444.hu, 2021. március 18.
UJ PÉTER
30.0.1. Ahogyan a legnagyobb streetfighter–matematikustól tudjuk: Dö matematiksz of lájf, hez szám bézik formulaz.
Bár az elítről mostanában egészen más összefüggésekben szokott szó esni, ezúttal ünnepeljük az elítet. A szellemit.
30.0.2. A norvég sorosisták Nobelt adtak Lovasinak.
Volna ezzel kapcsolatban néhány megjegyezendő.
30.1. 1. Ádegy. Hogy mostanában szokott dagadni büszkén (hisz, mi, identitásunkban megidentitult magyarságteljesítők büszkén büszkélkedünk) a honfiúi kebel a nyolcvan uszkve száz évvel ezelőtt korszakos eredményeket elért magyar tudósok nevei hallatán, hogy Neumann, Wigner, Szilárd, Gábor, Teller satöbbi, csöppet megfeledkezve talán arról, hogy ezeknek a korszakos tudósoknak jelentős része (majdnem mind), hát hogy is mondjuk, el lett innét így-úgy üldözve annak idején, nem egészen függetlenül bizonyos büszkeségtényezőktől. (Az angolban remekül rímel is: white pride.)
30.1.2. A Pólya-, Wolf-, Kiotó-, Knuth- és mostmár Abel-díjas (a satöbbiket hagyjuk, betelne az oldal) Lovász Lászlót tíz, húsz, negyven, ötven év múlva kábé ugyanúgy emlegetik majd, ahogyan most a fentieket.
30.1.3. Már ezért is nagy ötlet volt a miniszterelnöktől, hogy pont két éve gyakorlatilag fölmosta a padlót az egyik legnagyobb élő magyar tudóssal, aki éppen az Akadémia elnöke volt.
30.1.4. 2014-ben éppen azzal győzték meg az egyébként amerikai katedrára készülő Lovászt, hogy az ő tekintélye mentheti meg az Akadémia kutatóintézeti hálózatát. Elvállalta az MTA-elnökséget, bár soha nem volt tudománypolitikus, ilyen ambíciókat sem mutatott.
Tudományos pályája alatt valószínűleg sosem találkozott olyan viselkedéssel, olyan gesztusokkal, olyan arroganciával, cinizmussal, sunyisággal, mint amivel 2018 végétől rárontott az orbánizmus. Látszott, hogy nem is érti, mi történik vele. És nem azért nem érti, mert képességeiben korlátozott volna, hanem számára egyszerűen nem volt értelme ennek a viselkedésnek. (Az értelmezési tartományán kívülre esett.)
2019 nyarára végeztek is: kellőképpen megalázták, átverték, a kéjes nyögések még hetekig hallatszottak a miniszterelnöki hivatalból. Más értelme az egésznek nem nagyon volt: a kutatóintézeti hálózat „átláthatóbb finanszorízásából” azóta sem látszik semmi, nem is nagyon történt semmi, azon kívül, hogy Lovászt legyalulták.
Big win.
(Nem kelletett volna kiállni a CEU mellett vagy ilyesmi.)
30.2.1. Ád kettő. Szerdán, amikor bejelentették Lovász Abel-díját, éppen Gerőcs Lászlóval, a Treffort legendás, két éve nyugdíjba vonult matektanárával beszélgettem. (Stay tuned.) A magyar matematika Lovász-, Szemerédi-, Babai-, Bollobás– (és még lehetne folytatni a sort egy oldalon át) -szintű csúcsteljesítményei a világszínvonalú középiskolai matematikaoktatás alapjain épültek fel. Ahogy a XX. század első felének világhírű magyar természettudósai a hazai középfokú intézményekben kaptak egészen kitűnő alapképzést. Biztos mindenki hallotta minden idők legnagyobb gimnáziumi matektanárának, Rátz Lászlónak a nevét, aki a Fasori Gimnáziumban három Nobel-díjast is tanított: Wigner Jenőt, Neumann Jánost, Harsányi Jánost (meg még egy tucat nemzetközi kaliberű, de éppen nem Nobel-díjas tudóst).
30.2. 2. Lovász László pedig Pósa Lajossal, Laczkovich Miklóssal és Pelikán Józseffel együtt a Fazekas első matektagozatos osztályába járt, itt nyertek három egymás utáni évben aranyat a matematikai olimpián. (Egyébként ezen a versenyen az aranyérem nem azt jelenti, hogy az illető megnyerte. Ez nem sportverseny. Aranyat többen is kapnak.)
Rábai Imre tanította őket.
(Rábai 1945-ben, 19 évesen alig élte túl Dachaut és mühldorfi munkatábort. 1958-ban lett a Fazekas vezető tanára. Varga Tamás viszont, aki a matektanárképzés megszervezője volt az ötvenes-hatvanas években, hadapródként mentett meg zsidókat a háborúban. Fejér Lipótot, minden idők legnagyobb egyetemi matematikatanárát, Erdős Pál, Turán Pál, Ottlik Géza, Pólya György, Hajós György, Kalmár László, Rényi Alfréd, Lánczos Kornél, Neumann János, T. Sós Vera mesterét kis híján belelőtték a Dunába, állítólag egy honvédtiszt tanítványa ismerte föl, és emelte ki a sorból.)
30.3. Engem gyerekkorom óta lenyűgöz a magyar matematikaoktatásnak ez a hihetetlen teljesítménye, ez az elképesztően magasra nőtt és terebélyes családfa, amelynek gyökere Fejér Lipót, törzse Erdős Pál, koronájában több tucat világszínvonalú, brilliáns tudós.
Néha csak úgy magában kattingatom a csodálatos Mathematics Genealogy Project oldalait.
Ha valamire, erre lehetnénk büszkék, például, nem a Nélküledre.
30.4.1. Lehetnénk, ha rohadna ez is éppen széjjel.
A csúcs, az elitképzés még úgy ahogy tartja magát: a Fazekas és egy-két vidéki gimi. Még jönnek érmek a matekolimpiákról. (Persze az összesítésekben már nem kerülünk top 10-be, talán 15 éve volt olyan utoljára. De az is igaz, hogy a verseny sokkal nagyobb lett, mint volt mondjuk a hatvanas években.)
A PISA-felmérések szerint viszont ijesztően romlik az átlagos magyar középiskolás matematikai teljesítménye. Ami még ijesztőbb: óriási (és egyre nő) a szakadék a legjobbak és a leggyengébbek között. És ami a még ijesztőbbnél is félelmetesebb: elég nyugtalanító összefüggés mutatkozik a matematikaoktatás teljesítménye és az országok jövedelemtermelő képessége között. (Ahogy erre Győrffy Dóra közgazdász Qubiten megjelent cikke is rámutatott. Aki kihagyta, nézze meg, tanulságos.)
30.4.2. Saját példámon is tudom, mit jelent egy jó gimnáziumi matektanár. Aki képes megtanítani, hogyan gondolkodj.
És tanár nincs. Alig akad. Évről évre kevesebb. És gyengébb.
Lovászék idejében tudományos fokozattal és -munkássággal rendelkező, kivételes képességű matematikusok tanítottak középiskolákban is. Ma már csak mutatóba maradt egy-kettő. Tíz év múlva nem lesz egy sem.
30.5. Rábai Imre 2019 szeptember elején halt meg, pont akkor, amikor egykori tanítványa, Lovász László MTA-elnök miniszterelnöki megalázása teljessé vált.