Három nap a tótoknál

Ferenc pápa magyarországi villámlátogatása minden igényt kielégítően gördülékenyre és kompaktra sikeredett. Őszentsége leszállt Ferihegyen, behúzott a Hősök terére, azt körbekocsikázta, és máris repült tovább a Staroslovenská Krčma felé. Pápai vizitet lendületesebben perfektuálni már nem is lehetett volna, ráadásul úgy, hogy ebbe a pár órába az Orbánnal, Áderrel és Semjénnel való kényszeredett smúzolás is beleférjen.

Érdekesmód a kincstári magyar média ezt a bravúrt nem díjazta, a Sajtóklub egyik szereplője például akként vélekedett, hogy Őszentsége evvel Magyarországot akarja megbüntetni azért, mert keresztényi mivoltához ragaszkodik. Figyelemre méltó gondolat, hiszen azt involválja, hogy a jelenlegi pápa valójában a keresztény vallás romlására tör. Más kérdés, hogy a publikumot ez a közlés nem érte váratlanul, a műsor egy további szereplőjének köszönhetően ugyanis másfél hónappal ezelőtt már értesült arról, hogy „a pápa esze el van menve”, továbbá arról is, hogy „a pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember”.

A szóban forgó szereplő amúgy kormányzó urunk bizalmasai közé sorolható, megnyilatkozásai tehát alkalmankénti érdességük ellenére is úgy tekinthetők, mintha a legfőbb szájból hangzottak volna el.

Valószínű persze, hogy maga a szentatya a magyar királyi sajtót nem olvassa, a királyi tévéket nem nézi, mindazonáltal a világ híreiről, pláne azokról, amelyek őt személy szerint is érintik, értesül valahogyan, és levonja a belőlük adódó következtetéseket. Fővárosunk kénköves kipárolgásaiban egy pillanatra megmerítkezik, majd fuldokolva gépjárművébe pattan, és pásztorbotjával üti a sofőr fejét, hogy mielőbb kiérjen Ferihegyre, ahol gépe már duruzsoló hajtóművekkel, indulásra készen várja őt. A cél Pozsony, a meghívó Zuzana Čaputová szlovák államfő, a Progresszív Szlovákia nevű szociálliberális és európai elkötelezettségű párt alapító tagja, később alelnöke, egyébként pedig egy elvált szőke némber, aki most együtt él valami művészfélével, holott annak se rendes állása, se biztos jövedelme nincs. Tovább súlyosbítja a helyzetet az a körülmény, hogy Szent Péter utóda három napot töltött a tótoknál, nálunk pedig arra se volt hajlandó, hogy kormányzó urunk várbeli palotájába látogasson. Talán azért alakult ez így, mert elolvasott egy anyagot az Indexen, és megtudta belőle, hogy azon a helyen, tehát a karmelita kolostort megelőzően ott álló épületben a magyarok egy pápát már kiátkoztak, jelesül VIII. Bonifácot, és a mostani állapotokat figyelembe véve nem kizárt, hogy egyet-kettőt még fognak is. Jobb a békesség. A Vatican News által közzétett fotón a legfelső szintű találkozót lehet megcsodálni, baloldalt a pápa, egy bíboros, egy érsek és a tolmács, szemben velük a föntebb már felsorolt magyar notabilitások, a két oldal között pedig akkora távolság, amennyit a Szépművészeti Múzeum legtágasabb termének a méretei lehetővé tesznek, az arcokon gyanakvás, bosszúság és neheztelés honol. This is not the beginning of a beautiful friendship, kár volt erőltetni, lebőgés lett belőle, látta az egész világ.

Kormányzó urunk a látogatást követően figyelemre méltó szöveget tett közzé a miniszterelnok.hu oldalon Szamizdat címmel futó egyszemélyes glosszarovatában, vélhetőleg avval a céllal, hogy helyre tolja a kizökkent időt. (A rovat címe kétségkívül arra utal, hogy kormányzó urunk közírói munkásságának gyümölcsei a ballib uralom alatt nyögő magyar sajtóban nem kapnak helyet.) Azt írja, hogy „Aki elveszíti a hitét a saját kiválóságában és küldetésében, az elveszíti az inspirációt, a jobbra törekvés motivációját is, és végül eljelentéktelenedik. Ez a politikában oda vezet, hogy vezetőnek lenni piti karriert jelent egy nagy sorsban való részesedés helyett.” A politikus pedig nem a portaszolgálat főnöke akar lenni Pilisjászfaluban, hanem Hannibál, Nagy Sándor, Dzsingisz kán, vagy valami ilyesmi. De olvassunk el még egy mondatot: „A művelt nyugati közvélemény számára egy politikai közösség, egy nemzet küldetéstudata mára elfogadhatatlan, gyanús, miközben számunkra ez a létezés elemi föltétele, és olyan természetes, mint a levegővétel.”

Valójában persze nem „számunkra”, hanem az ő számára a létezés elemi föltétele, a normális ember jól megvan nélküle is. Egyébiránt a nemzet fogalma kétszáz éves sincs, mibenléte pedig vitatott, annyi azonban kétségtelen, hogy mindenfajta közös tudatnak és pláne küldetéstudatnak híjával van. Ilyesmije a politikusnak, abból is a zakkantabb fajtának szokott lenni, aki a nemzetét egyik bajból a másikba sodorja. A küldetéstudat a mindenkori diktátorok, terrorvezérek és maffiafőnökök pszichéjének egyik alapeleme, amely az átlagemberéhez képest hatványozott énközpontúságot takar, ezt Jerrold Post mondta egy interjúban, amelyet a HVG-nek adott. Post huszonegy évig a CIA alkalmazásában állt, és a világ vezető személyiségeinek pszichológiai profilját tanulmányozta, tehát jó eséllyel tudja, mit beszél.

A BBC közvetlenül a magyarországi pápalátogatás előtt Abdul Baki Hakkáni afgán oktatásügyi miniszter sajtótájékoztatójáról tudósított. (A táliboknak van oktatásügyi miniszterük. Magyarországnak nincs.) A miniszter egyebek között azt mondta, hogy az egyetemeken folyó képzést felülvizsgálják. „Olyan iszlám szellemiségű tananyagot hozunk létre, amely a mi vallási, nemzeti és történelmi értékrendünkkel összhangban áll.”

Vigyázó szemüket a tálibok Budapestre vetik.