Fiús, lányos

A sajtó fölfedezett az Állami Számvevőszék oldalán egy tanulmányt, amelyben a következő mondat olvasható: „A nők jelentős túlreprezentáltsága felsőoktatásban demográfiai problémákat is okoz, megnehezítve a pártalálást a közel azonos szinten képzett fiatalok között.” (A „felsőoktatásban” szó elől nem én hagytam el a névelőt.) Egészséges szövegértési képesség birtokában ezt csak úgy lehet értelmezni, hogy a szerzők szerint ahol sok a diplomás nő, ott kevés a gyerek. Nemzetközi statisztikák mutatják, hogy ez tényszerűen nem igaz, vagyis ostobaság.

Legyünk egy fokkal megértőbbek. A szerző (hogy pontosan kicsoda írta le, nem derül ki; a tanulmány projektvezetője a neveléstudomány, felügyeleti vezetője a kommunikációtudomány és a pszichológia doktora, egyikük sem demográfus, nem is szociológus, a másik három munkatárs pedig számvevő) amiatt aggódik, hogy a magasan képzett nők nem találnak maguknak hasonló végzettségű férjet. Egyrészt ez is csak módjával felel meg a valóságnak, másrészt abból a feltevésből indul ki, hogy gyerek csak házasságból és teljes családban lehet. Ez utóbbi sem igaz, és egyre kevésbé van így, bár nyilvánvaló, hogy a mostani magyar kormánynak ez a (megvalósíthatatlan) célja. Lásd a pénzzel házasodásra ösztönző, majd a tönkrement házasságokban a feleket egymás mellé kényszerítő CSOK-rendszert. Lehet vele gyászfátyolban büszkélkedni a szintén nagy demográfiai szakértő pápánál (amíg ki nem jön az újabb, visszaesést mutató statisztika), de hát ez is olyasmi, amiben kilógunk a világból.

Hogy mindez milyen cipőkanállal illeszthető be az állami vagyongazdálkodás ellenőrzésének fogalmi tartományába, most ne kérdezzük.

A szöveg nagy része tudálékos pép a tudományosság legalsó szintjén, bölcselkedés a „lányos” és „fiús” tulajdonságokról, csöndes lamentálás arról, hogy a felsőoktatás az előbbieket preferálja. A legalsót nem értékítéletként mondom, hanem objektív mércét követve. A megkérdezett háromszáz pedagógus és négyszáz szülő éppen az alsó határán van annak a mintának, amit reprezentatívnak lehet nevezni, nem beszélve az önkényes, célzatos, a „helyes” válaszra rávezető kérdésekről. Így aztán arról értesülünk, hogy háromszáz magyar pedagógus (többnyire nő) és négyszáz magyar szülő szerint a precizitás nőies dolog, a konstruktivitás meg férfias. Csak arra nem tudok rájönni a (felmérés szerint ugyancsak fiús) logikámmal, hogy ennek mi a jó ég köze van „a gazdaság optimális fejlődéséhez, a munkaerőpiaci problémák enyhítéséhez, a versenyképesség és fenntarthatóság javításához”.

Reprezentatíve és szignifikánsan.

A tanulmány szerzői mintha rosszallanák, a nemi megkülönböztetés sajnálatos eredményének vélnék, hogy több lány megy főiskolára és egyetemre, mint fiú. Mindezt az magyarázná, hogy a továbbtanulásban előnyösek a tanárok és szülők által lányosnak minősített tulajdonságok. Az ÁSZ munkacsoportja próbálja kispekulálni az okokat. Ez nem fog menni, ha tudomást sem vesznek mindarról, ami a magyar oktatáspolitikában egy évtized alatt történt. Pedig nem kellene hozzá munkaerőpiacra szakosodott közgazdásznak vagy oktatáskutatónak lenni, elég lett volna, mondjuk, kamasz gyerek szülőjeként aggódni és kínlódni az említett időszakban. Megélni, hogy a biológia–kémia szakos osztályfőnök az érettségi évében kénytelen elmenni az éppen akkor szakgimnáziumra átkeresztelt szakközépiskolából, mert nem taníthatta (csak minimális óraszámban) a tárgyait.

