Kínai elemzők szerint elkerülhetetlen Oroszország végérvényes veresége Ukrajnában

Kínai elemzők azt állítják, hogy Moszkva a nyilvánvaló vereség felé tart Ukrajnában, derül ki a csak előfizetők számára elérhető moszkvai republic.ru összeállításából, ami azt foglalja ösze, hogy miként ítélik meg a kínai külpolitikai elemzők az immár negyedik hónapjába lépett ukrajnai háborút, Oroszország képességeit és a háború várható kimenetelét. A két kiváló orosz sinológus, Jevgenyij Verlin és Jerlan Zsurabajev által összegyűjtött anyag olyan kínai kül- és biztonságpolitikai szakértők, vezető Oroszország-kutatók – köztük a Fudan Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Intézete Oroszországgal és Közép-Ázsiával foglalkozó központja igazgatójának – véleményét adja közre, akik évek óta a legfelsőbb kínai vezetésnek adnak tanácsot. Az általuk megrajzolt Oroszország-kép finoman szólva is lesújtó.

Az okok, amelyek miatt a kínai szakértők szerint Oroszország veresége elkerülhetetlen, a következőkben foglalhatók össze:

1. Oroszország a Szovjetunió felbomlása óta folyamatosan gyengül. Az ország „Putyin alatti újjászületése, gazdaságának élénkülése – hazugság, az egész egyszerűen nem létezik” – fogalmaznak meglehetősen nyersen, majd így folytatják: “az Oroszországi Föderáció gazdasági, katonai, technológiai, politikai és szociális téren végbemenő hanyatlása szembeötlő, ami jelentős negatív hatást gyakorolt az orosz hadseregre és annak harci értékére”.
2. Az orosz “hadiipari komplexum mérete és a hadsereg finanszírozása nem áll összhangban az ország állítólagos katonai nagyhatalmi státuszával”, ezért Oroszország „képtelen a napi több száz millió dollárba kerülő magas technológiai szintű háború hátterét biztosítani”.
3. A kínai elemzők szerint Oroszország Ukrajnát felülmúló katonai és gazdasági képességeit egyfelől az ukránok kitartó és elszánt ellenállása, másfelől a hatalmas és folyamatosan érkező nyugati segítség ellensúlyozni tudta, és így kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Ez többek között azért volt lehetséges, mert generációs különbség van az orosz és a nyugati fegyverek, illetve fegyverrendszerek között, ahogy a katonai tervezés és a hadviselés módja tekintetében is feltűnő az oroszok lemaradása.
4. A kínaiak szerint érthetetlen az a passzivitás is, ahogy Oroszország az Ukrajna elleni háborúját vívja. Miután ez a háború hibrid háború, a tétlenség katonai, gazdasági, politikai és diplomáciai téren is megmutatkozik, sőt olyan területeken is jól látszik, mint a közvélemény meggyőzése, a propaganda, a felderítés és az információs hadviselés. Épp ezért – vélik a kínaiak – csak idő kérdése, hogy Oroszország mikor szenved végérvényesen vereséget.
5. A kínai elemzők úgy látják, hogy “Oroszország már nem tudja megszabni, hogy mikor és hogyan záruljon le a háború”. Moszkva ugyan igyekszik minél gyorsabban befejezni az offenzívát, hogy megtarthassa, amit eddig megszerzett, de ez nem fog sikerülni. „Az Oroszországi Föderáció ugyanis elveszítette stratégiai fölényét és kezdeményező képességét” – fogalmaznak.

A Nyugat közbelép

A kínaiak szerint Ukrajna nem adja fel szuverenitását, ezért a „háború következő szakasza az eddigieknél is könyörtelenebb és intenzívebb lesz.” Nem lehet kizárni a konfliktus kiszélesedését sem, mert a szembenálló felek céljai szöges ellentétben állnak egymással. Moszkva a Krím és a kelet-ukrajnai megyék fölötti szuverenitását igyekszik megerősíteni, míg Ukrajna épp az ellenkezőjét akarja: szeretné visszaszerezni elvesztett területeit, és ebben számíthat az Egyesült Államok, a NATO és az Európai Unió segítségére. A kínaiak Joe Biden amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának egy nyilatkozatára hivatkozva úgy látják, hogy Washington három célt tűzött maga elé:

1. a független és liberális Ukrajna megvédését,
2. Oroszország meggyengítését és elszigetelését,
3. erős, egységes és határozott Nyugat kialakítását.

