Foximaxi

Vészben a hon! – kürtölte világgá Legfőbb Hadurunk három hete a közösségi médiában, noha ezt a hírt valójában a karmelita kolostor erkélyéről, sőt még inkább a Citadella falairól kellett volna a szélbe kiáltania, lehetőleg zivatar idején, az égzengést és az orkán üvöltését is messze túlharsogva. Sajnos azonban hitvány korunk mindenfajta drámai érzék híján szűkölködik, másfelől pedig Legfőbb Hadurunk bejelentése se Zrínyinek a vitézeihez intézett szózatára emlékeztet, ahogy az a Szigeti veszedelemben írva vagyon, hanem csak egy prózai közlemény arról, hogy háborús vészhelyzet címén kik lesznek megsarcolva hamarost.

A kormány rezsivédelmi és honvédelmi alapot hoz létre, evvel egyidejűleg „[k]ötelezzük a bankokat, biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energetikai és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be”. Tiszta beszéd, az úgynevezett nemzeti nagytőke békésen hájasodhat tovább a kemencepadkán üldögélve és csibukolva, a rátarti jöttmentek viszont tejeljenek.

De mi a rosseb az az extraprofit?

Most derült fény arra, hogy az úgynevezett Y-generáció tagjai és a náluk is fiatalabbak híjával vannak annak az ismeretanyagnak, amelyet Legfőbb Hadurunk a maga kifogástalan marxista műveltsége birtokában magától értetődő természetességgel kezel. De tovább megyünk, még maga Molnár László, a Gazdaságkutató Intézet igazgatója is azt mondta az RTL Klubnak, hogy a közgazdaság-tudomány az extraprofit fogalmát nem ismeri, holott ő ’83 és ’89 között tanult a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, ergo a politikai gazdaságtan ezen fontos műszavával meghitt közelségbe kellett kerülnie. De lám, most mégis megtagadja, mint plébános a harangozó élemedett korú asszonyát, akivel régente a csalitosban oly szívesen huncutkodott.

Három hete immár, hogy az extraprofit tárgyában országszerte egyre nagyobb bizonytalanság uralkodik. Annak ellenére is, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter ezt a fogalmat még május végén kellő egzaktsággal elmagyarázta. Extraprofit az, amikor pénz áll a házhoz. Arnold úr, a kivénhedt kontrafagottos ül a járda szélén, előtte kalap, benne pénzérmék, de az se sok, aztán egyszer csak, nini, egy ötezres bankó hull alá az égből, nyilván olyasvalakinek az adománya, aki a magyar fizetőeszköz értékét nem igazán ismeri. (Vagy épp ellenkezőleg, pontosan ismeri.) Danke, Gott segne Sie, vielen, vielen Dank, kiabálja utána Arnold úr, és villámgyorsan zsebre dugja a bankót, értelemszerűen avval a céllal, hogy a rezsivédelmi vagy a honvédelmi alapba késedelem nélkül befizesse.

Ennyi volna a praktikus tudnivaló, amit persze eszmetörténetileg is alá kéne dúcolnunk, ám erre sajnos a legkevésbé se vagyunk alkalmasak. Csupán annyi világos, hogy az extraprofit szó Engels A munkásosztály helyzete Angliában című szociográfiájában bukkan fel először, és a munkaidőnek a tulajdonos által kierőszakolt meghosszabbítására, illetve az abból származó többletbevételre vonatkozik. Marx az erre vonatkozó részletes és precíz leírásokat A tőke első kötetében kedvtelve idézgeti, evvel együtt az extraprofit szó a több mint nyolcszáz oldalas könyvben (értsd A tőke első kötetében) mindössze kétszer fordul elő. Későbbi látványos és egészen Orbán Viktorig ívelő karrierjét ebből aligha lehetett volna megjósolni, ehhez további korszakos jelentőségű teoretikusok, mindenekelőtt Lenin és Sztálin elmélyült kutatómunkájára volt szükség. Műveik gondos tanulmányozása révén leginkább arra a következtetésre juthatunk, hogy extraprofit az, amikor a kizsákmányoló a kelleténél nagyobb haszonra tesz szert, de hogy mennyi is volna az a „kellete”, azt többnyire termékeny félhomály fedi.

Szép eredmény, viszont a marxizmus–leninizmus fejlődése nem torpant meg ezen a szinten, hanem eljutott addig a felismerésig, amely szerint a tőkés számára „az extraprofit elérését az teszi lehetővé, hogy fejlettebb technikát, új termelési módszert alkalmaz, az átlagosnál kedvezőbb termelési feltételeket teremt üzemében és ezen keresztül a munkának magasabb termelékenységét éri el, mint a társadalmi átlag”. Más kérdés, hogy ha a korabeli Orbán kellőképpen éber, és az (extra)profitot idejekorán einstandolja, akkor a haszon létre se jön, és evvel az egész kérdéskör ad acta tétetik.

Illetve mégsem, ugyanis Sztálin a modern kapitalizmus alaptörvényét az alábbiak szerint határozta meg: „a maximális tőkés profit biztosítása az adott ország lakossága többségének kizsákmányolása, tönkretétele és nyomorba döntése útján, más országok, különösen az elmaradott országok népeinek leigázása és kifosztása útján, végül a legmagasabb profit biztosítása háborúk és a nemzetgazdaság militarizálása útján”. Tartalmilag ez már egészen olyan, mintha csak Legfőbb Hadurunkat hallanánk az Európai Unió többi országáról, vagyis a szövetségeseinkről szólani, stilárisan viszont nem olyan, ő ugyanis ennél azért mívesebben fogalmaz, legalábbis olyankor, amikor éppen ráér.

Ha viszont a racionalitás talaján próbálunk maradni, akkor megállapíthatjuk, hogy az extraprofit a haszonnak az a része, amelyet a kormányzat elkobozni iparkodik. Még pontosabban fogalmazva, tetszőleges nagyságú pénzösszeg, amelyet gazdálkodó cégek egy tetszőlegesen kiválasztott csoportja a hatalom oltárára helyezni köteles. A probléma tehát valójában igen egyszerű, szöges ellentétben például a pedagógusok béremelésével, amely a misztériumok ködébe vész.

Annyi világos belőle, hogy az utánunk jövő nemzedékek felkészítésére hivatott embersokaság lassacskán szerteszéled, aki csak teheti, elmegy portásnak, életviteli tanácsadónak, rendezvényszervezőnek vagy aminek sikerül, unokáink és dédunokáink pedig úgy cseperednek föl, mint a birkák, amelyek mellől a juhászok egy kivétellel elfogytak, az az egy pedig többnyire kómában van. Tehát csakugyan vészben a hon, és nem kicsiben, hanem igen nagyban, viszont Legfőbb Hadurunk ennek a vésznek láthatólag nincs tudatában. Rétvári államtitkár ellenben igen, sőt a kivezető utat is megmutatja. „Jó lenne, ha önök [értsd: az ellenzék – V. I.] partnerek lennének, és nem azért tennének, hogy minél súlyosabb szankciók minél nagyobb mértékben sújtsák Magyarországot, hanem kevesebb szankcióval, több bevétellel talán a pedagógus-béremelésről is jobban és biztatóbban tudunk majd egyeztetni.” Rétvári államtitkár elokvenciája előtt le a kalappal, sajnos azonban ilyen szankciók csak az ő tudatában léteznek, arra pedig az ellenzéknek ráhatása nincs.

Végromlásunk evvel már el is kezdődött. Hosszú lesz, szürke, lapos és érdektelen.