54. Őszikék a magyar demokráciáról

54.1. Chanson d’automne

54.1.1. Ceterum censeo (horribiler dictu): nasztupílo ószeny. Uletájut lásztocski. Itt az ószeny, itt van újból, Isten tudja, hogy mi okból, jövök haza a kioszkból és satöbbi. Elég íkús hangulatban az uccát járom egy magamban, és Parti Nagyokat dúdolok halkan.

Kihozza belőlem az iskolakezdés folyton (folyvást), fájdalmas önkopír, és még a jobbik eset, ha csak ön-, mert mint látják, látjátok, mint fent. S megint alant.

54.1.2. Talán egyetlen évszak sem ihlette meg számtalanszorabb nagy Költőinket, mint éppen az Elmúlás, a Hulló Fallevél és -Vadgesztenye szezonja (mindig keverem/kavarom), D’une langueur Monotone, miért lennék hát kivétel, hiszen csak én bírok versemnek szuperhőse lenni, a Zokogóhegedűember, a lefegyverező mélabúval kedvszegő.

A költő fejét megüté a téldere. (Ifju szivében ugyanakkor az egység sugaru nyár.)

54.1.3. „Lehányt bitón csüggedt lengőteke, bábujahagyott, italbolt elsárgult udvarán, ökörnyálas örök Aradunk, ezt még megisszuk, aztán maradunk.”

54.2. A tűzfalakra írtam éjjel

54.2.1. Krisztinavárosutt gyanútlanul dugózom előre, szárnyaszegett, négyhengeres, turbódízel őszi légy, bambulva csúszókuplungszagban (aszbeszt megbassza), amikor elém villan a házfalnyi Karikó Katalin, hamisítatlan távolkeleti-diktatúra stílusban, Kim Ir Szen-horrormosollyal. Hogy teljes legyen a komcsisokk, formához a tartalom, még egy vérbeli jelmondatot is odaálmodtatott a megrendelő: „A jövőt magyarok írják”. Hát kicsodák is írnák? Majd a románok, mi? Jóhogy nem a muszlimisták! (Vagy a buzik.)

Jó, hát oké, ennek semmi értelme, de az vesse meg az első nagykövet, aki pont valami értelmet várna egy tűzfalon. És hát oké, ha már muszáj, hát írjuk a jövőt, eddig ugyan mintha a múlt írásával lett volna elfoglalva mindenkit, de legyen, hiszen a jövő a jövőnk. (Vö.: „Munkások! Tiétek a jövő!” Az övék is volt. Oszt mi lett belőle?) És hát ez a kínai–észak-koreai vizuálesztétika gáz-gáz, de mégis, legalább valami érdemi eredménynek állít hogyishívjákot, legalább nem egy Facebook-emotikon van rajta Sorossal vagy a vadászati világkiállításon szarvasbőgő Semjén Zsolt. Gondoltam elsőre. Szegény Karikó Katalin biztos nem örül neki, hogy Kim Ir Szen lett, de kibírja.

54.2.2. Aztán néhány nap múlva megtudtam, hogy a falfestmény megrendelője a kormányzat Innovációimázs-imitáló Imposztorirodája, és az állami pénzből folytatólag (aljas indokból) elkövetett propaganda mindig kellőképpen kifundált hátsószándékosságát ismerve mindjárt másképp fest a tűzfal.

Mondjuk inkább úgy, hogy a harmincezerplusz hallottat összeválságkezelő sikerpolitika finoman magához vonja a vakcinahőst, akihez egyébként semmi köze. Azon kívül, puszta     véletlenségből az mRNS vakcinatechnológia kutatójának is ugyanaz az anyanyelve, mint Orbán Viktornak.

54.3. A Kárpát-medence zászlóshajói

54.3.1. Visszarükvercolnák az irodalom vizeiről az irodalom vizeire: tkp. egy kis semmiség, nüansznyi lepkefing, a jelentéktelennél jelentéktelenebb, hatása az életünkre – piszok szerencse! – semmise, de mégis, nüanszáságában olyan sokat megmutat valami lényegesből, a rendszer szellemi mélyszerkezetéről, ha lehet ironizálni.

