Élet és Irodalom,

LXV. évfolyam, 44. szám, 2021. november 5.

SZÉKY JÁNOS

Színes A/4-es lap az üvegajtóra felragasztva: „Ebben a könyvesboltban a hagyományostól eltérő tartalmú könyveket is árusítunk.” Ha nem szoktam volna hozzá a magyar abszurditásokhoz, nevetnék, és amikor a hazai viszonyokban járatlan külföldi ismerőseimen teszteltem a szöveget, ők is főleg csak bámultak: hogy lehet ilyen butaságot beszélni? Akármit jelent a „hagyományos”, gondolják naivan, a világ minden könyvesboltjában kaphatók ettől eltérő tartalmú könyvek, minek külön figyelmeztetni a vásárlót. Ezen a ponton megmagyarázom nekik, hogy – egyáltalán nem hagyományos, hanem éppenséggel vadonatúj, idei – magyar hivatalos nyelven a „nem hagyományos” LMBTQ-t jelent (tavalyig nem azt jelentette). A friss szemnek meghökkentő butaság pedig szó szerinti idézet egy magyar közigazgatási szerv júniusi határozatából.

Ez a szerv a Pest Megyei Kormányhivatal. Amikor a Líra Kiskereskedelmi Kft.-re fogyasztóvédelmi pénzbírságot rótt ki a Micsoda család! című, azonos nemű szülőket szerepeltető (természetesen minden szexuális tartalom nélküli) gyermekkönyv gyermekkönyvek között való árusításáért, felszólította a céget, hogy gondoskodjék arról: a vásárlók „a könyv hagyományostól eltérő tartalmának mint lényeges jellemzőjének egyértelmű ismertetése mellett hozhassanak ügyleti döntést”. Mivel kiszámíthatatlan, hogy a könyvek ezreiben a vásárlók százai közül egy mit talál annyira „hagyományostól eltérőnek”, hogy okot lát a fogyasztói panaszra, a bolthálózat teljesen racionálisan döntött: biankó figyelmeztetést rak ki az összes üzletében, s erre a következő esetben már lehet hivatkozni bíróság előtt.

De több ilyen eset eddig nem volt. Fő az, hogy bármikor lehessen – a lényeg a politikai hatalomtól független gazdasági szereplő bizonytalanságban tartása.

A hatósági fellépésre egyetlen, mondhatni, civil vásárló panasza adott okot, akinek egy szentendrei boltban vásárolt könyv okozott csalódást. A hivatal válasza egyébként megelőzte a „pedofiltörvény” hatálybalépését, s a fogyasztóvédelmi törvényre, azaz egy gazdasági jogszabályra hivatkozik. Itt még nincs szó a hagyományos európai családmodell vagy a magyar gyermekek védelméről – a hatóság egy hétköznapi fogyasztó mellett állt ki, aki szerinte nem kapott kellő tájékoztatást egy gazdasági tranzakcióról („ügyletről”) hozott döntéséhez. Azt nem tudhatjuk, mennyire cselekedett spontánul a panasztevő – de akár így volt, akár nem, a hatósági döntés úgy szólt, mint a propagandaháború kezdőlövése. Tankönyvi példa.

Ebben az esetben az az érdekes, amit Magyar Bálint és Madlovics Bálint úgy mond A posztkommunista rendszerek anatómiájában: nem válnak szét a társadalmi cselekvés szférái, a politikai, gazdasági és közösségi (szűkebben vett „társadalmi”) cselekvés. Sőt, összejátszanak. A közigazgatási hivatal civil közreműködéssel hozott gazdasági tartalmú, piacot befolyásoló döntése a politikai hatalom céljait szolgálja.

