Dérzöld fű

Ködös reggelekre ébredünk mostanában. Nehéz megállapítani, mi folyik itt. Az igazságügyi (mondom: igazságügyi) miniszterhelyettes ellen, aki állítólag engedélyezni szokta a Pegasus használatát, vesztegetés bűntette miatt nyomoz az ügyészség. Nem sokkal később kiderül, hogy 2019-ben a köztársasági elnöki őrség vezetőit célba vették a kémprogrammal; az engedélyeket feltehetően a szóban forgó miniszterhelyettes, Völner Pál írta alá. Ugyanaznap, amikor ezt nyilvánosságra hozza a Direkt36, a rendőrség házkutatást tart az általános főpolgármester-helyettes irodájában és lakásán, utóbbi helyen még a gyerekszobát is feltúrják. Mindezt egy olyan ügyben, amiben Fidesz-közeli oligarchák lennének érintve, ha a központi vezérlés alatt álló kormánypárti sajtó nem kenné rá a főváros vezetésére. Karácsony Gergely főpolgármester úgy véli, s panaszolja fel a belügyminiszternek, hogy a magyar rendőrség statiszta lett egy ellenzékellenes propagandaakcióban, lejárató kampányban (lásd még: szabad és tisztességes választások), Pintér belügyminiszter stábja pedig ezt felháborodva visszautasítja, mondván,     minden a jogszabályok betartásával történik (ha jól emlékszem, ez volt a kormányzati válasz arra is, hogy a Pegasust önkényesen alkalmazzák olyan emberek ellen, akikkel a kormányzó hatalomnak valamiért meggyűlt a baja).

„Magyarországon mindenki biztonságban érezheti magát” – szól a méltatlankodó belügyminisztériumi közlemény. Az érzés szubjektív dolog, nem lehet miniszterileg elrendelni, de fogadjuk el, hogy így van, és aki nem így érzi a saját bőrén, az biztosan téved, esetleg külföldi megbízásból (Soros, Brüsszel, CIA) célzatosan hazudik. E logika szerint.

Ha az ember jobban beleolvas a Direkt36 anyagába, azt találja, hogy Áder János testőreire – akik az elnökkel együtt nyilván szintén biztonságban érzik magukat – a Belügyminisztérium irányítása alatt álló Terror-elhárítási Központ dolgozott, összhangban azzal, hogy a Pegasust eredetileg terror-elhárítási célra tervezték, és hazánk ugyan nem tartozik a nemzetközi terrorizmus kiemelt célpontjai közé, belföldi terrorizmus pedig nincs, kivéve, mondjuk, a Magyar Nemzeti Arcvonalat, de a kormány nem tartotta szívügyének, hogy ezt elhárítsa, amíg csak tragédia nem történt. De a TEK-re 2010 óta szükség van, a terrorfenyegetés pedig onnan jön, ahonnan a kormány és aktuális propagandagyára mondja. Aki nem úgy gondolja, ahogy a kormány és aktuális propagandagyára, az téved stb.

A kormányrendelettel létrehozott TEK-et az az ember vezeti, aki Orbán Viktor főtestőre volt ellenzéki pártelnök korában. Innen követhetetlenné válik a jogi keret és az eljárásrend, csak az világos, hogy teljesen mindegy, ki ad papíron engedélyt „a jogszabályoknak mindenben megfelelő” akciókra, irányítani a belügyminiszter irányít, és a cselekmény a miniszterelnök érdekeit szolgálja. Egy lapra tartozik, hogy kié a jogkör, de övék a hatalom. Hogy milyen megosztásban, azt innen kívülről, alulról nem láthatjuk. Nem szabad látnunk.

