Egy hős család

A bíróság igazságot szolgáltat, az igazságot kereső szubjektum (esetünkben a bíró) pedig mindig is fölfelé tekint. Árpád bölcs magzatjai az idők kezdete óta vallják, hogy igazság az, amit a hatalom akként kezel, s aminek a megismerése a mi számunkra gyakorlati és működőképes direktívát tud nyújtani. Be kell látnunk továbbá, hogy egy állítás igaz vagy hamis volta nem valamiféle benne rejlő, változatlan tulajdonság. „Az igazság megtörténik valamely eszmével. Az eszme igazzá válik, az események igazzá teszik. Igazsága valójában esemény, folyamat: mégpedig önigazolásának folyamata” – a többit lásd William James Pragmatizmus című karcsú, ám velős munkájában. Ez utóbbi az élet szokványos dolgait illetően is releváns filozófiai szöveg, más kérdés, hogy ilyen irányú továbbképzésre Árpád bölcs magzatjai szorulnak rá a legkevésbé.

Ha tehát a kúria elnökének feleségéből annak ellenére lesz a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának tanácselnöke, hogy riválisához képest kevesebb mint feleannyi szavazatot kapott, az magyar ésszel, magyar szívvel közelítve nemcsak elfogadhatónak mutatkozik, hanem célravezetőnek, sőt üdvösségesnek is. Ami történt, azt nagy valószínűséggel egyenest a legfőbb személynek köszönhetjük, hatása tehát per definitionem áldásos leend. Vagy ha mégse, akkor a fogaskerekek közé ezúttal nem homokszem, hanem roppant méretű szikla került. Utóbbit, mint mindig, most is Brüsszelből gurították ide avval a céllal, hogy az uniós forrásokból momentán épp nem csörgedező pénzpatakok útjában újabb akadályt képezzen, noha ilyenekből amúgy is van elég.

Nem jő a pénz, így aztán Lőrinc barát és hozzá hasonló érdemdús hazafiak kincsesládikái üresedőben, bennük sértődötten perceg a szú. Méltatlan dolog ez, kivált ha figyelembe vesszük, hogy a nekünk járó összegek elfogadása valójában az uniót alkotó teszetosza népek halmazára nézvést volna megtisztelő, ám ezt most hagyjuk is. Kovács Helga Mariann nyilván azért lett a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának tanácselnöke, mert alkalmas erre a posztra, alkalmasságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az a puszta tény, hogy kinevezték. Erről egyébként most vasárnap volt szerencsénk értesülhetni a brit Observer jóvoltából, kormányzatunk ugyanis a hazai nyilvánosságot effajta hírekkel nem igazán macerálja. Jól tudván, hogy a magyar embernek békakuruttyolás való meg tücsökzene, más kérdés, hogy ma már egyiket se hallani. A békák hovatovább a világ legveszélyeztetettebb állatfajai közé tartoznak, ami pedig a tücsköket illeti, az EB idén februárban engedélyezte a házi tücsök élelmiszerként történő forgalmazását az unión belül. Vagyis ez a magyar ember szívének oly kedves rovar ezentúl nem a tőle elvárt közérzetjavító feladatokat fogja teljesíteni, hanem különféle magyaros ízvilágú, tápértékben gazdag és fölöttébb egészséges húsipari termékek fontos összetevőjeként jelenik meg a reggelizőasztalon.

Már amennyiben a családi kasszából még mindig futja ilyesmire.

