Parti Nagy Lajos: Orbán egy kiszámíthatatlan paprikajancsi

Azok a fiatal emberek, akik a Kossuth téren tüntettek a héten, erre a Fideszre, erre a NER-re kevéssé fognak emlékezni. A rablóbanda, mely 12 éven át fel- és kihasználta Magyarországot, mely ruszkitarkót növesztett és pukkadásig lopta-hazudta magát, lassan szedi a sátorfáját. Hozzáteszem, azokkal együtt, akik hagyták, elszenvedték, végignézték, s volnának az indulataikon túl is némely tanulságaik.

Az Orbán-rezsim utálja a tanárokat, ahogy a diákokat is, fél tőlük, de a velük való bajmolódástól gyors szavazatot nem remél, ezért tán nézte a hét végi demokráciaórát, de nem látta, amit lát. Gulyás Gergely aljasságai menetrendszerűek, a nem sztrájkolóknak gratulált, s kárhoztatta a törpe kisebbséget, aki törvénytelenkedik, miközben az ukrán gyerekeknek is szükségük lenne tanárokra. Hogy e jeles tenyérbemászóbajnok mit gondol a saját jövőjéről, el nem tudom képzelni. Nekem hánynom kéne, de a fiatalok csak röhögnek rajta, nekik ez az ifjú főszolga is kövület, a kőbányához tartozik, amit így vagy úgy hamarosan bezárnak. Az összegyűlt tömeg nagyon fiatal, élvezik az együttlétet, az erejüket, azt, hogy igazuk van mindazon sunyítók és sunyíttatókkal szemben, akik ezt tették a tanáraikkal, a magyar közoktatással. Ebben a tömegben, a Kossuth téren ott van a majdani kormány, tán most fognak érettségizni, tán diplomázni, a NER-t, ezt a múltat beárazták, már nem nagyon érdekli őket, ami igen, hogy ne legyen háború, s erre Orbán Viktor nem éppen biztosíték.

Hajdan, nagyon hajdan, négy évvel a prágai bevonulás után, hét évvel Afganisztán lerohanása előtt, a kiskőrösi homokban, Kecel-Soltvadkert felől vártuk az atomcsapást. Röhögtünk, előfelvételis katonák. Az egész maga volt az abszurd. Mondott csapás bekövetkezése után a regula szerint meg kellett volna számolni a vakító fény és a hangjelenség közt eltelt időt, s a pontos adat birtokában, kúszva értesíteni a feljebbvalót, ha nem látta volna maga is. Ennek ötven éve.

A tébolyult, kérlelhetetlen Putyinról, aki ezen a tavaszon atomcsapással fenyegeti Európát, senki nem tudja, blöfföl vagy nem. Mennyire igen, mennyire nem. A nukleáris támadás valószínűsége, igaz, a legrosszabb forgatókönyvek egyikeként, beépült a háborús hétköznapokba. Ha szóba jön, hamar el is terelődik, ezzel nem lehet sokáig szembenézni.

De a hagyományos háborúval mennyire lehet? Az elmúlt három hét halottak, kibombázottak és menekültek tömegét hozta. Kilátástalanul, a közeli békekötés, befejezés reménye nélkül dühöng a szörnyű fenomén, amit el kéne felejteni, de nem lehet, bár a délszláv háborút Európa érintetlen és fenyegetetlen része villámgyorsan, már menet közben elfelejtette. Az orosz-ukrán háború most messzebb van, mégis közelebb, hisz egy atomhatalom úgy rohant le Európa orra előtt egy szuverén, szomszédos országot, aminek a létezését is tagadja, mint Hitler 1938-ban Csehszlovákiát.

Szombaton, mikor ezt írom, a nemzet fősunnyogérja éppen az újvidéki vasútállomáson udvarol Vucic szerb elnöknek, Putyin szinte egyetlen európai szövetségesének. Sajnálkozik a közelebbről meg nem nevezett háborún, hogy rosszkor jött, noha lettek volna még szép ötleteik, s reméli ezeket együtt meg tudják majd valósítani.

