58. Nekem lámpást adott a kezembe az Úrt adott kezembe az Úr

58.1.0. Nézem a Partizánon (Partizánutt) a száz éve született Jancsóra emlékező Cserhalmit, Csákányt, Galkót meg a többieket, satöbbiéket, bő egy óra, nyolcszor szakad félbe, nyolcszor megy le hirdetésben a Stop Karácsony, Stop Gyurcsány. (Friss anyag, már azt a szombati a videót nyomják, amin Gyurcsány fenyít Debrecenben egy rátrollkodtatott Fidesz-akciónyugdíjast: „Nagyon gyorsan fogja be a száját, és viselkedjen rendesen! Megértette?!”)

Hatékony hirdetés, az ziccer. Ha eztet meglássa a sok partizánista, csak úgy rohan majd mind-mind átállani fidesznyiknak. Húzza a’ ikszet a Várkonyiné Mészáros Lőrincre meg a krémfreschre, mintha nem lenne honlap. Hogy kiszakad a papper.

Summa summárum: faszagányosan beletargetáltak a YouTube-on a vérprofik. Vagy annyi pénz van, hogy tök mindegy. Mert ez eléggé kidobottnak tűnik. Persze a mi pénzünk, abból könnyű dobálni. Megy a Google-nak, a nemzeti szuterenitás legnagyobb dicsőségére.

Tkp. ezeknek az ultradebil, neoprosztó klipecskéknek belekomponálódása a Jancsó-anyagba fölfogható valamiféle uszkvekvázi artisztikumféleságnak, van benne valami jancsói, keserű humor. V.ö.:     „A gonosz stupiditást nagyon nem bírta.”

58.1.1. Azt hiszem, 1995-ben történt, de lehet, hogy 94-ben. Az biztos, hogy mobilom még nem volt, és a Bécsi úti Szikkti-épületben, a Népszabadság belpolitikai rovatában csörgött az a ronda, szovjet scifiből szalajtott, piszkosfehér plasztik telefon. Jancsó Miklós volt, hogy átküldene egy forgatókönyvet, nézzem már meg. Azt hittem először, valaki szívat. 25 éves, éppen, hogy ismertté válogatgató újságíró voltam, két éve rendes munkatárs, belpolitikai szerkesztgető, mi a frászt akarna tőlem a legnagyobbnak tartott magyar filmrendező?

Aztán megérkezett a dosszié, száz vagy kétszáz gépelt oldal, azóta őrizgetem (egyébként mindent sokáig őrizgetek), megvan a garázsban, valamelyik kartondobozban, most persze nem találom. Évekig egy szekrényem tetején, nagy papírstószban volt, folyton kezembe akadt. A címlapján nagybetűvel, írógéppel, tollal átjavítva: Nekem lámpást adott kezembe az Úr, Pesten.

Jancsó hetven fölött volt már, és nagyon rákészült a filmre. Nagy visszatérésnek szánta, sőt érezni lehetett rajta az „utolsó nagy dobás” szándékot is. Vittorio Gassmant akarta főszereplőnek, és párjának szintén valami olasz szupersztárt, már nem emlékszem kit, de ilyen Claudia Cardinale-kategóriában tessék elképzelni.

És nagyon meg akarta mondani. Ha valami, hát ez érződött a forgatókönyvből. Tele aktuálpolitikus utalásokkal, mini képi glosszákkal, ki- és beszólásokkal. De annyira aktuálisokkal, hogy némelyiket már akkor anakronisztikusnak éreztem. (Ti. a forgatókönyv iródhatott legalább két-három évig, és amire a kezembe került, máris elavult csomó utalása, poénja.) Akkor már szoci kormány volt, de a szöveg még keményen hadakozott 90-től 94-ig kormányzó MDF, főleg Csurka nacionalizmusával. Chartás lecsengetés.

Ezt a forgatókönyvet, amit átküldött, maga írta, egyedül, Hernádi nem volt benne.

58.1.2. Aztán eljött a nap, egy délelőtt (vagy kora délután) Skoda 105L típusú személygépkocsimmal elindultam fölfele a Hárshegy irányába, valahova a Budakeszi vagy Hűvösvölgyi út környékére, Jancsóhoz, hogy megbeszéljük megbeszélendőt. Rettenetesen be voltam szarva, persze, és iszonyú másnapos, valami erősebb buli után alig bírtam fölkelni, talán késtem is.