Kovács Helga Mariannt az Observer értesülése szerint „a Fővárosi Ítélőtábla politikai szempontból érzékeny ügyekkel foglalkozó bírói testületének vezetőjévé nevezték ki”. Eszerint olyan ügyeket kell tárgyalnia, amelyeket nem szabad politikailag érzéketlen fatuskóra bízni, mert az csak elbarmolná őket, és ily módon fölösleges bonyodalmakat generálna. Illiberális kleptokráciánk egyebekben úgy működik, mint ama Patek Philippe órák, amelyek legjobbjaink csuklóján villannak elő óvatlan pillanatokban, épp ezért helyes és szükséges, hogy az üzemzavarok bekövetkeztét a továbbiakban is minden lehetséges módon elhárítsuk. K. H. M. tehát igen fontos, bizalmi feladatot kapott, olyasfélét, mint amiben férje, Varga Zs. András (nem mellékesen Polt Péter korábbi helyettese) a kúria elnökeként immár másfél esztendeje vitézkedik. Azt nyilván mondanunk se kell, hogy felesége kinevezéséhez V. Zs. A.-nak egyáltalán semmi köze nincs, egyébiránt pedig a saját kinevezésével is volt neki baja elég. Posztjának betöltéséhez a törvény öt év magyarországi bírói gyakorlatot ír elő, neki viszont egyetlen órányi bírói tapasztalata se volt, vagyis konfliktushelyzet állt elő, amelyben szokásosmód a törvény húzta a rövidebbet. Nota bene ugyanez a törvény tizenegy évvel ezelőtt hasonló ügyben nagyon jól bevált, konkrétan akkor, amikor a kellemetlenül nyakaskodó Baka András főbíró kiakolbólítása volt a feladat. Hivatkozva egy azon frissiben meghozott és nem mellékesen visszamenőleges hatályú jogszabályra, amely a Kúria elnöki posztjának betöltéséhez, mint fentebb olvashattuk, öt év magyarországi bírói gyakorlatot ír elő. Ez a jogszabály akkoriban mindennél fontosabbnak bizonyult, az a körülmény pedig, hogy Baka 1991-től 2008-ig az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájaként dolgozott, semmit se javított a helyzeten, inkább csak rontott rajta, nagyon is sokat.

Varga Zs. amúgy rendes, kötelességtudó ember, teszi a dolgát, úgy, ahogy azt a feljebbvalói tőle elvárják. Ötletgazdag javaslatokkal áll elő, olyasfélékkel például, hogy a bírói tanács fogadjon el nyilatkozatot, „amelyben – hitvallásához igazodva – kifejezi elkötelezettségét a bírói hatalom és ennek jogállami feltétele, a bírói függetlenség alapja, az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos rendje iránt”. Ezt az agyrémet az OBT idén januárban úgy rázta le magáról, mint kutya a vizet, ami még a jelen helyzet ismeretében is némi óvatos derűlátásra adhat okot. Másfelől Varga Zs. a maga sajátos módján önjáró, vagy legalábbis néha annak mutatkozik. Tavaly ősszel például törölte a kormány népszavazási kérdései közül az egyiket („Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?”), ország-világ előtt demonstrálva, hogy Orbániában a jogrend, a törvényesség, a független igazságszolgáltatás meg a többi ehhez hasonló firlefánc csakugyan létezik. Más kérdés, hogy ez a demonstráció a kelleténél talán valamelyest látványosabbra sikeredett, előcsalva a sötét gyanút, mely szerint csavaros eszű kormányzatunk a jelzett kérdést azért és csakis azért szúrta bele az elaborátumba, hogy onnan kihúzható legyen. Mi természetesen semmi ilyesfélét nem gondolunk, szkeptikusabb honfitársaink viszont annál inkább.

A bizalmatlanság, a gyanakvás és a hitetlenség a legártatlanabb, legegyügyűbb magyar lelkeket is megrontani iparkodik, a gonosznak azonban csatát kell vesztenie. Ha másért nem, hát azért, mert kormányzatunk maga mellett tudhatja Varga Zs. Andrást, aki már alkotmánybíróként is sokszorosan bizonyított. Közösségi együttélés szabályai, hajléktalanság, földforgalmi törvény, Kishantos-ügy, plakáttörvény, rabszolgatörvény, STOP Soros, közigazgatási bíróságok felállítása, rémhírterjesztés, a felsorolt ügyek mindegyikében V. Zs. A. volt az előadó bíró, az Alkotmánybíróság pedig mindegyik alkalommal a kormány igényeinek megfelelő döntést hozott.

Ami pedig a hatalmi ágak szétválasztását illeti, a kormányzatunk által elképzelt magyar ember szerint az a jó, ha a gyeplő, az ostor és a butykos egy kézben van. Ez stimmelt is mindaddig, amíg volt ló, és az tudta a dolgát, tehát lerészegedett gazdáját a járművel együtt rendben hazahúzta.

Viszont ló ma már nincs, de ha volna, se tudná, mi a teendő, hanem hülyén bámulna a semmibe.