Vagy egyszerűen elég lett volna újságot olvasni.

A szerzők tudományosan megállapítják, hogy „a 2020/2021. tanévben nappali tagozatos felsőoktatásba felvettek közel 70%-a gimnáziumból érkezik, szakgimnáziumból 10% (…). Ezek a számok azt mutatják, hogy a gimnáziumokban (ahol a lány tanulók többségben vannak) végzetteknek jelentősen nagyobb esélye a felsőoktatásba bekerülni.” Nos, nem azért nagyobb az esélyük, mert lányos tulajdonságaik vannak, hanem mert a középfokú szakképzés 2016-ban kezdődő, úgynevezett reformja óta az érettségit adó szakképzési intézményekből sokkal nehezebb továbblépni a felsőoktatásba – mivel a közismereti tárgyak óraszámát csökkentették, gyakorlatilag csak olyan szakra lehet menni, amit a középiskolában szaktárgyként tanítanak. Az elv az, hogy gimnáziumba főleg olyan gyerek menjen, akiben elég „lányos” tulajdonság (például szorgalom, monotóniatűrés) van a továbbtanuláshoz, és kevés olyan „fiús” tulajdonság, amit érettségi nélkül is hasznosítani lehet (mozgékonyság, műszaki érzék). És egyáltalán, lehetőleg minél kevesebben menjenek gimnáziumba, hogy a végén minél kevesebben tanulhassanak tovább. Nálunk ez a kormányzati politika.

Az ÁSZ tanulmányának szerzői vélhetően nem értesültek Orbán 2013-as nyilatkozatáról, amelyik a „jó szakma felér egy diplomával” mottójú rendezvényen hangzott el: „Most már azt is tudjuk, hogy ennek a mondatnak a fordítottja is igaz: nem minden diploma ér fel egy jó szakmával.” Vagy nem hallották meg a neves – többek közt – oktatási szakértő és univerzális kormányzati ötletadó, Parragh László harcias szavait 2017-ből: „A polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat, ami óriási hiba.”

Az Állami (mért nem Nemzeti, ha már minden nemzeti lett?) Számvevőszék tanulmányának tudós szerzői, egy pedagógus, egy pszichológus és három számvevő lelkes ártatlansággal közlik a nagy igazságot: „A kreativitás, az innováció, a vállalkozó szellem, a technikai-műszaki érzék és a versengő, teljesítményorientált attitűd szükségesek a magyar gazdaság optimális fejlődéséhez, a hazai vállalkozások sikerességéhez, a versenyképesség és fenntarthatóság javításához.”

Szükséges volna, bizony, ha ez szabad piacgazdaság volna, és a kormányzatot a magyar gazdaság optimális fejlődése stb., azaz a közérdek foglalkoztatná leginkább. De annak, hogy nincs szabad piacgazdaság, és a kormány nem is hagyja, hogy legyen, nem az az oka, hogy a női túlsúly miatt nem fejleszthetők kellően „a férfias tulajdonságok és kompetenciák”. Hanem a kormánynak esze ágában sincs, hogy élni hagyjon olyan gazdaságot, ahol akárki érvényesülhet innovációval, vállalkozó szellemmel, kreatívan, versenyben. S hogy ennek a szolgálatába állítsa a köz-, szak- és felsőoktatást. Ennek a kormányzatnak a célja és érdeke a köz- és felsőbutítás. Folyamatos tanulásra és pályaváltásra alkalmatlan munkaerő termelése a „stratégiai partnerségi szerződésekkel” domesztikált külföldi, esetleg magyar nagyvállalatok számára; olyan alkalmazottak betanítása, akik szófogadóan (a tanulmány szerint lányos tulajdonság) működtetik az Orbánhoz hű forintmilliárdosok cégeit, karbantartják ingatlanjait. Ehhez nem kell se kreativitás, se vállalkozás, se logika.

Kedves tudósok, számvevők, örülök, hogy segíthettem.