A világ legjobb dolga

Tartalmas interjút adott a 24.hu kultúrrovatának Szabó László producer, Magyarország egyik vezető kommunikációs szakértője, a Magyar Teátrumi Társaság titkára, a Nemzeti Színház PR-tanácsadója, a Magyar Paralimpiai Bizottság vezetője, a Sakkszövetség és a Zenei Menedzserek Egyesületének elnöke stb. Megkerülhetetlen személy, akiről nyilván okkal tételezzük fel, hogy valamennyi pozíciójában a magyar kulturális és sportélet üdve érdekében, sikert sikerre halmozván fáradozik, karrierje pedig a továbbiakban is töretlenül ível majd felfelé.

Felesége, dr. Papp Csilla szintén a kulturális szcéna befolyásos szereplői közül való, 2015 januárjában ugyanis azért alakult ki drámai helyzet a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, mert Orbán az egyetem kancellárjává őt nevezte ki. Miniszterelnökünk a döntését utóbb visszavonta ugyan, evvel együtt nyilvánvaló, hogy a Szabó család kultúránk legaktívabb erőközpontjainak egyike, a családfő megnyilatkozásai pedig különös figyelmet érdemelnek. A föntebb említett interjú kétszeresen is, minthogy ez Szabó László Kultúrpolitikai gondolatok című, a Kommentár 2022/2. számában megjelent kiáltványához kapcsolódik. Utóbbi fölöttébb magvas szöveg, amely Szabó László javaslatai gyanánt a legfőbb személy vélelmezett kultúrpolitikai elgondolásait írja le, éspedig két szinten, részint aforisztikusan, részint pedig valamelyest lazábban is.

Az aforisztikus formula nehezen félreérthető. „A világ legjobb dolga magyarnak lenni!” Részletesebb kifejtése is elég egyszerű ahhoz, hogy a humán szférát illetően nem túl fényesre polírozott politikusagyak felfogják: „A magyar kulturális politika feladata végtére is egyetlen mondat hirdetése, ami a következő: A világ legjobb dolga magyarnak lenni! Ebből fakad, hogy azon kulturális programok vagy »termékek« (…) támogatása, amelyek nem ennek a mondatnak az igazságát tartalmazzák – azokat nem feladata támogatni a magyar államnak.”

A jövő Zsdanovjának tisztére bejelentkező Szabó László tehát nem tiltana, hanem csak tűrne és támogatna. Az autonómiájukra kényes alkotókat hagyná szabadon legelészni a mezőn, ahol számukra fű amúgy se nő, viszont akik értenek a szóból, azok kapnának pénzt, ha sokat nem is. Felekiné Gáspár Anni 1950-ben készült Füttyös kalauznő című festménye vagy Glatz Oszkár 1952-es Kitüntetett utcaseprője a kulturális kormányzat elismerését napjainkban is kiérdemelhetné, újraalkotóik tehát a jelesebb ünnepeken kolbásszal-sajttal töltött lángost falatozhatnának a Normafán, noha ez a luxus a mai árviszonyok mellett csak a nemzeti nagytőke számára elérhető.

Ennek a honszeretet vezérelte esztétikának az inverzét Szabó László a parttalan liberalizmusban találja meg. „Ha az államnak nincs egy világos gondolata arról, milyen módon akarja építeni a saját kultúráját, akkor bedobjuk a gyeplőt a lovak közé, aztán majd lesz valahogy.” Szerzőnk pontosan érzi, hogy ez az a megfogalmazás, amely a legfőbb személy számára az első pillanattól fogva világos és meggyőző is. Főképp ami az államnak a saját kultúrájához való viszonyát illeti, mert hát kié is lehetne az a kultúra, amelyet az állam első embere az államkasszából (a saját értelmezése szerint a saját kasszájából) finanszíroz, vagyis olyan pénzből, amit Lőrincnek is adhatna akár?

Gyurcsányé?

Ne má´.

A 24.hu számára adott interjú viszont mindjárt az első kérdésre adott válaszban utat mutat. „A matematikában használt »a legkisebb közös többszörö« meg »a legnagyobb közös osztó« fogalmával (…) egyaránt van egy kis baj: az egyikben a »legkisebb«, a másikban az »osztó« kifejezés a problémás. Ezért jutottam arra, hogy érdemes lenne bevezetni a legnagyobb közös többszörös fogalmát, amire az általam javasolt gondolat alkalmasnak tűnik. Szép ambíciónak tűnik számomra, ha úgy próbálnánk élni a közös életünket – és különösen, ha úgy próbálunk kultúrpolitikát csinálni –, hogy abban a legnagyobb közös többszöröst »a világ legjobb dolga magyarnak lenni« gondolat jelenti.”

Mármost a helyzet az, hogy legnagyobb közös többszörös tudvalevőleg nincs. Legnagyobb közös osztó és legkisebb közös többszörös van, általános iskolai anyag, Szabó László pedig végzettségét tekintve mérnök, tehát nem a levegőbe beszél. Ha azt mondja, hogy „a világ legjobb dolga magyarnak lenni” gondolat a köztudottan nem létező legnagyobb közös többszörös megfelelője, akkor ez a lózung szerinte is tartalmatlan blöff csupán.

Öröm számomra, hogy ebben a kérdésben egyetérthetünk.