95/2. Inkoveniencia inkonveniencia hátán

95/2.0.1. Dear goldenbogár olvasók! Ismételten újfent ezúton is megintcsak hadd kérjem elnézésüket a legutóbbi inkonvenienciáért, midőn egészségügyi és egyéb megrendülés okán passzolni voltam kénytelen a múlt hetit. Egyszemélyes produkcióknak az ilyesmi, ha nem is sine qua nonja (és horribile dictu: végképp nem non plus ultrája), de legalábbis afféle rákfenéje. Pedig ha valamikor, most aztán végképp nem akarnák morbid lenni.

95/2.0.2. Ugyanitt akkor már azt is szorri alá vonom, hogy az utolsó kvázi-épkézláb hírlevél (Moldova) végében meg benne maradt az azt megelőző hírlevél néhány bekezdése. Inkoveniencia inkonveniencia hátán. Egyfajta inkonveniancia-szingularitás felé tartunk (és ott találkozunk a párhuzamosokkal).

Mentségemre legyen mondva, hogy elbasztam.

Elég inkonvenienciózusan alakult eddig ez a tavasz-nyár. És akkor még finom voltam és genderfluid.

95/2.0.3. De akkor most ezzel a lendülettel rázzuk is le magunkról a kesert, a sanyart, a rossznyavalyát, vagy ahogy a hetvenes évek népszerű sorozatának főcímdala szólt Révész Sanyi utánozhatatlan kontratenorján (falzettózhatnák, de minek?): mások vitáznak, mi legyünk vidámak!

Mégpedig minden ok nélkül.

95/2.1. Rezsicsökkentésisztáninak lenni a legjobb dolog a világon

95/2.1.1. Pedig némi optimizmusra adhatik okot (legalábbis a közvélekedés szerint), hogy még él a rezsicsökkentés.

Persze ez nem lehet meglepetés, hiszen tapasztalai úton nyer bizonyítást nap mint nap, hogy a rezsicsökkentés Lenin-tulajdonságú: élt, él és élni fog. Hogy mink élni fogunk-e, és miből, az másik kérdés, de a rezsicsökkentés legszélesebb körű népszerűségéhez kétség sem férhet.

És ez a megállapítás egyszersmind csattanós válasz a mindenféle ellenzéki hangoknak (so called huhogók), miszerint diktatúra, meg sajtóizé volna, meg erőforrás elhogyhívjákolás, meg hogy el volna nyomva az autokrácia vagy mi, nem: tetszettek volna rezsit csökkenteni! (És közben lemenni vidékre.) Ahogy Deutsch Tamás mondaná: ennyi.

95/2.1.2. A kilenc és félmillió Rajk-szakkollégista országában ilyen egyszerű a politika. Ahol az egy főre eső közgazdasági zsenik száma két fő, ott simán nyerő tétel a nem az emberekkel történő megfizettetés, mert ugye tök nyilvánvaló, hogy megfelelő kormányzati politika esetén az ízeltlábúakkal, az előgerinchúrosokkal vagy éppen a zárvatermőkkel fizettethető meg az akármi.

Lehet itten négyszáz forintos euró (az euró eleve BRÜSSZEL!), tizenöt százalék infláció, rogyadozó költségvetés, a csökkent rezsi drogján még elvigyorgunk bambán egy darabig, aztán majdcsak kitalál valami, még a korábbiaknál is intezívabban kurvaanyázható bűnbakot Orbán, Gyurcsány-háton lovagló black face-elt Soros György-imitátorokat rendelnek rázni a határkerítést vagy ilyesmi.

95/2.2. I. Ispán

95/2.2.1. Az éppen aktuális és dinamikusan gyarapodó gumicsontkollekció legújabb és legnagyobb szórakoztató potenciállal rendelkező darabjára a Gyaloggalopp-hangulatú vármegye-ispánozásra már nem sok szót vesztegetnék (hiszen épp a szavak vesztegetése zajlik, értelemcsökkentés), az obligát bőröket voltunk kedvesek lehúzni izibe, ezeken túl Szily kolléga magyarázatában egyébként látnék rációt. Már ha nem oximoronszagú ezt a szót iderángatni.

