. Ott az ősi magyar vaskályha, a Kárpátmagyar Rőzseszedők Szövetsége Semjén Zsoltot fővédnökül választja. A tanárok meg hadd sztrájkoljanak, akkor se történik semmi, a magyar birkality előbb-utóbb ellenük fordul. Be lett nekik lengetve, ami be lett, ezt jövőre is belengetjük, legföljebb ársapkát húzunk a fizetésükre, és nem lesz ennyi tanítás, a gazdag megoldja, a szegénynek meg minek, ha úgyis ránk szavaz döbrögiglen, inkább menjen pillepalack-gyűjteni, az élet a legjobb testnevelés.

Ársapka népnek van hazája. Ha engedi magát átverni a tisztelt bombázó ellenségünk, ha nem. De azért a közös hitel megvétózásával elfenyegetőzgetünk, hogy ki a zsaroló, az nézőpont kérdése. Ha nagyon kekeckednek, Kirill pátriárkát meghívjuk a nemzeti dohányboltok és az alkotmánybíróság elnökének, ki tiltja meg – egy szabad szuverén satöbbinek? Mi, a nerelit rosszul nem járhatunk, hátizsákjaink és helikoptereink készenlétben, amúgyis jönnek a milliárdos fiatalok, már a Lölő fia is százmilliárdos vagyonnál tart, aki ner az nyer, betűcsere ad astra.