Ugyanezért mindegy, ki írta alá a Pegasus alkalmazására feljogosító engedélyeket, kinek volt „kiszervezve”, ahogy Varga Judit igazságügy-miniszter lazán, könnyedén fogalmazott. Lehetett akár egy korrupt jogász is, akit szerencséje miniszterhelyettessé emelt, és aki 2019-ben, abban az évben, amikor az Elnöki Őrség kulcsembereit megfigyelték, az ügyészség szerint ötször vett föl két- vagy két és fél millió forintot „konspirált módon”, többszörösen jogszabályellenesen. A Bírósági Végrehajtói Kar ugyancsak magasan képzett jogász elnökétől, Schadl Györgytől, ránézésre rendszeres juttatásként. Felettese, a miniszter asszony meg se rezdült, amikor mindez kitudódott. Körülbelül ennyire fontos a joguralom a kormány látható apparátusának. A lényeg az, amit a kis naiv nyilvánosságnak látni engednek: maga a Pegasus-aláírás szuper törvényes volt, csak a buták és hazugok, Soros-, Brüsszel- és CIA-ügynökök mernének belekötni. Ahogyan törvényes a gyerekszoba feldúlása is.

Odáig jutottunk, sajnálom, hogy 2021 decemberének ezekben a hideg napjaiban már nehéz feltételezni: az ügyészséget csakis a törvényesség és a köz védelme vezérli, amikor eljárást folytat az igazságügyi miniszterhelyettes ellen. Mivel az állami apparátus átláthatósága a nullához közelít, az ember reflexből találgatni kezd: milyen szándék lehet a tisztáldozat mögött?

A Végrehajtói Botrány körüli balhénak az a lényege, hogy valakik magánérdekből használták éveken át az állami erőszak-monopóliumot. Ha ezt kívülálló meri nyilvánosan feltételezni, mondjuk 2019-ben, akkor aligha ússza meg bántatlanul, esetleg büntetlenül. És ha valakik ilyen törvénytelenségekre dokumentáltan képesek az egyik ügyben, ki tilthatja meg, hogy feltételezzem ugyanezt más ügyekben, legyen szó akár a Pegasus bevetéséről nem bűnözők és nem terroristák ellen, akár a főpolgármester környezetének megfélemlítéséről, integritásuk manipulatív kikezdéséről, magánéletük háborgatásáról?

Ebben a világban nehéz összeesküvés-elméletet nem írni, de bármennyire ragaszkodunk a pszichiátriai értelemben vett normalitáshoz, mit tegyünk, ha összeesküvések – a hatalom érvényesítésére és megtartására irányuló titkos összejátszások – láthatóan vagy kikövetkeztethetően léteznek?

Régebben szívesen használtam a „mélyállam” kifejezést a nem látható, informális, de annál erősebb hatalmi hálózatra. Ez a török eredetű fogalom a látható – és nyilvános (jog)szabályok szerint működő – kormányzattól független állami kontrollt jelöli. Aztán Bannon és Trump kisajátította a szót, ezért ma már aligha lehet félreértéstől mentesen leírni egy cikkben, de a történelmi tény az, kelet- és közép-európai viszonylatban ez a hálózat a tovább élő kommunista titkosszolgálatokban gyökerezik (lásd Magyar–Madlovics: A posztkommunista rendszerek anatómiája, 718–721.). Magyarországon a személyi folytonosság egyre szórványosabb, azaz a Kádár-kori belügynek már nagyon kevés embere van fontos pozícióban, viszont a szemlélet nemhogy elöregedett volna, hanem diadalmas második virágkorát éli, hiszen hasznosságát a mindennapi tapasztalat igazolja. Akinek hatalma van, annak ahhoz is van, hogy másokat titkosan megfigyeljen, hazugságokkal kikészítsen, megakadályozzon politikai szabadságának gyakorlásában.

„A dérzöld fűre / gondolok én is: hajnali / ablak a szívnek /minden rosszra” – írta valamikor a hatvanas években a fiatal, akkor még néha szentimentális Tandori Dezső. Ködösek ezek a reggelek, belepi a járdát, füvet a dér.