Ami utána jön

Agitprop minisztériumunk az év első hónapjában több mint húszmilliárd forintot költött, ez nagyon jó hír. Az agitprop munka ezekben a sorsfordító időkben egyes-egyedül arra irányul, hogy fölkészítsen minket április harmadikára, amikor majd kiválasztjuk az űrlapon a megfelelő rubrikát, amelyet tévedhetetlenül, biztos kézzel kell bejelölnünk. Legyünk hálásak azért, hogy az összes lehetséges forrásból sugárzik, árad, ömlik ránk a tananyag, másképp ugyanis elveszett emberként tétováznánk a szavazóhelyiségben, és annak tragikus következményei is lehetnének akár.

Közöttük talán nem is a nemzethalál lenne a legsúlyosabb.

Persze az egyetlen hónap alatt elpocsékolt húszmilliárd soknak tűnhet, de hát (1) most a jövőnk a tét, (2) van miből tékozolni, vezérünk az államkincstárt saját kezűleg töltötte fel, ahogy ezt a rádiójában a tőle megszokott szerénységgel ismertette. Átlagos magyar polgár ő, naponta tizenkét órát dolgozik, ennek köszönhetően az egész nemzetgazdaságot sikerült a bajból kihúznia. Arra is rámutatott, hogy Magyarország sikertörténet, mi pedig rögvest beláttuk, hogy egy sikertörténet meseszövésébe a pénzszórás hibátlanul belepasszol.

Kivált akkor, ha kissé hátrább lépünk, és a cselekményt tágabb perspektívából követjük nyomon. Akkor ugyanis kiderül, hogy Rogán havi húszmilliárdja semmivé válik az államadósság kamatai mellett, amelyek tavaly ezernégyszázmilliárd forintra rúgtak. Hogy miért, az köztudott, azért, mert az államadósság két év alatt mintegy a harmadával növekedett, és persze azt is vezérünk halmozta föl.

Formátumos embernek ily volumenű adósságai vannak, más kérdés, hogy az ekképp kialakult helyzetet a csekély értelmű alattvaló, aki a Korhely Poloska pultosának tartozik három fröccs árával, fel se bírja fogni. Annyit kapiskál belőle, hogy neki most a költségvetésében képződött lyuk betömésére új bevételi forrást kell találnia. Hogy a kormányunk is hasonló cipőben járhat, azt el nem hinné, pedig a jegybank elnöke ezt írta a Magyar Nemzetben, további lényeglátó felismerések sokaságával körítve. Arra viszont nem tért ki, hogy vezérünk mért láthatta helyesnek készakarva zátonyra futtatni a gyorsnaszádot, ahogy ő ezt a tejjel-mézzel folyó Kánaánt néhanapján emlegeti.

Oka nyilván volt rá, csak ki kell ókumlálnunk, mi az.