A kínaiak szerint a körülmények – ideértve a Nyugat Ukrajnának nyújtott jelentős és kiterjedt segítségét – arra vallanak, hogy a háború mindaddig tart majd, amíg nem sikerül Oroszországot legyőzni és megbüntetni. Az elemzők a háború utáni időszakra is gondolva azt feltételezik, hogy Oroszország a háború következtében számos nemzetközi szervezetből kiszorul, mint ahogy némelyikből már ki is szorult. Ezzel párhuzamosan felerősödnek majd azok a törekvések is, amelyek az ENSZ átalakítására irányulnak. Ha pedig ott nem lehet eredményt elérni, a nyugati világ vezető hatalmai belefoghatnak egy alternatív, az ENSZ-et felváltó nemzetközi szervezet létrehozásába is.

Pekingnek nem hiányzik egy erős Moszkva

Mindehhez hozzátehetjük, hogy már a háború előtt is világos volt, hogy Kína nem akar szoros politikai és katonai szövetségre lépni Oroszországgal. Peking ugyanis már jó ideje túl zajosnak és feleslegesen kockázatvállalónak tartja az orosz külpolitikát, ezért Moszkva minden ilyen irányú kísérletét elhárította. Amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajna elleni támadás előtt ellátogatott a pekingi téli olimpia megnyitójára, egy közös nyilatkozat kiadásán túl semmire sem ment partnerével. A közös nyilatkozatban elítélték ugyan a „színes forradalmakat” és „egyes államok azon törekvését, hogy más államokra kényszerítsék »demokratikus sztenderdjeiket«”, de ennél többre nem jutottak. Mindebből már a háború korai szakaszában is alappal lehetett arra következtetni, hogy Peking alaposan meggondolja majd, hogy miben lesz hajlandó segítséget nyújtani Oroszországnak.

Az valószínűnek tűnt, hogy a kínai vezetés nem fogja nyíltan és erőteljesen bírálni az orosz fellépést – épp ellenkezőleg, politikailag kiáll majd mellette, sőt néhány területen gazdasági segítséget is nyújt, de ennél többre hiába számít Moszkva. Lehet, hogy Kína már csak saját érdekéből kiindulva is növelni fogja oroszországi kőolajvásárlásait, mint ahogy azt az utóbbi időben meg is tette, és ezzel némileg enyhít a Moszkva ellen elrendelt embargó következményein, de olyan lépést aligha tesz, ami miatt vállalatait másodlagos szankciókkal sújthatnák. Peking ugyanis aligha érdekelt abban, hogy Oroszország győztesen és látványosan megerősödve kerüljön ki ukrajnai kalandjából. Egy megerősödő és önbizalomteli Moszkva nem hiányzik Kínának. Az ugyanis azt is jelenthetné, hogy az újra erőre kapó Oroszország a posztszovjet térség európai részének ügyeit „elrendezve” a közép-ázsiai régió felé fordul, hogy megvalósítsa régi álmát, és annektálja Kazahsztán északi részét, majd szorosabb felügyelete alá vonja Belső-Ázsia északi oldalának azt a részét, ahol ma négy szuverén állam, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán található. Peking számára sokkal jobb lenne egy olyan Oroszország, ami nem szenved ugyan katasztrofális vereséget, de mégiscsak tovább gyengül, és egyre kiszolgáltatottabbá válik Kínával szemben.

A kínai elemzők úgy látják, hogy Putyin, ha Ukrajnában sikerrel jár, nem áll meg. Moszkva ugyanis az egykori Szovjetunió területét kizárólagos befolyási övezetének tekinti, és azt megpróbálja számos szféra integrálásával birodalomként helyreállítani. A Kreml mindig is eltökélt volt ebben a tekintetben, és soha nem ismerte el teljes mértékben az egykori szovjet tagköztársaságok függetlenségét, szuverenitását és területi integritását. Olyannyira nem, hogy azok szuverenitását többször is megsértette. Az Ukrajna elleni háború azonban radikálisan új helyzetet teremtett, vagyis az egykori szovjet belső periféria szuverenitásának eddig nyíltan nem bevallott orosz el nem fogadása most nyílttá és egyértelművé vált. Ezzel Ukrajnán kívül a többi posztszovjet államban is tisztában vannak.

