444.hu, 2020. november 12.
UJ PÉTER
12.1. Ha nem sutáké lesz itt a világ
12.1.1. Úgy terveztem, nyugodtam eltrumpozgatok (trumpózgatok) majd kedd este.
Csak itt, csak önöknak.
12.1.2. Higgadt kis hogyishívjákolás az amerikai demokrácia intézményrendszerének pupolizmusállósága körül, hogy a kettészakadt ország mennyire egyesíthető, mennyire nem, a kétparti urbánus elitek vs. deplorablesesek középütt, latinó szavazatok Floridában satöbbi, és mégis hogy lehet, hogy Eric Cartman (3. hírlevél, 3.2.1-es pont, valamint 20 Despicable Moves Donald Trump Totally Stole from Eric Cartman) simán behúzta volna a második ciklusát, minden dermesztő alakítása ellenére, ha nincs ez a vírus, sőt, még az is kellett hozzá, hogy vírusügyben sokszorosan múlja alul magát, és olyan ökörségeket beszéljen, amilyeneket a legelvetemültebb abszurdkomédiaszerzők sem tudtak volna kitalálni.
12.1.3. Le lehet volna merülni addig, hogy a modern tömegtársadalmak egyre összetettebb, az egyén számára egyre átláthatatlanabb működése mennyire elbizonytalanítja hierarchia alsó kétharmadában küzdőket, és nem is az anyagi bizonytalanság a legsúlyosabb (lásd a hagyományos baloldali politika teljes kiüresedését), hanem maga a tájékozódási képesség elvesztése, hogy merre van az előre, a fel, a le: az értelmes cél, az önbecsülés elvesztése. És közben száguld ez a szédítő gyorsaságú, mindent átfogó, mindenen átviharzó társadalmi változás, ami hajt a technikai fejlődés, és megállítani már senki nem fogja, ígérjen bármit bármelyik szélhámos, és ez a technikai fejlődés ráadásul nagyon gyors információcserét tesz lehetővé, az egyébként teljesen elmagányosodott, elbizonytalanodott, rettegő emberek között is nagyon gyorsan kiépülnek a kommunikációs vonalak, földrajzi akadály nincs; na, akkor itt a tökéletes valóságmegszünető üzem, az elképzelhetetlen kapacitású összeesküvéselmélet-gyár, és akkor már tényleg csak a Trump osztályú szociopata kalandorok kellenek rája, és a kész a nem tudom micsoda.
12.1.4. Aztán valahová oda lehetne kifutni, hogy az emberiség történelmének a kilencvennagyon sok százalékában a (politikai) hatalom nem olyasmi volt, amit a birtokosai szerettek csak úgy, szép szóra, vagy néhány urnákba dobált papírcetli hatására valaki másnak átadni. Többnyire véres küzedelmek kísértek minden hatalomváltást, a lehető legkegyetlenebb, leggátlástalanabb eszközökkel próbálták megszerezni vagy megtartani, rossz esetben ezrek, szászezrek, milliók halálát okozva. És most, amikor látjuk ezeket a fazonokat, mint a narancssárgát tíz körömmel a hatalomba kapaszkodni, és hát látjuk a kollégáit/elvtársait szerte a világban (mi, amilyen pechünk van, egészen közelről is látunk egyet-kettőt, de majd mindjárt…), akkor azért átfuthat az ember agyán, hogy most megint ez lesz a trend, és megyünk (vissza) olyan berendezkedések felé, ahol ha mázlid van, jó királyt kapsz, ha meg nincs, akkor így jártál, és vége annak a korszaknak a mikor nagyjából mindegy volt, ki bohóckodik a pulpituson. Két király közt meg némi öldöklés, persze.
12.1.5. (Az én – felettébb optimista – megfejtésem egyébként talán olyasmi volna, hogy ez most csak kisiklás, a szélhámosok ideje. A fejlődés ugyan sosem szig. mon., de azért visszafele se nagyon szokott forogni az idő kereke, tehát konkrétan Kövér Lászlóban inkább kellemetlen kortünetet kell látnunk, semmit valós középtávú veszélyt.)
12.2. Majmos, zavaros, perces, hittelen
12.2.1. Tehát, mint mondtam, ez – a fenti – volt a TERV. Csak aztán keresztül lett ám húzva.
12.2.2. Azt nem állítom, hogy váratlan volt, vagy hogy meglepődtem, mert ennyi idő után már azért fölveszi a ritmust az ember, érzi, hogy jőni fog, mert jőni kell a következő nagy orbánkodás.
12.2.3. Az ingyenes parkolás erős bevezető volt, de ezt a múlt héten rendesen kitárgyaltuk (11. hírlevél, faltól falig).
12.2.4. Aztán a Parraghgal előadott duettre kaptam föl a fejem. Igen, ez már a TRU Orbán! A tökéletesen sunyi, igazán aljas játszmázás, a cinizmus magasiskolája.
