Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 25. szám, 2025. június 20.
VÁNCSA ISTVÁN
„Az egyik oldalon mi, a magyar hazafiak, nem becsülném alá magunkat, sok millió ember, a másik oldalon pedig Brüsszel. És azok a magyarok, akik Brüsszelt támogatják a saját nemzeti kormányukkal szemben. (…) Mert a velünk szemben álló erőknek mindegy, mi a nevük, DK-nak hívják, vagy Tiszának, Gyurcsány Ferencnek vagy Magyar Péternek, ez teljesen mindegy, mert a szemben álló erők változatlanok. Lehet új csapatot hirdetni, kicserélni a csapatzászlót, de az igazi erőforrás mögöttük az ugyanaz.”
A föntebbi szöveget a 24.hu oldalról másoltam ide, forrását pedig nyilván fölösleges volna megemlítenem, úgyis mindenki felismeri. Őrá gondolván többnyire a sárkányölő Szent György délceg alakja jelenik meg a lelki szemeink előtt életének abban a pillanatában, amikor dárdájával a Brüsszelt jelképező sárkányt ledöfi.
Az is igaz, persze, hogy mások inkább az államkincstár udvarára képzelik őt, amint a páncéltermek tartalmának teherautókra való rakodását és Felcsútra szállítását kommandírozza, ám ezek afféle gyerekes fantazmagóriák csupán. Jelentőségük mindössze abban áll, hogy híven mutatják népünk egyszerű fiainak-lányainak érzelmi beállítódását, amely szerint a kissé bumfordi falusi legény számos akadályt leküzdvén felmegy a bűnös városba, ott igazságot teend, a sárkány temérdek kincsét pedig ládákba rakatja és hazaviszi. Valójában ezen már túl is vagyunk, a kincs eljutott a rendeltetési helyére, de a sárkány birodalma is fennmaradt, nyilvánvalóan azért, hogy újra meg újra leküzdhető legyen. Sajnos a sárkányölő hősnek a továbbiakban is sárkányokat kell fosztogatnia, noha neki már semmi kedve hozzá, össze is barátkozott némelyikükkel, így aztán a sárkányviadal tartalmatlan rituálévá silányult, de hát ez így megy máshol is.
A lényeg az, hogy a turisták örüljenek, és gyönyörű országunkat minél lelkesebben népszerűsítsék szerte a világon.
Van viszont itten egy érdekesség, amely akár még a partvonalon kívül sörözgető bamba publikum érdeklődését is felkeltheti, hogy tudniillik a kormányzópárt támogatottsága tíz hónappal a választások előtt ennyire pocsék talán még sohase volt, így aztán szinte biztosra vehető, hogy a főkincstárnok bele fog markolni a pénzesládikába, és szórja-szórja a garast a hozzáértő nép okos gyülekezete elé, amíg marad a ládikában valami.
Segíteni ez nem fog rajta, a föntebb említett gyülekezet ugyan olyan, amilyen, annyira azonban nem tyúkeszű, hogy ezen felgőgölt nyikhajok kínosan hosszú országlását egyik napról a másikra elfelejtse. Ütődöttek vagyunk ugyan, ám ennyire talán mégse. A pénzszórás tehát önmagában kevés volna, a propaganda frontján is nagyon kell tekerniük, abban a stílusban, amelyet már olyan jól begyakoroltak. Agitprop osztályuk, szó, ami szó, nagyon iparkodik, vagyis a lakosság épeszű hányadának bőven lesz min szórakoznia. Maga a miniszterelnök persze igyekszik megőrizni a méltóságát, már amennyiben ez a jelen körülmények között lehetséges, népéhez patetikus szózatokat intéz, már csak azért is, mert vitézeit kvázi élet-halál harcra kell felkészítenie, ugyanis Brüsszel és a „magyar hazafiak” közötti összecsapás dicsőséges napja következik.
Természetesen nem arról van szó, hogy miniszterelnökünknek végképp elment volna a józan esze, megvan az hiánytalanul, csak a világ dolgaihoz más oldalról közelít és másfajta következtetésekre jut. Olvasta a KSH nemrég publikált adatait a magyar gazdasági növekedésről, amely növekedés egyáltalán nem is létezik. Elvitte a cica. Nincs. Illetve van egy kevéske, ám az negatív előjelű, s ily módon a korábbi becslésekkel egybevág. Gazdaságunk teljesítménye valójában 0,2 százalékkal csökkent, ez pedig nem az a szám, amelyet egy sikerorientált kormányfő kirak az ablakára, hogy a háza előtt sétálók valamennyien megcsodálhassák.
Persze ez is egyfajta repülőrajt, de olyan, amikor nincs a tankban benzin, és a slusszkulcs is otthon maradt.
Evvel együtt gazdaságunk ott van az uniós legek között, csak nem egészen úgy, ahogy kormányzó urunk látni szerette volna, hanem kicsit másképp. Nem a várt 3–6 százalékos növekedés valósult meg, hanem az egész Európai Unió legrosszabbul teljesítő gazdaságai közé sorakoztunk. Pénzügyi-gazdasági csodatevőink először bevezették a szektorális különadókat avval, hogy hamarosan ki is vezetik őket, ám ez valahogy elmaradt. Évente csaknem ezermilliárd forint megy az államkasszába csak ebből a tételből. Megalkották a kiskereskedelmi adót, a plusz 4,5 százalékos terhelés miatt gyakorlatilag 27+4,5=31,5 százalékos áfát fizetnek a vásárlók a boltokban. Bevezették először a hatósági árakat pár alapvető élelmiszerre és az üzemanyagra, ezeket addig tartották, amíg a döntéshozóknak le nem esett, hogy a kiskereskedelmi láncok a befagyasztott termékeken mutatkozó veszteséget a többi termék árában szétterítik, ugyanis nem hülyék, meg muszáj is nekik. Ami pedig az üzemanyagokat illeti, a kutaknál a legkeményebb szoci időket idéző sorokat lehetett megcsodálni, az idősebbek hovatovább csakis nosztalgiázni jártak oda.
Van viszont egy jó hírünk: a kormányzati kommunikáció, vagyis a népbutítás nehézipari jellegű formája, az bezzeg virul. Szükség is van rá, hiszen egy jól szervezett társadalomban a felsőbbségnek naprakészen kell tudnia, hogy vajon a nép, az istenadta nép oly boldog-e rajt’, amilyennek lennie muszáj, mert ha mégse, akkor a kormányzat részéről sürgős beavatkozásra van szükség. Fokozni kell a butítás hatékonyságát, attól ugyanis a plebsz napról napra, sőt óráról órára boldogabb lesz, örömkönnyeket ont és kormányzó urunk jól ismert kompániájára szavaz. Az a lehetőség, hogy a sanyargatásból vissza lehetne venni valamennyit, föl se merül, a nép létezésének ugyanis csupán egyetlen elfogadható magyarázata létezik, az, hogy tetszés szerinti módon és mértékben sanyargatható. Kormányzatunk emellett nagylelkű is, most például miniszterelnökünk Facebook-bejegyzéséből tudhattuk meg, hogy a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére szánt 305 millió forintot gáláns módon megduplázza.
Összehasonlítási alapként írom le még egyszer, hogy népbutításra kormányzatunk az elmúlt évek folyamán 125, azaz százhuszonötmilliárd forintot irányzott elő.
Van annak, aki el nem issza, csak ezt tudjuk mondani.