Ti nem ezeket az oroszokat keresitek

A magyarok a legnagyobb oroszdrukkerek Európában; nemcsak kormányunk szolgálja őket egy csecsen vazallus odaadásával, hanem a társadalomban is kiugró az oroszok iránti szimpátia. Ennek egyik gyökere szimpla, prosztó drukkerlogika. A jobboldal nevű pszichózis rabjai lelki társat látnak Putyinban, és közös ellenséget a Nyugatban. Nem magyarázza viszont ez az erejükbe és nagyságukba vetett hitet, és nem indokolná Orbán Viktor törleszkedését sem. Lehetnének szimpatikus vesztesek, ám az oroszrajongó szilárdan hisz abban, hogy győzni fognak, nemcsak a háborúban, hanem utána is.

Nehéz pedig emellett érvelni. Az orosz reguláris haderő tönkreverve menekül, a fegyverzet leszerepelt. Ostobaság, korrupció, rozsdás avultság és hazugság süt minden mozdulatából. Utolsó előtti aduját, a tüzérséget két tucat rakétás teherautó állította takarékra. Az utolsó pedig a mozgósítás lenne – a Volkssturm. Kényszersorozott, alulképzett, rettegő civilek kizavarása a frontra, rohadó puskákkal, otthonról hozott télikabátban. Vajon miért képzelik a magyarok, hogy ez a szeméttelep erős és legyőzhetetlen?

Mint annyi tévedésünk, ez is a történelem félreértelmezéséből ered.

Nekünk, magyaroknak viszonylag friss emlékeink vannak az oroszok vívmányairól és győzelmeiről. Minket például egy hét alatt rendeztek le precízen és könnyedén – alig várom október 23-át, amikor szívből gratulálunk nekik ehhez, és bocsánatot kérünk a kellemetlenségért. Négy évtizeden át vörös veszedelemként tartották sakkban az egész világot, Amerikával együtt. Példájuk szabadságharcokat, gyarmati felkeléseket inspirált, követőkre talált szerte a világon, Koreától Kubáig. Szputnyik! Gagarin!! Mir űrállomás!!! Lenin atomjégtörő!!!! Villamosítás, Timur, és fényes diadal Németország felett: Berlin kaput.

És ez mind igaz, csak van itt egy alapvető tévedés: az nem Oroszország volt. Hanem a Szovjetunió. Benne Ukrajnával, többek között.

Az orosz nagyság mítosza a szovjet eredményekre épül. A Harmadik Birodalmat a Szovjetunió győzte le, szövetségben Amerikával és Angliával. A muzsikok földjéből nem a cárok, hanem Lenin és Sztálin épített ipari és katonai nagyhatalmat. Az örmény Mikojan vadászrepülőivel, a belorusz Szuhoj bombázóival, az ukrán Koroljov űrrakétáival – az egész államszövetség legjobbjaival.

A Szovjetuniót és szövetségi rendszerét egy nagy eszme, a szocializmus tartotta össze úgy-ahogy, bár időnként foltozgatni kellett nyers erővel, ha Prága vagy Budapest környékén repedezni kezdett. A szocializmus egyáltalán semmit se mondott arról, hogy orosznak lenni büszke gyönyörűség, ennél logikusabb és kézzelfoghatóbb volt az ígérete: bárhol is van hazája, bármely ég néz le rája, a dolgozónak joga van ahhoz, hogy ne dagadt földesurak zsákmányolják ki, hanem magának építse a gyárat. Nem jött ki a matek végül, de ezzel azért lehetett azonosulni Angolában meg Vietnámban is.

Oroszország mögött ilyen eszme nincs, dagadt földesurak, korrupt kegyencek, udvaroncok annál inkább, például a mi miniszterelnökünk ezt egy személyben hozza. Oroszország a Szovjetunióhoz képest üres és gyenge. Hasznos idiótái nem naiv ideológusok, beatzenészek és világjobbító bölcsészek, hanem frusztrált, buta prolik. És ez nem alaptalan gyalázkodás: az oroszpártiság fordított arányban áll az iskolázottsággal. Ez egészen másképp festett például Hruscsov idejében – aki amúgy szintén ukrán volt.

Az oroszokban, fájdalom, a szovjeteket tiszteljük, akik már nincsenek. A szövetséget, amely nemzetiségre, vérvonalra tekintet nélkül esélyt adott Közép-Ázsiától a Baltikumig. Megmutatta, hogy itt bárkiből lehet bármi, akár főtitkár is; vagy a magyar legényből űrhajós. Hogy a nemzetiség nem determinál, hogy vannak kvalitások és távlatok azon túl. Ettől persze a Szovjetunióban működtek a mindenféle nacionalizmusok, de hivatalosan túlléptek rajtuk, és ennek gyümölcseit kézzelfoghatóan learatták, a már említett vívmányok formájában.

Oroszország ebből a hagyományból semmit sem őrzött meg. Ostoba, kőkonzervatív sovinizmusba süllyedt, ahol az oroszság a legfőbb érték – az pedig annyit ér, amennyit a fronton teljesít: szerves trágya az ukrán földeken. Az oroszságban nem tud osztozni a kazah, az örmény és a kubai, és nem is akar.

A nemzetek együttműködése, erőforrásaik egyesítése, a transznacionális szövetség megvalósult végül békésen, önkéntes alapon: Európában. Ami a Szovjetuniót erőssé, világhatalommá tette, az itt zajlik körülöttünk, a lehető legudvariasabb módszerekkel, hiszen az elhajlás büntetése már nem a tankroham, legfeljebb a jutalomfalat megvonása. Lehet a magyar és belga gyerekből űrhajós, génkutató, egyszer még talán tengernagy is. Népek barátságát vívtuk mi ki. Nemzetközivé lesz holnapra a világ. Oroszország már nem kovácsol frigyet, és rég ellopták a kalapácsát. Csak arról dönthetett, hogy kilép a civilizált államok közösségéből. A magyarok pedig bambán csodálják, amiért ilyen bátran, hősiesen menetel a megsemmisülésbe. És nem veszik észre, hogy nem jön, hanem megy; hogy nem lesz, hanem volt.