Kína a kertek alatt ólálkodik, ami fölötte gyanús, vezérünk pedig olykor mintha saját kezűleg teregetné a vörös szőnyeget Hszi Csin-ping lábai elé. Vannak Európában kormányok, amelyek nemcsak a gazdagodás reményében sündörögnek a kínai elnök körül, hanem azért is, mert hitük szerint elvtársi kapcsolatot ápolnak vele, ezt Daniela Schwarzer, a Nyílt Társadalom Alapítvány európai és eurázsiai ügyekben illetékes ügyvezető igazgatója írja a Politicón, ha nem is pontosan ezekkel a szavakkal, arra pedig könnyű rájönni, hogy az elvtársilag sündörgő kormányokat emlegetve konkrétan vajh’ melyikre gondolhat. A baj igazi gyökere persze abban áll, hogy Európa az elmúlt évtizedben túl bárgyúnak mutatkozott ahhoz, hogy a saját hátsó udvarában rendet tartson, ezt megint csak Daniela Schwarzer írja, hozzátéve, hogy ez a körülmény Hszi Csin-ping dolgát sokkal könnyebbé teszi. A helyzet ebből fakadóan időnként teljesen abszurddá válik, tavaly tavasszal például Magyarországra látogatott Vej Feng-ho kínai védelmi miniszter, és óvatosan megpendítette, hogy helyénvaló volna a kínai és a magyar hadsereg együttműködését új szintre emelni. Egy NATO-tagországgal szeretnének ők cicázni katonailag. Emlékeink szerint a magyar sajtóban erről akkoriban nem sok szó esett. Arról se nagyon, hogy az unió Vej Feng-ho érkezése előtt pár nappal Kína elleni szankciókat fogadott el az ujgurokkal való gyöngédtelen bánásmód (értsd: népirtás) miatt, viszont a brüsszeli tanácsülésen részt vevő Szijjártó ezeket a szankciókat (értsd: ejnyebejnyéket) értelmetlennek, magamutogatónak és károsnak minősítette. Vej Feng-ho a hazatérését követően nem mulasztotta el ezt a gesztust a kínai állami hírügynökségnek megemlíteni, vagyis a turbékolás töretlenül folytatódott tovább. Miközben az ideológiailag nem mindig abszolút naprakész magyar pártsajtó tanácstalanul pislogott. Korábban még arról volt szó, hogy az ujgur nép rokonunk minekünk, ők pedig egyetlen igaz rokonuknak minket tekintenek. Már amíg rá nem jönnek, hogy igazából kifélék-mifélék vagyunk.

A Kínával folytatott etyepetye számunkra most azért érdekes, mert olybá tetszik – Daniela Schwarzer is ekképpen látja –, hogy Európa rebellisei számára a Mennyei Birodalom afféle biztonsági tartalék. Nem ad pénzt az EU, részint mert lenyúljuk, részint mert jogot tiprunk, sag schon, megyünk a kínaihoz. Ennek akár még volna is némi értelme, viszont a jó esetben ezer év alatt megtérülő Budapest–Belgrád gyorsvasútnak vagy a Fudan Egyetem befogadásának garantáltan semennyi sincs.

Hacsak a nézőpontunkon valamicskét nem változtatunk.

Magyarország a jelek szerint előre megfontolt szándékkal és vélhetőleg aljas indokból nyakig eladósodott. Ebből a slamasztikából egyedül kikecmeregni sohase tud. Viszont itt vannak nekünk a kínaiak, adnak azok annyi hitelt, amennyit csak akarunk, és ez nem puszta vágyálom, mert csakugyan adnak. Nemcsak nekünk, bárkinek, aki hajlandó elfogadni. Épeszű országok persze nem hajlandók, ugyanis mostanra már mindenki számára nyilvánvaló, hogy aki Kínával összefüggésben adósságspirálba kerül, az abba belerokkan. Példákról korábban már esett szó e helyt, egyébként pedig utána lehet nézni a neten, aki keres, talál.

Udvartartásának hite szerint április 3-án „egy szabad, tiszta és demokratikus választás” (© Varga Judit) eredményeképp vezérünk uralkodásának újabb négyéves ciklusa veszi kezdetét. (Mellesleg napra száz évvel ezelőtt, 1922. április 3-án lett Sztálin az SZK[b]P főtitkára, két napra rá Lenin agyvérzést kapott, de hogy ez most miről jut az eszünkbe, az nekünk se világos teljesen.) Semmi gond nem lesz, Kína adja a pénzt, pártunk és kormányunk herdálja, business as usual. Hogy utána mi történjen, azt majd vezérünk dönti el. Ha szeretne még egy ciklust, megkapja, ha nem, nem. Mindenesetre a lantot egyszer mégiscsak leteszi, ami pedig akkor következik, arra szavak nincsenek is.

Jönnek a nyájas kínaiak és elmagyarázzák, hogy minden magyar ember, a csecsemőket és a haldoklókat is közéjük értve, annyival tartozik őnekik, amennyi a testsúlya aranyban, persze ezt nem muszáj azonnal kifizetni, részletfizetési kedvezményt kapunk. Vezérünk evvel párhuzamosan bevonul a magyar panteonba, uralmát a tankönyvek történelmünk legdicsőbb és legboldogabb korszakaként emlegetik.

Mátyás a sírjában sértetten forog.