Perverz mesék

Vizsgálja a Médiahatóság a Netflix rajzfilmsorozatát, abban ugyanis két kislány csókolózott, és ez nálunk törvénysértő. Tudjuk, miért, erre ment el a tavalyi évünk: a gyermekvédelmi bulla ezt határozottan tiltja, az ilyen könyveket lefóliázásra ítéli, a könyvesboltokat bírságolja, és hatályba lépése óta teljesen kizárt, hogy egy magyar kisgyermek a Duna Tévén homoszexuálisokat lásson.

Előtte is kizárt volt, ugyanis magyar gyerek olyat nem néz. Egyáltalán semmit se néz a közmédiából, noha az százharminc milliárdot fal fel évente.

Netflixet ellenben néz, az viszont egy Hollandiában bejegyzett cég, amely a hibbant magyar törvényeket vígan leszarhatja, és meg is teszi, hiszen a közönségét alapvetően a világ nem hibbant hányadából toborozza. És ez csak egyike a kudarcainknak. A balsors ezer fogával tép minket.

Sikerült kiseprűzni a melegeket a köztévéről és a Kossuth rádióból, ez fegyvertény. Ott már biztonságban vannak azok a gyerekek, akik a Reggeli Tónikával indítják a napot. Ennyire szomorú sorsú gyerek viszont kevés van, és azoknak úgyis mindegy; jóval súlyosabb problémáik lesznek az életben, mint a homoszexualitás. A többség máshogy üti el az idejét, például játszik a számítógépén. Magunk között vagyunk, nem zaklatjuk fel a médiahatóság érzékeny munkatársait, ők ugyanis negyvennapos szabadságukat töltik a hévízi Hotel Carbonában, és ez az üdülés nekünk potom kétszázmillió forintunkba kerül.

Szóval amikor a gyerek játszik a gépén, bizony könnyen előfordul, hogy azonnemű kapcsolatok megjelenítésére kerül sor. Nem konkrétan az aktus, hanem, ha úgy dönt, a karaktere összejön egy ugyanolyan nemű másikkal, vagy épp szembejön két jóképű meleg, és velük kell együttműködni. Akárhogy is, a kisded értesül erről a jelenségről. És nem lesz tőle semmi baja. A világ legnépszerűbb játékairól van szó – Sims, Fallout és egyebek –, amelyeknek Magyarországon is nagyobb a közönségük a kiskorúak között, mint az egész közmédiának. Ami persze nem meglepő, mivel ezek jó játékok, a közmédia viszont faltól falig szar. Ez összefügg azzal, hogy az MTVA csorgó nyálú idiótái minden körülmények között kapnak fizetést, a szoftverfejlesztők viszont csak akkor, ha sikeresek.

Vagyis a törvény, a könyvdarálós majomkodás, az országos kampány és uszítás hiába volt. Semmi hatásuk nincs azokra a tartalmakra, amelyeket a gyerekek önszántukból, örömmel fogyasztanak, élveznek, egymás közt megbeszélnek. A Médiahatóság rázhatja az öklét az ég felé, mint az albán légvédelem: egész élete értelmetlen. Mondjuk ahhoz képest mocsok sokba kerül. Érdemes volna lisztkukacot tenyészteni helyette, az se szép, de legalább fehérjeforrás.

Milyen flottul ment pedig ez itthon! Megmondták, hogy a gyerekeinket hagyják békén, Meseország egyáltalán nem mindenkié, megszövegezték valami sufniban olyan emberek, akik irodalmat és művészetet sose láttak, aztán kiplakátolták. Most itt az ideje, hogy mindazoknak, akik bekajálták, beleverjük az orrát a ténybe: nem ért az egész semmit.

Ez az igazán perverz mese, nem a Netflix. Az ígéret, hogy Magyarország meg tudja védeni a gyerekeket attól, hogy melegeket, transzvesztitákat, biszexuálisokat lássanak, miközben versenyképes szórakoztató tartalmat viszont nem tud előállítani. És ezt a képtelen történetet milliók hiszik el, pedig elég lenne a saját gyerekeikkel és unokáikkal beszélgetni arról, mit olvasnak, néznek, játszanak.

Konstruktív leszek, mert előbb-utóbb ennek úgyis vége, és akkor majd másképp kell működnünk. Nem nehéz. Kirúgjuk először a Médiatanácsot, elszámoltatjuk a nyaralásokat, és elszedjük a közmédiától is ezt a pofátlan összeget. Csak a töredékére lesz szükség, a többit az iskolákra költjük, és ezt nyugodtan nevezhetjük gyermekvédelemnek.

Aztán feltámasztjuk az egykor legendás magyar animációs ipart. Pályázatokkal, inkubátorházakkal, spórolósan és hatékonyan, csak a kezdőlökésre koncentrálva – hiszen a cél az, hogy megéljen a világhírből, ahogy a Netflix, a Disney, vagy az orosz és ukrán szoftverházak. Ennek alapfeltétele, hogy az állam egyáltalán nem szól bele, mi van abban a filmben vagy játékban. Lesznek kudarcok, lesznek ígéretesen induló és megfeneklő projektek, és lesz egy vagy kettő, amely kivirágzik. Költsége a médiahatóság cintányéros bohócaihoz és a propagandához képest elenyésző. A siker titka nem az, hogy kitiltjuk a Mici nevű mackókat, hanem hogy megtaláljuk a tehetségeket.

És végül eljön a finálé. Egy napon megkeres majd minket valami nyomi diktatúra a sztyeppékről, és habzó szájjal tiltakozik, mert a mi világhódító rajzfilmünkben nem teljesen világos, milyen nemű Bogyó és Babóca, és melyik hordja a nadrágot. Ami sérti az ő keresztény, muszlim vagy szcientológus törvényeiket, ezért intézkedjünk azonnal. Mi pedig intézkedünk: ordítva pofán röhögjük őket, és még aznap elmeséljük a többi kultúrnépnek, micsoda sötét hülyékkel futottunk össze. Ebből újabb rajzfilmet csinálunk, és velünk nevetnek a sötét hülyék gyerekei is.

Ma még másik szerepet játszunk: mi vagyunk a retardált bohócok. Meg kell várnunk, hogy felnőjenek a gyerekek, akiket szerencsére nem tudtunk megvédeni.