Ha kiáltványt írnék, azt írnám, kedves magyarok, a háború mindent, nem is tudjuk még, mennyi mindent gyökeresen megváltoztat Európában, így Magyarországon is. Hisztek, akiben hisztek, ha ebben a fogatokba ragadt harci mézeskalácsban, hát ebben, de ne szavazzatok rá április 3-án, ne kövessétek a saját sírotokig! Akár magához térítik idővel az ország valódi érdekei, akár nem, Orbán egy kiszámíthatatlan paprikajancsi.

A magyarok legfőbb békehadura fakó. Politikája, kül- is, bel- is, megbukott, csak kulacsait nem veszítheti. A kokárdapárbajt is elvesztette, hiába parancsnokolt buszezredeket Kárpát-medence szerte, ha csak erre az óvodás disznóságra telt, hogy a baloldal bele akar keveredni egy háborúba az ő békekomája ellen. Se előre, se hátra, fészkelődik a buktán, és a megszerezhető lekvárra gondol. Most nem vonhatja hátra magát jobb időkre, az idők itt vannak, sajnos még ő a miniszterelnök, neki kéne, kellett volna négy fontos mondatot időben elmondani, már csak az ország becsülete miatt is. Nem tette. Nagy kérdés, persze, hogy mi van a homokban, ahová a fejét dugja.

Kárpátalját megszerezni nem kell félnetek.

Ezt meg se hallottam, atyuskám, atyuskám, az igaz, hogy én a vonatdiplomáciába se vettem részt, nem mentem Kijevbe, ha hívtak volna, ha nem. Van nekem kisvasutam is, színészem is, és amikor a nevedet kellett mondani ezek előtt a brüsszelérek előtt, magamban azt csak kipontoztam, számra azóta se veszlek, naná, hogy fegyvert a te ellenedben nem engedek országomon által, menjen a tótokon meg a zabos lengyeleken át, amit különben én magam is megszavaztam, nátó lévemre.

Három hete nem képes kimondani, hogy Putyin agresszor, hogy egy gyalázatos, kimagyarázhatatlan háborúban Oroszország megtámadta és le akarja rohanni Ukrajnát. Hogy civileket öl, háborús bűnöket követ el. Ez lett volna a minimum, ha tetszik, a nemzeti érdek. Ehhez képest speciális dodonai műveletekkel alakítja a rettenthetetlen hülyét, aki azzal akar kimaradni a háborúból, hogy nem vesz róla konkrét tudomást, ellenben a fehérvári huszár-doktrinát kéretik tudomásul venni mindenkinek.

A nyájzavar meg nem baj, viszket, csíp, de éppen kapóra jön, mutatja, hogy a táborban mekkora demokrácia van, különben is, az elnök-Katika még tanulóidős, Németh Zsolt meg a ruszkik után elfelejtette kitenni a kettőspontot, pedig így értette, hogy az oroszoké is egy haza, s aki ezt tagadja népirtó, nácitalanító.

A vezér e héten több napon át a debreceni laktanyából szervezte a védekezést. Hogy ki ellen, azt kiforogja majd a történelem, mármint hogy az ukrán nácik, az agresszor oroszok vagy a csengersimai migránsok ellen a román határon. Természetesen történjék bármi, az a magyaremberek érdekében fog történni, ahogy a Kreml atomcsapajevje is az orosz emberek érdekében tébolyodott meg, és öli a gyerekeiket, és öli az ukránok gyerekeit. Ehhez nem volt a magyarok főhernyójának egy egyenes szava, és nem is lesz, amíg Vlagyimir két véres kezét felé nem tárja újból: gyere, kis rosszcsont, megbocsátok. S akkor ő szaladhat koncra-kacagányra önfeledten. Sajnos pillanatnyilag kicsi az esély kint s bent egeret fogni a nagy stratégiai new alomban, marad hát a beszart legényes.

Mondjuk, beszarva mind be vagyunk.

Azért elképzelek egy zárható, hosszú távú tartózkodási helyet, ahol Putyinnak minden nap tízezerszer le kell írnia Mariupol nevét. Nincs egyedül, Orbán és Lukasenka éjt nappallá téve hegyezik neki a ceruzát.