Óriási fákra emlékszem, csupa zöldben álló, vadszőlővel vagy valami hasonló futónövénnyel benőtt, ódon villára; semmi luxus, inkább a régi elegancia még esztétikusnak mondható emlékei, kopottság, de stílusos, értékes és meleg, polgári kopottság, mint a kétszáz éves londoni pubok beltere. Pocsék a memóriám, leginkább az ablakon, a növényzeten át beszűrdő fények villanak elő 26-7 év távolságból, a tompa, lágy fénysugarak (mondom, NAGYON másnapos voltam), szinte templomi, gótikus hangulat, már vizualice, mert ha valami távolt állt Jancsó személyiségétől, akkor az az ünnepélyesség, áhítatosság.    

58.1.3. Nem akarnám itten tekergetni a „nem voltak sztárallűrjei” közhelyverklit, de Jancsó tényleg nagyon közvetlen ember volt, olyan, aki már találkozás utáni első percben úgy beszélt hozzád, mintha évek óta ismerne, semmi     „filmrendezőszerűség” nem volt benne. Pontosan fogalmaz a Partizán-anyagban Vasvári Emese: a világ legnormálisabb embere volt.

A ház különböző helyiségeiből emberek röppentek elő. Ültem valami ágyszerűségen, Jancsó szájában pipa, szerintem nem égett, arra emlékeznék, mert ROPPANT másnapos voltam, és fájt a fejem, és a füstre olyankor érzékeny vagyok. Ott volt Grunwalsky, éppen készre vágták a Lajkó Félix-filmjüket, én meg sokszor láttam Lajkót a Tilos az Á-ban, zenéről beszégettünk sokat, Lajkóról meg a Kispál és a Borzról, mivel én voltam az országos sajtóban a hivatalos Kispál-rajongó, és Jancsó éppen rákattant Lovasira, talán pont egy népszabadságos Kispál-cikkem után (erre már nem merek megesküdni). Hihetetlenül lendületes volt, lehengerlően friss fejben, mindenről tudott, popzenéről, sportról, mit írtam legutóbb. Pedig, mondom, hetven fölött volt már bőven, és egy műtét (azt hiszem, sérv) után lábadozott, néhány napja jött ki a kórházból.

Húztam Kispál meg Lajkó meg a többi felé a beszélgetést, amennyire lehetett, egyrészt rohadt másnapos voltam, másrészt hetek óta azon kattogtam, hogy hogyan mondhatnám meg a legnagyobb élő magyar filmrendezőnek, hogy a forgatókönyve, amit átküldött, hát, úgy szar, ahogy van.

Persze, nem tudtam megmondani. Csak szőrmentén próbálkoztam, hogy hát ez a jelenet talán már nem lesz nagyon érthető, mire kijön a film, ez a másik is túl aktuális és direkt, ez meg egyébként sem lehet érvényes évekkel Antallék bukása után…

58.1.4. Nemcsak én gondolhattam ezt, mert amikor évekkel később bemutatták a filmet, láttam, hogy szinte semmi nem maradt az eredeti forgatókönyvből. De még az alapsztori sem. Hogy a címet miért tartotta meg, azt sem értettem. Gassman sincs. Helyette Mucsi meg Scherer. Ez volt ugyebár az első Pepe-Kapa. Gyenge film. Így is. Nem is film igazán. Kliphalmaz. Annak sem túl erős. Ezt már Hernádi írta nagyobb részt talán (és Grunwalsky is jegyzi a könyvet). És valami olyasmi jön át rajta, amit Jancsón személyesen egyáltalán nem lehetett észrevenni: a saját örergedésével küszködő, ezzel viccelni, önironizálni (aztána vicceken is viccelni, az irónián is ironizálni) próbáló (erőlködő) művész. Jancsó viccelne a halállal, és az itt hagyandó árnyékvilággal, de már mintha tényleg a túlvilágról készítette volna „visszafele” ezt a filmet: gesztusai elhalnak, eszközei nem érvényesek ebben a létező világban. Minden próbálkozása erőtlen, hullik a semmibe.

A film mégis sikeres lett. Sőt, követte még iksz darab. Még rosszabbak, szinte nem is lehet az „igazi” Jancsó-életműhöz számítani őket. Mucsi Zoltán azóta is kábé ezt a figurát váltja apró pénzre, elég ügyesen és jól.

Én meg azzal a másnapos hárshegyi skodázással voltam pénzemnél. Fontos lecke volt. Egy életre megtanultam, hogy kell nem elmondani egy nagy rendezőnek, hogy szar a forgatókönyve. Most elmesélhetem a századik születésnapon.

