Magyarság – 1935-11-16 / 261. szám

Pángermán vagyok?

A „Magyarság” október 27-i és 31-i számaiban „Bácska” cimmel folytatásos riport jelent meg P. Ábrahám Ernőtől. A riport tárgya — a cimtől eltérően — tulajdonképpen nem is a csonkittatlan, vagy megcsonkitott Bácska, hanem a megmaradt Csonka-Bácskának egy pontosan körülhatárolt része, amely az országgyülési képviselőválasztásokkal kapcsolatban a nagybaracskai választókerület néven ismeretes. Sem több, sem kevesebb ennél. Fokozott érdeklődéssel olvastam tehát végig a riportot, mert bármennyire ismerem is Bácskának ezt a részét, amelyet két ciklusban is képviseltem a magyar törvényhozásban — és amely többek között nekem szülőföldem és szükebb pátriám is — mégiscsak érdekelt a kérdés, milyen szempontok vagy célok késztették a „Magyarság“ kitünő munkatársát arra, hogy éppen a nagybaracskai választókerületet válassza ki vizsgálódásai szinteréül és tüntesse ki érdeklődésével? Elvégre több szem többet lát és sohsem árt az, ha az ember kibőviti, felfrissiti, vagy ujabb szempontokkal gyarapitja az ismereteit.

Nem kivánok foglalkozni a cikkeknek ama részeivel, amelyek a nagybaracskai választókerület egyes községeinek gazdasági helyzetével, vagy szociális viszonyaival, helyesebben: gazdasági bajaival és szociális visszásságaival foglalkoznak. Azért csak elismerés illeti meg a jeles cikkirót, hogy feltárta a már régóta üszkösödő sebeket, amelyek legfeljebb azok számára ujak, akiknek kötelessége és feladata lett volna már eddig is a bajok orvoslása és akik ezideig még nem sok igyekezetet mutattak nemcsak a bajok orvoslása, de még a felismerése terén sem.

Uj volt számomra ellenben az, amit a riportban a saját személyemről, illetve a saját személyemmel és politikai szereplésemmel kapcsolatban olvastam.

Kommunista vagyok?

Aki a megreformált honban arra a háládatlan és — a   tapasztaltak után minden tulzás nélkül mondhatom — szinte az esztelenséggel határos szerepre mer vállalkozni, hogy más uton merészelje keresni az ő népének és nemzetének a boldogulását, mint ami a kormányon levő által engedélyezett út és aki netalán keményebb gerinccel merészel a világra jönni, mint amilyen a hatalmon levők által kivánatosnak tartott kocsonya-gerinc, az mindenek előtt készüljön el arra, hogyha magyar nemzetiségü, akkor egyuttal „kommunista” is, ha pedig német nemzetiségü, akkor elkerülhetetlenül „pángermán”. Természetesen azok szerint, akik a kevesebb kockázattal járó és több előnnyel kecsegtető „fémjelzett” uton járnak. Ezt a jelzőt egy negyven napon és negyven éjen át tartó ujabb vizözön se mossa le róla, legyen bár jobb magyar hazafi, mint akár Árpád vezér vagy álljon bár távolabb a kommunizmustól, mint akár Weisz Fülöp.

Amikor elsőizben léptem föl a nagybaracskai választókerületben ellenzéki programmal, nem lepett meg valami tulságosan, hogy mint magyar anyanyelvü és magyar nemzetiségü ellenzéki képviselőjelölt ellen, azzal agitáltak ellenem, hogy kommunista vagyok. Természetesen eredménytelenül, mert a kerület népe sokkal jobban ismert, semhogy bárki is bevette volna ezt a bolondgombát. A német községekben viszont már nemcsak földosztó „kommunista” voltam, hanem ott már azzal is agitáltak ellenem — a német faji öntudatra és összetartásra való hivatkozással és német anyanyelvü, sőt magyarul elég gyengén beszélő ellenjelöltemre való tekintettel — „mit akartok ti Mojzessel, ezzel a gatyás magyarral?”

Az eredmény azonban az lett, hogy a választáson csaknem kétszer annyi szavazatot kaptam, mint a hivatalos jelölt. Pedig akkor a magyar politikában még teljesen ismeretlen pártnak: a független kisgazdapártnak a programjával léptem föl, amelynek első képviselőjelöltjeként kerültem a törvényhozásba.

A legtöbb szavazatot természetesen a magyar községekben kaptam: Bátmonostoron 414_:et, mig a hivatalos jelölt 101-et. Dávodon 555 szavazatot kaptam, mig a hivatalos jelölt 155-öt. Nagybaracskán 582-őt, míg ellenfelem 204-et. A magyar és sokác-szerb nemzetiségü Hercegszántón 718 szavazatot kaptam, mig a hivatalos jelölt mindössze 28-at. A teljesen német anyanyelvü és nemzetiségü Csátalján 558 szavazatot kaptam, mig a hivatalos jelölt 136-ot.

Kik szavaztak rám?

Az 1931. junius 28-án történt másodizbeni megválasztásom alkalmával a magyar községekben a szavazatok a következőképpen oszlottak meg: Bátmonostoron kaptam 530 szavazatot, mig a hivatalos jelölt 74 szavazatot. Nagybaracskán kaptam 805 szavazatot, ezzel szemben a hivatalos jelölt 129 szavazatot. Dávodon kaptam 262 szavazatot, mig több mint 360 választómat a karhatalom szétverte a gyülekezőhelyről, ezzel szemben ellenjelöltem 103 szavazatot kapott.