95/2.3. A kisdobos tiszteli és szereti kultúrpolitikáját

95/2.3.1. A gumicsontkollekció másik jelentős darabjáról is volna itt valami. (Orrunk alá nokedli.) Egyrészt morogtam magamban kicsit, hogy az írástudók, akarom mondani, a youtube-ozni tudók felelőssége meg fittyfene, amikor a Partizán előrántotta a Bokros-féle tandíj (1995-ös, havi kétezer forint) elleni mozgalom HÖOK-os hősét, az azóta szerencsésen a fideszes harmadvonalban lapuló Szabó Lászlót, hogy mondja már el, mit is akart a Kommentárban megjelent cikkével, amelyben a magyar kultúrpolitika valamiféle alapelvének ajánlotta a „Magyarnak lenni legjobb dolog a világon!” teljesen értelmetlen, full idióta, kábé a kisdobosok hat pontjába való mondatot.

95/2.3.2. Ez az újságírás örök dilemmája vagy micsodája, öntökön tökörészése, hogy éppen mikor mekkora kreténségnek ad teret. És miért. Ebben az esetben például van egy irtózatos méretű baromság, amit egy viszonylag jelentéktelen faszi, akinek nyilván semmi érdemi hatása semmire, bedob, és akkor kell-e ennek hírverést csinálni, akár azzal, hogy körberöhögjük alaposan? Mert az újság (tévéműsor, podcast, Youtube-csatorna, mindegy) lényege mégiscsak az volna, hogy előás ilyen dolgokat, hol baromságokat, hol nem azokat, de inkább azokat, aztán kérdez, kommentál, satöbbi, szóval a nyilvánosság elé tár. Vitát nyit. (Néha zár.) És ha gyorsabban tár vagy olyasmit, amit más még nem tárt, akkor az versenyelőny. Akkor jó az újság.

Az infotainmentpiaci verseny nyertese mostan Szabó lett. Hogy szellemi terméke micsoda és mennyit ér, arról kár vitatkozni; adyzni, kosztolányizni vagy akárkizni kifejezetten megalázó volna, ceterum censeo: kisdobosok hat pontja. Az úttöröknek már túl egyszerű volna. Persze, ennyiből abszolút Orbán-konform, szügyig a trendben, az apa férfi, az anya nő, a magyar tiszteli szüleit, vigyázzba áll a Himnusznál és a Nélkülednél, nem mozog, nem susog, nem ficereg.

Szabót tehát azonnal miniszteri posztra kéne emelni. Vagy följebb. A végtelenbe és tovább.

95/2.3.3. Ahogy arra számítani lehetett, a Partizán után a jelentős méretű baromságot már hatalmas önsúlya görgette tovább, lett 24-es internyú, amit aztán mink is megszemléztünk persze, kiragva a kiragadhatókat. Szabó nagyot ment. Jogos a minimumminiszterság.

95/2.3.4. Megígértem, nem adyzok, de ha már mink is tettünk valamit a hülyeség terjesztéséért, hadd használjam ki az alkalmat arra, hogy terjesszek valami olyasmit is, amit több szempontból is jelentős magyar művészeti alkotásnak gondolnék, és nagyszerűen kapcsolódik persze a szabói gondolathoz.

95/2.4. A békertábor árulója

95/2.4.1. Hogyne lenne őszinte az ember mosolya, amikor Slavoj Zizek, a neomarxizmus első számú showmanja, az antiimperializmus és antineoliberalizmus lánglelkű, bombasztikus kelet-európai akcentusú badszpenszere a Guardianben hippizgeti Henry Kissingert, a reakciós, militáns amerikai imperializmus oszlopszentjét Ukrajna miatt. És egyébként igaza van.