54.3.2. Egy sajtóközlemény ez az inkriminált. Irodalmi életünk jeles eseményéről. De nem az esemény az érdekes (bár könnyen lehet, sőt, valószínű, hogy hasonló intellektuális nívón mozgott), hanem maga a közlemény, a szöveg, amely maga is irodalom. Mi több: tényirodalom.

És micsoda szöveg! Minden szavát aranyba kéne izéltetni. Egy Esterházy-hommage! Mintha a csúcsformában és különösen szarkasztikus hangulatban lévő E.P. 1982-ben valami brutális szatírában parodizálta volna a kommunista kultúrpolitika lózungtolulását.

Múltra történő (való) visszatekintés, tiri-tarka programok, zászlóshajó, szakmailag elismert alkotók, államtitikár, büszkeség, kitüntetések, programigazgatással megbízott programigazgató:

54.3.3. „A KMI12 írója vitte el a Tokaji Írótábor nagydíját

A Petőfi Kulturális Ügynökség KMI12 programjának írója, Bene Zoltán kapta meg idén a Tokaji Írótábor nagydíját. A magyar irodalmi élet egyik legfontosabb eseményét, a Tokaji Írótábort augusztus 23. és 25. között rendezték meg. A közel öt évtizedes múltra visszatekintő írótalálkozó háromnapos programját kerekasztal beszélgetések, plenáris ülések, emléktáblaavatás és könyvbemutatók tarkították. A Petőfi Kulturális Ügynökség bemutatta frissen megjelent Bennem a többi című antológiáját, mely az Ügynökség KMI12 íróinak és költőinek műveit tartalmazza.

A KMI12 program a Petőfi Kulturális Ügynökség egyik zászlóshajója. A program a Kárpát-medence irodalmára összpontosítva nyolc, szakmailag elismert alkotóra és négy fiatal tehetségre hívja fel a figyelmet, segítve imázsépítésüket, műveik népszerűsítését. A program első évadának szerzőgárdájában az anyaországon túl székelyföldi, kárpátaljai, vajdasági és csángó származású alkotók is megtalálhatók. A már említett antológián túl az Ügynökség többek között portréfilmekkel, hangoskönyvek, megzenésített versek és versfilmek készítésével, valamint irodalmi rendezvények, találkozók szervezésével népszerűsíti a program szerzőit.

A Tokaji Írótábor utolsó napján a KMI12-tag Bene Zoltán vehette át a tábor díját Fekete Péter kultúráért felelős államtitkártól.

»Büszkék vagyunk arra, hogy a KMI12 programba tartozó író kapta ezt a rangos elismerést. A Kölcsey-éremmel kitüntetett Fehér Klára-díjas prózaíró, a Szeged kulturális folyóirat főszerkesztője, a Pannon Tükör és az Irodalmi Jelen prózarovat-vezetője személyében úgy véljük, méltó helyre került ez a rangos elismerés. Programunk célja, hogy szerzőink művei minél szélesebb körben ismertté váljanak és az eddiginél is többen olvassák őket.« – mondta el Oberczián Géza a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatóságának megbízott programigazgatója.”

54.4. Öngólkirályság

54.4.1. Mit mond a magyar demokrácia állapotáról, hogy országos ügy lesz abból, ha a futballszövetség elnöke meghívja az ellenzéki pártok vezetőit is a válogatott következő meccsére?!

54.4.2. Az egyik oldalon csodálják az elnök bátorságát, és kremlinológiai spekulációkba bocsátkoznak. A másik oldalon obligát agyfasz, őrjöngés: ez már mindennek a teteje!

Tényleg.

Nem vicc.

Mert annak nagyon szar volna.

54.4.3. Normális országban az ellenzéki politikusoknak is ott a helyük a stadionban – vágná rá kapásból a magát normálisnak gondoló ember. Pedig: normális országban az ellenzéket sem és a kormányt sem hívogatják futballmeccsre.

54.4.4. Meccsre szurkolók járnak. Megveszik (nem kapják!) a jegyet, és szurkolnak. Nem VIP-páholyokban networkölnek, nem szerepelnek, nem korteskednek, nem adminisztrálják magukat.

54.4.5. Bár az is igaz, hogy nálunk a focisták inkább a kormánytól és nem a közönségtől kapják a fizetésüket. Azt meg talán mégis túlzás lenne elvárni, hogy a mi közös pénzükből százmiliárdokat futballra költő potentát a kanyarszektorban szorongjon.