Virágozzék minden gizgaz!

Megnyitó beszéd a szombathelyi ünnepi könyvhéten – 2025. június 13.

 
Hölgyeim és uraim, tisztelt írók, könyvesek és olvasók!

Idén 96-odszor van könyvhét, ami azt jelenti, hogy ez a rendezvény átívelt tár­sadalmi rendszereken, átvergődött háborún, forradalmon, rendszerváltáson. És nemcsak a könyvhét élte túl mindezeket, hanem maga könyv is mint tárgy, mint termék, mint szellemi alkotás és mint olvasmány. Szép teljesítmény. Pedig vol­tak, akik megkongatták a vészharangot, hogy a könyv korszaka, a Gutenberg-galaxis leáldozott, és már mindenki csak digitális dolgokat fog nézni és gör­getni. Ha itt szétnézek, ez szemmel láthatólag nem következett be. Bár jegyez­zük meg, a képernyőről való olvasás is olvasás, sőt még a mobiltelefonról is. Egyébként az olvasás meg a könyv nem ugyanaz, hiszen vannak könyvhasználók, akik még nem tudnak olvasni: őket szívesen látjuk a 24. gyermekkönyv-na­po­kon.

A legcsodálatosabb a könyvekben a változatosság. Képzeljék el: a könyvhétre idén 300 könyv jelenik meg (vagy ahogy szakszerűen mondják: 300 cím). 35 vidé­ki település rendez könyvheti eseményeket. Vannak itt súlyos könyvek és habkönnyű­ek, jó könyvek és, hát, kevésbé jó könyvek, elszabadult fantazmagóriák és pedáns szakszerűségek. Ne feledjük: a könyvhét nem az irodalom hete, hanem általában a könyvé, hiszen számos könyv van, amit nem sorolhatunk az irodalomba.

A könyvről azt szoktuk mondani: szellemi táplálék. Ha ez így van, akkor itt is a vegyes táplálkozást tudom javasolni, mert az tesz jót az egészségnek – esetünkben a szellemi egészségnek. Olvassanak sokfélét, olyat is, ami nem az ízlésük szerint való, mert nem árt egy kis szellemi erőfeszítés, mint amikor az edző olyan gyakorlatot ad, mire nem vágytunk. Nem baj, tessék csinálni. Olvassanak lektűrt és olvassanak komolyat: egyenek eperkrémet és egyenek fokhagymás csülköt. Kapható itt Csányi Vilmos etológus önéletrajza, skandináv krimi, a tatárjárás szakszerű leírása és kosztümös ármánykodás, és persze a kimeríthetetlen téma: a szerelem, annak minden aspektusa és leképeződése, szerelmes fiatalok és szerelmes öregek, szerelmes heterók és szerelmes melegek, van finomkodó mellébeszélés és vaskos szókimondás, hepiend és tragédia.

Segítsenek, kedves olvasók, fenntartani a könyvek bámulatos sokszínűségét, nemcsak a műfajokban, hanem a mondanivalóban is. Nagy érték a szólásszabadság, és annak egy fontos megnyilvánulása a könyvpiac. Hadd mondja mindenki a magáét. Legyünk nagyon érzékenyek arra, ha bármely hatalom korlátozni akarja a szólásszabadságot, tehát ha csak a neki tetsző, vele egyetértő hangokat akarja hallani a könyvek lapjairól is. Ha ilyesmit észlelünk, azonnal gágogjunk, mint a régi Rómában a Capitolium-dombon a ludak. (A liba valóban kiváló házőrző.)

Ez bizony azt jelenti, hogy a szélsőségeket is el kell tűrni, művészi értelemben és ideológiai értelemben egyaránt. Én személy szerint nem szeretem a szélsőségeket, se emerre, se amarra: konzervatív ízlésű polgárember vagyok, de épp ezért védem a szólásszabadságot, mert az konzervatív érték.

Nézzenek csak vissza a történelembe: mindig a nagyhangú, magukat egyedül üdvözítőnek beállító mozgalmak és pártok akarták korlátozni a szólás- és sajtószabadságot, mondván, hogy aki másként gondolkodik, az rosszul gondolkodik. Itt kell elkezdeni gágogni: miért baj az, ha valaki rosszul gondolkodik? Ő baja, legföljebb majd kinevetik az olvasók. Nem veszik meg a könyvét. De miért ne szabadna mást gondolni, mást írni, furcsát, szokatlant, akár rosszat? Hiszen különben visszajutnánk a cenzúra korszakába, az pedig rendkívül ártalmas. És nem csak azért ártalmas, mert bizonyos könyveket el akar tüntetni a szemünk elől, zárt szekrénybe vagy fólia mögé dugva. (Emlékezzünk: a kommunizmus alatt a könyvtáraknak volt zárt része, ahová csak kutatói engedéllyel volt szabad belépni. Na, ezt soha többé!)

De nem is a cenzúrának ezek a nyílt beavatkozásai a veszélyesek. Angliában, képzeljék, a színházakban bemutatott darabokra 1968-ig volt cenzúra. Mai szemmel visszanézve ez elég rémes – csakhogy ez nyílt sisakkal történt, mert Anglia demokrácia, tehát a cenzort cenzornak hívták, és a pecsétjén ez állt: „Cenzúra”. A filmekre pedig mind a mai napig van cenzúra, amely korhatárhoz köthet, de be is tilthat filmeket. Ám ezt is nyílt sisakkal teszi: lám, a cápa szája tátva, bárki látja fogsorát. A prózára is sokáig volt cenzúra: James Joyce, akinek itt áll a szobra a Főtéren, különösen sokat küszködött ezzel. Nagy regényét, az Ulyssest csak 1936-tól lehetett legálisan forgalmazni Angliában.

Az ilyet persze nem szeretjük, mert kigyomlálja a könyvek és színművek tarka kertjét. De ami igazán veszélyes, az a mellékhatása: az öncenzúra, amikor a szerzők elkezdenek kerülni bizonyos témákat, kifejezésmódokat, szempontokat, mert úgy vélik: a fennálló hatalomnak nem fog tetszeni. Kérem, ezt figyeljék magukban, és okosan ellensúlyozzák. Ha önök írók, akkor juszt is írjanak olyasmit, ami az éppen korlátozni igyekvő hatalomnak nem tetszik. Ha önök olvasók, juszt is olvassanak ilyesmit. Nagyon kell vigyázni az öncenzúrával, mert lerakódik, mint a guanó, keményen, vastagon.

Ha mármost Önök azt kérdezik: ezek szerint én azt mondom, hogy virágozzék minden, akár virág, akár gizgaz – nos, erre azt felelem: igen, virágozzék minden növény: a liliom is, a gizgaz is!

A szombathelyi ünnepi könyvhetet ezennel megnyitom.