A térséggel foglalkozó kínai szakértők erősen megosztott politikai közösségként írják le Ukrajnát. Ez szerintük már rögtön a függetlenség elnyerését követően megmutatkozott, de csak a kétezres évekre erősödött fel igazán. Az ország egyik fele a nyugati, míg a másik az Oroszországgal szoros kapcsolatokat fenntartó irányvonalat támogatta. Ez azonban már a Krím orosz annektálása után megváltozott: a nyugatos tábor elkezdett erősödni, míg a Moszkvával szoros együttműködést kereső erők elkezdtek gyengülni. A most zajló háború azonban teljesen új helyzetet teremtett. Az ország Moszkva-ellenes egységbe szerveződött, amiből a kínaiak arra a következtetésre jutnak, hogy Oroszország teljesen és végérvényesen elveszítette Ukrajnát. A háború azonban nemcsak Ukrajna elvesztésével jár, de azzal is, hogy – Belarusz kivételével – Oroszország legszorosabb szövetségesei, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete és az Eurázsiai Gazdasági Szövetség tagállamai sem állnak ki mellette. Vagyis a háború nemhogy közelebb hozta volna az egykori birodalom újjáteremtésének lehetőségét, hanem ellehetetlenítette azt. Azokat az államokat is egyre bizalmatlanabbá tette, amelyek különböző okok miatt eddig készek voltak a Moszkvával való kiterjedt együttműködésre.

Újraépítenék a birodalmat

A kínai kül- és biztonságpolitikai szakértők szerint a most zajló háborúban megmutatkozó orosz-amerikai ellentét alapját az adja, hogy míg Moszkva szeretné helyreállítani hajdani birodalmát, az Egyesült Államok épp az ellenkezőjében érdekelt. Ezt a konfliktust – „Oroszország teljes veresége mellett” – Washington fogja megnyerni, állítják határozottan a kínai elemzők, és ezzel lezárul a „hidegháború utáni korszak vagy a folytatódó hidegháború korszaka”. Mindez azt is jelenti majd, hogy „Oroszország politikai, gazdasági, katonai és diplomáciai ereje jelentősen meggyengül”, elszigetelt és megbüntetett országgá válik. Ukrajna ugyanakkor kikerül Moszkva befolyási övezetéből, és „a nagy európai család, vagyis az Európai Unió tagja lesz”. A kínaiak már azt is kétségbe vonják, hogy Oroszország az elkerülhetetlennek tűnő ukrajnai kudarca következtében képes lesz-e megőrizni bárminemű befolyását, akár csak közvetlen környezetében is. Szerintük ugyanis ebben az új helyzetben a posztszovjet térség államaiban újabb orosztalanodás, „deruszifikáció” veszi kezdetét, sőt, közülük nem egy megpróbálja majd a korábbiaknál is aktívabban erősíteni kapcsolatait a Nyugattal. Japán és Németország pedig, megszabadulva a II. világháború után rákényszerített korlátoktól, haderejének gyors és jelentős fejlesztésébe kezd, és igyekszik gazdasági erejének megfelelő nemzetközi politikai státuszt nyerni.

A különböző szakmai fórumokon előadott szakértői vélemények nem feltétlenül esnek egybe Kína politikai vezetésének véleményével. De még ha egybe is esnének – ami nem kizárható, sőt, nagyon is valószínű –, abból még következik, hogy csak egyféle politikai reakció lenne lehetséges. A politikai vezetés a helyzetet mérlegelve többféle irányvonal közül választhat. Elvileg dönthetett volna akár úgy is, hogy erőteljes, a szankciók által jelentett fenyegetést figyelmen kívül hagyó érdemi gazdasági és haditechnikai segítséget nyújt Moszkvának. De dönthetett volna úgy is, hogy mindenféle támogatás elől elzárkózik. Kína azonban úgy döntött, hogy egy harmadik utat követ: nem csatlakozik az Oroszországot sújtó szankciókhoz, sőt elítéli, illegálisnak tekinti őket. Próbál ugyan különböző területeken segítséget nyújtani, de ügyel arra, hogy ezekkel a döntéseivel semmiképpen ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy szankciókkal sújthassák. Kína láthatóan nem akarja cserben hagyni Oroszországot, és igyekszik betartani a háború előtt Moszkvával megkötött megállapodásait, de erre csak akkor hajlandó, ha ezzel nem okoz bajt saját magának. Fontos ugyan az Oroszországgal való „stratégiai partnerség”, de nem azon az áron, hogy Kína ne férhessen hozzá fontos alkatrészekhez, például chipekhez és félvezetőkhöz. Peking ugyan nem kívánja Moszkva vereségét, de ha az mégiscsak bekövetkezne, mint ahogyan erről szakértői beszélnek, nem tekintené tragédiának – sőt, talán még jól is jönne neki, ha Oroszország elveszítené az Ukrajna ellen indított háborút.