58.2. Belső-ázsiai hétköznapok

58.2.1. Ha már, akkor: simán illeszthető lett volna a Nekem lámpást eredeti és tényleges forgatókönyvébe is az alábbi kis etűd, amit kedvenc kortárs költészeti instagramom, a @magyarsagkutatointezet posztolt a héten egy kis videóval (érdemes azt is megnézni, de a nyelvi mutatvány se semmi):

„ŐSI LOVAS HARCMODOR ● A több ezer éves múltú, belső-ázsiai eredetű sólyomröpítés után a méltán világhírű Kassai Lovasíjászok 20 lovas és 30 gyalogos katonából álló látványos, ősmagyar harcmodort élethűen megidéző bemutatóját, a Pusztai Rókák, és az Anda Lovas hagyományőrző csapatát nézte meg Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója a Vadászati és Természeti Világkiállítás megnyitó programjaként a Kincsem Parkban megrendezett lovas gálán. Zene: Magyar Rhapsody Projekt”

A nem kevés Örkényt, jelentős mennyiségű Moldovát és Haseket is tartalmazó multimédiaalkotást a Monty Python modorában földolgozta Magyarország első számú, évi százmilliárdos költségvetésű abszurhumorműhelye, a köztévé is, íme: Lovasgála a Kincsem Parkban (hatalmas az érdeklődés).

58.3. Van még egy százéves zsenink

Stanisław Lem, minden scifik időírója.

58.4. Demokratikus gólzápor

58.4.1. Bár az orbánizmus valódi természetéről és meghaladásának esélyeiről legutóbb (57. hírlevél, cakompak) kifejtett némileg (jelentősen) pesszimista álláspontomon igazítani sajnos még nincs okom, meg kell jegyezni, hogy a magyar demokrácia (egyelőre: demokratikus underground) régen mutatott annyi és olyan biztató életjeleket, mint az ellenzéki előválasztás nevű eseménysorozaton.

58.4.2. Egyrészt nyilván instant win, hogy létrejött (az összefogdosódás, ya know, a szükségesség fölismerése, a fölismerés szükségessége), aztán instant járulékos win, hogy keletkezett egy politikai eseménysor, amibe Orbán nem mászhatott bele, nem tudta telenyomni az áltémáival, a szokásos álellenségekkel, álélethalálharcokkal, Sorosozással, migránsozással, brüsszelezéssel, buzizással. (Bágyadt gyurcsányozással próbálkozott csak.) Többé-kevésbé értelmes vagy annak tűnő kérdésekkel lehetett foglalkozni tehát. (Más kérdés, hogy majd az igazi választáson, jövő tavasszal, a csúcsra járatott kormánypropaganda – és lesz ott minden, buzi-Soros-migráns-Brüsszel, meg olyan is, amit nem is sejtünk – mennyi teret hagy majd. Nincsenek illúzióim.)

További nyilvánvaló instant win az ellenzéki szavazók nem jelentéktelen, a vártnál sokkal sikeresebb mozgosítása. Értékes gyakorlat a bevetés előtt.

58.4.3. És a leginstantabb win (ultimátus win), az utóbbi évek (demokráciaszempontból) legreménykeltőbb mozzanata pedig, hogy az ellenzéki választók végre elkezdték (elkezdhették) pártjaik kipucolását; egyszerűen leszavazták a pártelitek néhány elvtelen, korrupt alkuját. A legnagyobb eredmény természetesen Tóth Csaba eltakarítása. Ez a választók érdeme, legkevésbé sem Karácsonyé. Sőt, a főpolgmester éppen nagyon csúnyán szerepelt az ügyben: elvtelen alkut kötött, aztán amikor már nyilvánvaló lett a bukás, megpróbált némi hatalomtechnikai zsonglőrködéssel előnyt kovácsolni.

És arról meg nem is szólva, hogy.

58.5. Szolgálati közlemény

58.5.1. Néhány napon belül lejár eredeti Kör-tagjaink eredeti Kör-tagsága (illetve az azzal járól pluszhónapokos hosszabbítás). Erről majd küldünk mindenféle hogyishívjákot időben. Arra hívnánk föl a figyelmet legitt kiegészítőleg, hogy akik szerény, ám annál világszínvonalúbbabb hírlevelünket a továbbiakban is szeretnék inboxukban tudni, azok messzire kerüljék az alapcsomagot, mert abban ilyen nincs. Annál inkább a középsőben (KÖZÖSSÉG) meg a legprémiumabban (BELSŐ KÖR). De ne tessenek izgulni, mindenki időben el lesz igazítva.