„Az a javasollat, hogy adjunk esélyt Putyinnak arra, hogy arcvesztés nélkül fejezze be a háborút, nemcsak azt jelentené, hogy kisebb területeket kaphat meg Kelet-Ukrajnából, a Donbaszból, de azt is, hogy elfogadjuk az orosz birodalmi igényeket.”

95/2.5. Orosznak lenni a legrosszabb a világon (az idézett idézet idézetének idézete)

95/2.5.1. Szintén a fent idézett Zizek idézte néhány hete, korábbi Guardian-cikkében Anatolíj Csubajszt, az orosz oligarcha-kapitalizmus atyját, a kilencvenes évek elejének kétszeres miniszterelnök-helyettesét.     (Csubajsz maga is érne itt néhány bekezdést, persze. A Szobcsak-féle leningrádi liberális csoport központi figurája volt, innen került ki egyébként Putyin is, és Csubajsz egészen a háborúig visszafogott támogatója volt a rendszernek, bár ahhoz túl népszerűtlen, hogy Putyin valami jobban látható pozícióba emelje; az Ukrajna elleni támadás megindítása után lemondott minden pozíciójáról és elhagyta Oroszországot. Azóta nem lehet róla tudni, állítólag Törökországban van.) Tehát Zizek idézte Csubajsz 2004-es mondatait, megjegyezve, hogy kábé soha semmiben nem értett még egyet a volt orosz miniszterelnök-helyettessel, de ezekkel a mondantokkal feltétlenül: „Újraolvastam Dosztojevszkíj teljes életművét az utóbbi három hónapban. És fizikai gyűlöletet érzek. Az biztos, hogy zseni, de az orosz népről alkotott elképzelése, hogy különleges, szent emberek volnánk, a szenvedéskultusza, a hamis értékválasztások, amiket kínál, annyira dühítenek, hogy legszívesebben széttépném.” (Mármint Dosztojevszkíjt magát.)

95/2.6. Az imperializmus csodái

95/2.6.1. Netflixelgetés közben belefutottam minap John Pilger közepesen híres dokumentumfilmjébe: The Coming War on China. Ne nézzék meg, rettenetes, manipulatív, sefülesefarka-demagóg, tendenciózus antikapitalista, antiamerikanista ökörség, megannyi csúsztatás, homályos kaparászás, nettó ökörség. Egy picit még dühített is, de aztán egészen megbuddhásodtam. Hogy van ez az ausztrál faszi, aki több mint hatvan dokumentumfilmet forgatott, nyert egy raklap újságírói díjat, imádja a BBC, a Netflix nyomja a filmjét, mint süket a pattanást, közben az ürge teli szájjal hirdeti, hogy a brit-amerikai imperializmus a legrettenetesebb dolog a világon, minden gonoszság mögött kábé az kíméletlen amerikai miliraizmus sejthető, satöbbi, és hogy Putyin viszont rendben van, a Szkripál-merényletet meg a brit titkosszolgálat szervezte.

95/2.6.2. Tehát csak abba kéne belegondolniuk mindazoknak (Torczkai és/vagy Kövér Lászlótól Schiffer Andrásig), akik szeretnek valahová középre (sőt!) helyezkedni az amerikai imperializmus és Putyin vagy az amerikai imperializmus és a dinamikus kínai modell között, hogy mi történt volna ezzel a faszingerrel, ha Kínában/Oroszországban próbált volna hasonlóan kritikus (pláne demagóg) filmeket csinálni? (Minimum Navalníj mellett guggolna kicsit mérgezetten. És akkor még szerencséje volna.)

95/2.7. Epicus doomicus metallicus

95/2.7.1. Végül de utolsó sorban tekintsék meg a svéd (Szabó ne tekintsen!) Candlemass zenekar 1990-es koncertjén a Demons Gate című számot, mégpedig abból az alkalomból, hogy a Pitchforkon 8,4 pontot kapott az 1986-os Candlemass-lemez, az Epicus Doomicus Metallicus újrakiadása.