Ami Magyarországon van, az nem egyszerűen hibás demokrácia. Hanem más rendszer, ami nem demokrácia módjára működik. Nem valami sérült politikai szerkezet, ami mellett önjáróan zakatol a szabadjára engedett vadkapitalizmus, hanem olyan szisztéma, ahol a politikai hatalom birtokosai saját érdekeik szerint szólhatnak bele a piaci tevékenység legapróbb részleteibe – ha kedvük úgy tartja. Ha nem, akkor nem szólnak bele. Nem véletlenül maradtak el a szentendreihez hasonló közigazgatási eljárások, és nem véletlenül betarthatatlan a közben elfogadott pedofiltörvény sem. (A világirodalom nagy része „öncélúan ábrázolja a szexualitást”, és megjeleníteni elég sok mű „jeleníti meg a homoszexualitást”, tehát kirakatba tenni, sőt iskola vagy templom 200 méteres körzetében forgalmazni sem lehetne, az pedig, hogy mi számít „a homoszexualitás népszerűsítésének”, szubjektív megítélésen múlik.) A cél a független gazdasági szereplők bizonytalanságban tartása – egyelőre csak meghagyják maguknak a beavatkozás lehetőségét, s hogy kire és mikor csapnak le, majd eldöntik. Joguk van hozzá, hatalmuk is.

Demokráciában és piaci szabadságban nevelődött embernek az se normális dolog, hogy a magyar kormány „jelzi” a hazai leányvállalaton keresztül egy külföldi magáncégnek: „nem nézi jó szemmel, hogy politikailag aktív emberek ülnek az igazgatóságában”. A brüsszeli KBC Bank „nem vállalta a kockázatot”, és Király Júlia, a legjobb magyar pénzügyi szakértők egyike válaszul lemondott igazgatósági tagságáról. (Lásd Rényi Pál Dániel cikkét, 444.hu, október 30.) Hogy mi köze a magyar kormánynak egy külföldi bank személyzeti ügyeihez? Elméletben semmi. A gyakorlatban Magyarországon ahhoz van köze, amihez akarja. És megvannak az eszközei, hogy érvényesítse az akaratát egy külföldi céggel szemben, ha az Magyarországon kíván üzletet folytatni.

Király Júlia azt követte el, hogy felszólalt Márki-Zay Péter Madách téri kampánygyűlésén, ami – nyilatkozta – „minden formális szabály szerint összeegyeztethető” a tisztségével, és előre jelezte is a KBC-nek. De ez Magyarország. Vegyük észre az iróniát. A kormány felállít egy szabályt, mely szerint egy magánbank számára elfogadhatatlan, hogy az egyik tisztségviselője civilként politikai beszédet mondjon. Ezt egy pénzügypolitikai tisztségviselő közli a kormány szolgálatában a magánbankkal. Miközben a kormányoldali hivatásos politikusok, klienseik és strómanjaik úgy avatkoznak be a gazdaságba, ahogy csak bírnak, és adófizetői pénzből mozgósítanak maguk mellett (hivatalosan) civileket, hogy ezt a jogukat és hatalmukat tovább szilárdítsák. (Nem tudom, kik és milyen meggondolásból nevezték el a kormánypárti tömegfelvonulásokat békemenetnek – gyermekkoromból egyetlen híres békemenet-sorozat rémlik föl, a nukleáris fegyverkezés ellen rendezték Aldermaston falu és London között, nyolcvan kilométer távon, minden húsvétkor, a vasfüggönyön inneni sajtó tapsától kísérve. Amúgy nem túl sok haszonnal.)

Gazdasági szereplők és civilek politizálása a kormány szemszögéből akkor elfogadhatatlan, ha az ellenzék oldalán teszik. Kormányoldalon ugyanez nem politizálás, hanem „a magyar emberek” egységes és megkérdőjelezhetetlen akaratának, az egyetlen igazságnak a megnyilvánulása. Ahogy a politikusok gazdasági ügyködése sem sért szabályt, hanem ez a normális. A kormányoldalnak szabad, aki az ellenzéki oldalra áll, annak tilos. Függetlenség pedig nem létezik. Polgári autonómiáról, autonóm polgárságról álmodni, azt hiányolni: nyafogás, de egyelőre még lehet, amíg csak kormányrendelettel be nem tiltják.