A magyar és sokác szerb nemzetiségü Hercegszántón 709 szavazatot kaptam, mig ellenjelöltem 48-at. A teljesen német nemzetiségü Csátalján 682 szavazatot kaptam, mig ellen jelöltem 203 szavazatot.

Gara és Katymár községek lakossága kétharmad részben német, és egyharmad részben bunyevác nemzetiségü.

Garán 658 szavazatot kaptam, mig ellenjelöltem 305 szavazatot, Katymáron 536 szavazatot kaptam, mig ellenjelöltem — aki katymári születésü volt — 459 szavazatot kapott.

A magyar, német és bunyevác nemzetiségü Györgypusztán 68 szavazatot kaptam, mig ellenjelöltem 54 szavazatot.

Vagyis a másodizben történt megválasztásom alkalmával összesen 4050 szavazatot kaptam, szemben ellenjelöltemnek 1371 szavazatával és több mint 360 választóm nem szavazhatott le a karhatalom magatartása miatt.

A fentebb ismertetett választási eredmények egyuttal megcáfolják azt a téves és tendenciózus beállitást is, mintha a nagybaracskai választókerületben az országgyülési képviselőválasztás eredménye az ottélö egyes nemzetiségek ellentétes állásfoglalásának és egymásközötti mérkőzésének vagy harcának az eredményét fejezné ki. Az országgyülési képviselőválasztás eredménye semmiféle összefüggésben nincs a választókerület nemzetiségi viszonyaival. Vagy legfeljebb annyiban, hogy a magyarnyelvü és nemzetiségü községek adták percentuálisan mindig a legtöbb ellenzéki szavazatot.

Ennek azután az lett a következménye, hogy az 1935 évi március hó 31-én megtartott általános országgyülési képviselőválasztás alkalmával a választókerület magyarnyelvü községeiben fejtette ki a hivatalos választási apparátus a legkiméletlenebb törvény- és lélektiprást. De még igy is több szavazatot kaptam a kerület magyarnyelvü községeiben, mint a hivatalos NEP-jelölt.

Dávodon leszavazott reám 442 választó, a NEP-jelöltre 329 választó. Ezen kivül szétverte a karhatalom — törvényellenesen — 29 választómat. Bátmonostoron leszavazott reám 172 választó, a karhatalom szétverte és megakadályozta a szavazásban további 254 választómat, összesen tehát 426 ellenzéki választó szavazatával szemben a NEP-jelölt 299 szavazatot kapott. Nagybaracskán leszavazott reám 347, a NEP-jelöltre 376 választó, a magyar és sokác-szerb vegyeslakosságu Hercegszántón leszavazott reám 715 választó, a NEP-jelöltre 273 választó, ezenkivül a karhatalom szétverte és megakadályozta a szavazásban mintegy 300 választómat.

Ezzel szemben a NEP-jelölt a legtöbb szavazatot a kétharmad részben német és egyharmad részben bunyevác nemzetiségü Katymáron kapta: 708 szavazatot, szemben a reám leadott 440 szavazattal, mig percentuálisan a magyar, német és bunyevác nyelvü Györgypusztán kapta — megfelelő hatósági előkészités után — a legtöbb szavazatát: 91-et, a reám leadott 28 szavazattal szemben.

Pánszláv is vagyok?

Az egészen természetes, hogy akik a NEP-jelöltre szavaztak, azok — nemzetiségükre való tekintet nélkül — mindannyian kiváló magyar hazafiak voltak, mig a magyar „nemzetiségü” ellenzéki szavazók természetesen kivétel nélkül „kommunisták” voltak, a német nemzetiségüek pedig kivétel nélkül „pángermánok”. A NEP-szavazó természetesen akkor is kifogástalan magyar hazafi volt, ha egészen véletlenül vezető tagja is volt a Kulturbundnak, ezzel szemben viszont a német anyanyelvü ellenzéki polgár akkor is „pángermán”, ha véletlenül azt sem tudja, hogy mi is az a Kulturbund, vagy ki az a Hitler?

Ezeket én mind természetesnek tartom. Csak egyet nem tudok megérteni. Hogyan avanzsáltam én, aki ellen eddig azzal agitáltak a kerület németnyelvü községeiben, hogy „gyatyás magyar” — egyszerre pángermánná? Ez valóban egészen uj a számomra, mert eddig ugy tudtam, hogy — jóllehet már három izben is fölléptem a nagybaracskai választókerületben és mind a három izben meg is választottak —, de eddig még egyetlen egy németnyelvü beszédet sem mondtam el, hanem a szintiszta németnyelvü községekben is magyar nyelven mondottam mindig programbeszédet és beszámolót, azon egyszerü okból, mert — bár képviselőségem ideje alatt magánszorgalomból időközben meglehetősen elsajátitottam a német nyelvet — nem beszélem még annyira tökéletesen, hogy német nyelven szónokolhassak.

Nemrégiben azt irta az egyik budapesti hetilap rólam, hogy pánszláv vagyok. Valószinüleg azért, mert bunyevác, sokác és szerb szavazatokat is kaptam. A reám esett német szavazatok után most már a pángermánok vezérévé, vagy „hivatott képviselőjévé” léptem elő. Csak arra vagyok még ezek után kiváncsi, mikor fogok végre már előlépni pánmagyarrá, mert elvégre magyar szavazatokat is kaptam. Sőt mindig jóval többet, mint az ellenjelöltjeim. Remélhetőleg erre is rákerül majd egyszer a sor, ha előbb nem is, de akkor föltétlenül, ha egyszer majd netalán én is hivatalos jelölt leszek.

Mojzes János dr.
a nagybaracskai választókerület 9 szavazattal kibuktatott országgyűlési képviselője.