444.hu, 2022. szeptember 1.
UJ PÉTER
105.0.1. Halottról vagy jót, vagy közénk is lövethetett volna.
105.1. A színészkirály sírjánál
105.1.1. Nekrológszezon van, megint, most ultraglobális, megaturbó, mert Gorbacsovnál történelmibb, aktuálisabb és nehezebben megítélhető halottat már tényleg nehéz lenne rajzolni.
105.1.2. Magamat mindig inkább nyugati típusú Gorbacsov-megítélőnek éreztem. Tehát oké, hogy nem lehetett velejéig demokrata, nyílt szívű szabadsághős, aki a pártfőtitkári posztig jutott a poszt-sztálini gengszterállamban, de végső soron, közénk is lövethetett volna.
105.1.3. Nota bene: a grúzok (1989), a kazahok (1986), azeriek (1990, 1991), a litvánok (1991), lettek (1991) közé speciel lövetett is – a kiélezett gyalásóval lekaszaboltatott terhes nőkről ne is beszéljünk –, de csak módjával, szovjet mércével mérve már-már jelzésértékűnek nevezhető, neoszentimentális, biedermeyer finomsággal, és végül mehettek a baltiak, grúzok, azeriek is, amerre akartak, tankhadosztályok, vadászgépek, rakéták nem indultak. (Vagy ha indultak is, megálltak időben.)
105.1.4. Más kérdés, egyben kontranotabene, hogy talán nem is lett volna már képes a szovjethatalom (kommunizmus mínusz villamosítás) visszatartani pláne visszafordtani abban az állapotában (ezer sebből vérezve) visszatart- ill. visszafordíthatatlant, csak az összeomlás sebességét, mértékét lehetett volna fokozni, és talán ezt láttta meg (jól) Gorbacsov.
Utólag, látva a posztszovjet nemzetek nacionalista hullámának erejét, nem sok esélye lett volna, na.
105.1.5. Dehát még utólag, az események után jó három-négy évtizeddel, a halott főttikár sírja felett sem eldönthető, nemhogy „egyes esetekről”, de szinte az egész zavaros időszakról (szmútnoje vremja), hogy mi volt itten fölvilágosult, eltervezett, bátor reform, mi volt kényszerű előremenekülés, mi volt súlyos, de bizonyos – mondjuk nem orosz – szempontból jól alakult balfogás, és mi volt totális véletlen vagy éppen visszafele elsült kapanyél.
105.1.6. Jiscso raz: magamat nyugati típusú Gorbacsov-megítélőnek gondoltam egészen tavalyig. A nyugati típusú megítélés pedig valami olyasmi, hogy mégis ő volt az első emberszabású SZKP-főtitkár, csinos, elegáns, ír-olvas, beszél, kész főnyeremény. Nyíltnak, őszintének, kompetensnek látszott ebből a bizonyos nyugati nézőpontból. (És nem győzném ceterum cenzeózni a nagyon is keleti, máig hitetlenkedő, mély történelmi tapasztalatban gyökerező nézőpontot hozzája: nem lövetett közénk!)
105.1.7. Aztán tavaly a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (aka. BIDF) releváns szekciójában zsűrizgetve végignéztem (muszáj voltam) a „Gorbacsov. Mennyország” (Gorbachev. Heaven) című cseh–lett interjú-dokumentumfilmet, amiben 100 percen keresztül beszél. És egyébként nem mond semmit, az ég egy adta világon semmit. A rendező (Vitalíj Manszkíj) és a filmes csapat bravúrja, hogy ez a semmitmondás is rendkívül beszédes, és lírai módon beszédes ráadásul. Gorbacsov ezeken a képkockákon már kilencven éves, és elég beteg. De ami megdöbbentően egyértelmű: ez az ember iszonyú nagy színész. Drámakirály. Játszik, megjátszik, rájátszik. Minden pillanatban. Egyáltalán nem nyílt, nem őszinte ember, soha nem is lehetett az. De képes nagyon jól eljátszani, hogy az. Végtelenül hiú, ravasz és manipulatív figurának tűnik. Máris stimmel az a főtitkárság.
Ettől még megérdemel minden elismerést. Végül mégsem lövetett közénk.
105.2. Összeomlás korreláció idején
105.2.1. Most Putyin miatt (v.ö.: a Szovjetunió szétverése/szétesése/összeomlása – kívánt rész aláhúzandó – a XX. század legnagyobb geopolitikai tragédiája volt; amivel kapcsolatban annyit kívánnák legitt megjegyezni, hogy a „geopolitikai tragédia” oannyira –sic! sic! sic! – oximoronális, hogy már-már értelmetlen kifejezés; „nincsen is a geopolitikának szíve” – Gothár-Esterházy: Tiszta Amerika, Gregor József, mint kabinos), illetve az erősen revansistának tűnő orosz nyilatkozatok miatt sokszor előkerül mostanában a kommunista birodalom bukása. Egyébként, elég mély meggyőződésem, hogy Ukrajnában még mindig ezt, mármint a birodalom idestova negyven éve (38 legalább) tartó bukását látjuk, és nem vagyok benne biztos, hogy nem azt látjuk majd még tíz év múlva is, de ekkora birodalomnak összeomlani sem egyszerű, hanem sok lépcsős, lassú dolog: szupernova–vörös óriás–vörös törpe–fehér törpe–fekete lyuk.
105.2.2. Naszóvalakkor, hogy Gorbacsov baszta-e el, vagy nem-e el-e ő baszta-e? El-elbaszott nyilván sokmindent, de nekem megyőzőbb érvelés azért, hogy az orosz (szovjet) válságok erőteljes korrelációt (aka. kollerációt) mutatnak az olajárak változásával. Ha a nyolcvanas évek közepén nem esik be az olajár, nem jön el a hetvenes évek árrobbanása és válsága után az „olajbőség” korszaka, akkor. Akkor… (Mit állítok? Gorbacsov meghalhatott volna szovjet pártfőtitkárként? Afganisztán orosz volna?) Ha a világ rigó volna.
A mai helyzetre nézvevést egyébiránt nem sok optimizmusra ad okot a fenti összefüggés.
De optimizmusra (egyébiránt) semmi, de semmi se nagyon ad okot mostanában.
105.3. Filmművészet: például a belek
Hao Thien, szinte ismeretlen, vietnámi népi zseni Stephen Chow-kungfu-akcióparódiák stlíusában rittyentett főzős tiktokmaszterpíszjait ajánlanám szíves figyelmükbe, korlátozás nélkül.
Mindegyik darab úgy tökéletes, ahogy van, mind az egységes stílust, mind a hibátlan kivitelezést tekintve.
Egyik kedvencem (bár elég sok van):
105.4. Írásművészet: Kolera és Kígyó beszélgetnek
Csak most fedeztem föl ezt a csodás blogot, obskúrus nyolcvanas évekbeli punkzenekarok emlékét ápolgatja, olyan kincsekkel, mint a Pink Panthers-előd szekszárdi K&K zenerkar (Cimbi–Fera–Gerzson–Varjú) videója, rajta régi kedvenc számom, amit sokszor dúdoltunk vidáman a Fekete Yukban, de még kazettán se volt meg annak idején, csak koncerteken hallottuk, annyira underground volt: „Arra vagy te hivatva, hogy jól meg legyél szívatva…”
A Gusztus-frontember Kígyóval készült megainterjú (az egri színtérről) a szöveges csúcs.