444.hu, 2022. augusztus 11.
UJ PÉTER
102.1.1. Drága ingyom-bingyom olvasók!
Kereken egy esztendeje – nem, nem lesz eszetlen eszperente mekekeke e remek levelem, hesteg: hehe – indultunk, mint zúgó vihar, a 444 előfizetői (kvázi-poszttámogatói) programjával, és persze vérmes reményekkel, amelyeket jelentős részben sikerült is beváltanunk, és erről fogok még itt részletezni.
Tehát most évfordulunk. (Mint zúgó vihar, ha még nem unják.) Tervünk, mint hósipkás csúcs. De feljutottunk. Több mint tizenhétezren vagytok már, kedves Előfizetők, cuzammen, kiskörösök, nagykörös, belsők, külsők, középsők, franc se ismeri ki magát a sok csomag közt. De tizenhétezer embernek ér valahány forintot valamilyen rendszerességgel a 444 tartalma, részben az alap, részben az emelt díjas (prémium kategóriás, deluxe, tolótetős, metálfényes, lendkerekes).
A fizetőfalat fel köllött húzni, megmondta Pinkflojd elvtárs, a fal mögött pedig virágozásnak indult ezer virág. Féltünk ettől a falazástól, nem volt ilyen tapasztalatunk, nem hogy nekünk, de az országban is alig, hogy mi lesz abból, ha nagy, több százezres látogatottságú, korábban teljesen frííííí online híroldal (se nyomtatott háttér, se semmi se) előfizetősre vált? Megtalálja-e a piacát?
Úgy tűnik, meg. (Lekoppintom.)
Részünkról tehát a danke zehr, kedves nagybetűs Előfizető.
102.1.2. Egy év alatt sokat erősödtünk, kigyúrtuk magunkat, mint vasorrú patkómágnest, gyarapodtunk emberileg, szakmailag, sőt úgy emberileg, mint szakmailag. Legutóbb igazoltunk két csodálatos fotoriportert, az orbánista jachtozók és magánrepülők rémét, Németh Dánielt, és a rendszer lelkének (már amennyi van neki) érzékeny krónikását, Bankó Gábort. Szaporodnak rendszeres podcastjaink, a Borízű hang mellé indult gasztrokulinár Podkosztunk, a könyves-olvasós 444. oldal is erősen kezdett, de vannak még tervek, akár heteken belül bővülhet a műsorlista krimi irányba. A Magyar Jeti is folytatódik ősztől (eddig nem volt olyan része, ami százezer nézőnél kevesebbet érdekelt volna), és talán újabb élő rendezvényt is össze tudunk hozni, már amolyan közönségtalálkozót, mert az elsőre sokan nem fértek be.
Tíznél több könyvünk, nyomtatott magazinszerűségünk jelent meg, a legutolsó Antonio Talia olasz újságíró könyve az egész világot behálózó (és Ján Kuciak meggyilkolása révén még a szlovák belpolitkát is átrendező) calabriai maffiáról. Idén még legalább három könyvet tervezünk (a drámaian romló papír- és nyomdahelyzet még bekavarhat): Urfi Péter egyházi szexuális zaklatásokat feldolgozó sorozatának kiadását, a nagy sikerű 444 jó hely Budapesten kalauz folytatását, illetve már Szily László is dolgozik vicces állatos történetein. (Szpoiler: megdöglik.)
102.1.3. Megmondom őszintén, sőt, konkrétan az őszintét, ez az öndicsérés elég nehezen megy nekem, valahogy kínosnak, vagy nem is tudom, fölöslegesnek érzem újra meg újra a Drága, Kedves, Aranyos Előfizető orra alá dörgölni, micsoda remek cikkeket kap itten a pénzéért, hogy a Schadl, hogy az Ukrajna, hogy Matolcsy-klán, és a többi. Dehát látja. Nem látja? Na látja! A pay wall nem állhat közénk!
És tegyük a szívünket a kezünkre: a további lehetséges időintervallumokban is hasonló dolgokra számíthat a Kedves Előfizető a jövőre nézvést.
Mégiscsak meg kell majd itt fejteni, mégis kinek mi a szerepe, a felelőssége abban, hogy az európai biztonságot, a gazdaságot, a jólétet alapjaiban fenyegető erőket sikerült a nyakunkra hozni.
102.1.4. Piszok kemény idők jönnek. Ebben a hírlevélben rendszeresen kongatom is, amit csak érek. Sokan nem érzik még, vagy csak alig, de ami jön, az nagyon súlyos és nagyon hosszú lesz.
Nem lehetnek illúzióink.
Neked is kemény lesz, valószínűleg, kedves Előfizető. De arra kérünk, tarts ki melletünk a nehéz időkben is. Nélküled nem tudunk létezni. És akkor megint ideismétlem már-már szlogenné fogadott izénkat:
„Szabad sajtó nélkül nincs demokrácia. Nélküled nincs szabad sajtó.”