November 8-án vasárnap a miniszterelnök kitett a Facebookjára egy videót arról, hogy dolgozószobájában fogadta Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökét, és a járványügyekről csevegtek, mit kellene itt tenni válságkezelésileg, kis- és középvállalkozások satöbbi, szokásos kamuzás. Orbán persze nyomta a napok óta napirenden tartott áloptimista dumáját, hogy jön a vakcina. (Mert másban nem igen lehet bízni.) Arra is megkérte a kamarai elnököt, hogy mondjon már néhány ötletet, hogyan lehetne segíteni a vállalkozásokat ebben a helyzetben.
Parragh pedig néhány óra múlva elő is állt a mentőötlettel: el kellene engedni az iparűzési adót.
A kormányfő találkozik a gazdasági szereplők érdekvédelmi képviselőjével, aki adócsökkentést javasol. Hát mennyire demokratikus ez már?! Nem? Mennyire polgári?!
Az hát. Csakhogy az MKIK a legkevésbé sem létező társadalmi szervezet, nem képvisel az égvilágon senkit és semmit, abból él, hogy Orbán előírta a tökéletesen értelmetlen, de nagy rajongójának és megbízható emberének fényes megélhetést biztosító kötelező kamarai tagságot. Ez az ember a megtiszteltetéstől félájultan elmegy a Várba, ott levideózzák, eljátsszák a kutyakomédiát, aztán beterjeszti, amit be kell terjesztenie, a tökéletesen értelmetlen, a vállalkozásokon semmit sem segítő, viszont az önkormányzatok maradék bevételét is megszüntető iparűzésiadó-elengedést.
És van erre idejük, energiájuk, van erre agyuk… Hogy a legnagyobb járvány közepette elővezessék ezt az egészen arcpirító, perverz színjátékot.
Nem hiszem, hogy ennél jobban le lehet nézni, ennél jobban meg lehet alázni a magyar polgárt. Polgárt? Ugyan! Nyavalyás alattvalót.
Milyen mértékű hatalmi arrogancia, mekkora cinizmus kell ehhez?
12.2.5. Két nappal ezután már az új felhatalmazási törvény, az alkotmány KILENCEDIK átírása (jó, még csak javaslat), az alapítványos tolvajlás kétharmadosítása, a választási törvény módosítása már tényleg szinte ütemre, rutinból jött.
Sarkadi Zsolt akkor megírta, sokat ne tudok hozzá tenni.
Száz százalék pure Orbán.
Feltörölni a padlót az országgal. Az egyik fele észre sem veszi, a másik fele meg tehetetlenül dühöng. Még tüntetni sem tud, mert nincs gyülekezés.
12.2.6. Megcsinálta ugyanazt a cselt, amit tavasszal. Csak most viszafelé. Látszik, hogy élvezi. Hogy fölrúgja hátulról, aztán még rálép a nyakára a stoplissal, végül kiállíttattja a bíróval, mert azt is megvette.
12.2.7. Orbánt ugye – azért ebből elég egyértelmű – nem fenyegetheti az a veszély, ami most Trumpot. De lehet, hogy valami ultraperverz pillanatában majd úgy gondolja, hogy eljátssza ezt a színjátékot is. Vesztésre áll, de a helyzet bizonytalan, nincs többség sehol. Meghívja a Várba a kamara elnökét, javasoljon már egy jó kormányfőt.
12.3. Ez a ricsaj majd dallá simul át
12.3.1. Még a trumpos verzióra készülve akartam ajánlani Blaze Foley Election Day című, gyönyörű kis számát. Nem túl eredeti ötlet, tudom. Most azon túl, hogy ez a szám címe, Foley, a sánta, alkoholista, trailerparkról trailerparkra vegetáló zseni valahogy a deplorable, két part közti Amerikának szimbolikus figurája volt. Lehetett. Volna.
„Rock and roll életformaként” szokás emlegetni az alkohollal, drogokkal elkövetett, szélsőséges szexuális szokásokkal, esetleg erőszakos viselkedéssel súlyosbított önpusztítást, pedig Ozzy Osbourne, Keith Richards, Sid Vicious, Elvis vagy Bon Scott, a rock nagy önpusztítói a fasorban sem voltak soha a country keményfiúihoz képest.
Foley is a country keményfiúi közé sorolandó. Közeli barátja, sőt egy ideig lakótársa volt egyébként Townes Van Zandt, aki még a country keményfiúi közül is a legsúlyosabbak egyike volt. (Tüneményesen okos gyerek, de súlyosan depressziós, brutális kényszergyógykezelés, heroin, napi egy gallon viszki, trailerparkok, nyomor, zseniális dalok. Itt James Szalapski dokumentumfilmjében énekli egyik legismertebb dalát barátjának, egy idős fekete kovácsnak.)
A legeslegelső (számozás szerint nulladik) hírlevélbe került bele Justin Townes Earle „alternatívcountrysta” fiatalember halálhíre és egy koncertlink. (Keményfiú volt ő is, már a heroint tekintve.) Nos, ő középső nevét Townes Van Zandtról kapta, mert édesapja, Steve Earl (szintén country-keményfiú) istenként tisztelte Van Zandtot.