Kis János: Könnyen rajtaveszthet Orbán a választások megpuccsolásán

Nem várom, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállí­tá­sának bajnoka lesz, de attól sem félek, hogy Orbán Viktor után újra diktatúrába rántja az országot – mondja Kis János filozófus, a rendszerváltó ellenzék vezető alakja. Szerinte most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.

 
Magyar Péter szerint kevesebb mint 300 nap van a kormányváltásig. Biztosak lehetünk abban, hogy 2026 áprilisán megtartják a választásokat?

Ezt ma még senki nem tudja, Orbán Viktor sem. 

Azért ez drámai kijelentés egy demokráciában.

Egy demokráciában. De ez itt nem demokrácia, hanem – pillanatnyilag még – választásos autokrácia. Pillanatnyilag, mert ha Orbánon múlik, nem engedi ki a kezéből a hatalmat. 

Mekkora esélyt lát erre?

A rezsim válságban van. Válságban pedig senki nem ura az eseményeknek, még az autokrata sem. Ha kísérletet tesz a választás megpuccsolására, könnyen rajtaveszthet. Vagy megkísérelni sem tudja, mert nem működik a hatalmi gépezete. 

A választás megpuccsolása lenne az is, hogy voksolhatunk ugyan, de a Tiszát nem engedik a startvonalhoz.

Igen, ez az egyik lehetőség. De akkor minden magára adó párt kénytelen a bojkottot választani. Marad a Fidesz és a Mi Hazánk. A Hazafias Népfront. A választás látszatának is vége. Van azonban más lehetőség is. A kormány hadiállapotot vagy szükségállapotot hirdethet. Hadiállapot vagy szükségállapot idején a parlament nem oszlatható fel, választást tartani nem lehet. A rendelet harminc napra szól, de a képviselők kétharmadának szavazatával újabb harminc napra meghosszabbítható. Aztán újabb harminc napra, amíg a Főnök úgy látja jónak.

Nyilván ismeri azokat a mémeket, hogy miközben Belgrádban meg Pozsonyban tüntetnek, a magyarok ülnek a kanapén. De nem lehet, hogy csak arról van szó, hogy aki ma az utcára szólíthatná az embereket – Magyar Péter –, az eddig nem tette? Ami változhat…

A választás megpuccsolása drámai esemény. Akkor kerül rá sor, ha Orbán úgy látja, hogy súlyos vereség fenyegeti, amit más módon nem tud elkerülni. Pont akkor tehát, amikor a választók köreiben óriási a várakozás, a remény és a készülődés. És erre jön a megunt, megutált önkényúr, és betiltja a választást. Pattanásig feszült helyzet volna ez, amilyenre 1956 óta nem volt példa Magyarországon. Bekövetkezhet, amit senki se vár: tömegek áraszthatják el az utcát, nem pár órára, hanem napokra, hetekre akár. És akkor az a kérdés, hogy az erőszakszervezetek le tudják-e verni az ellenállást. Pontosabban az erőszakszervezetek morálja a kérdés. A TEK és a Készenléti Rendőrség talán a végsőkig kitart Orbán mellett. De százezer tüntetőt Budapesten és több tízezer tüntetőt a vidéki városokban ők egyedül aligha tudnak tartósan megfékezni. Szükség lesz a közrendőrökre, esetleg a katonákra is. Az ő eltökéltségük jóval kétségesebb. Viselkedésüket döntően befolyásolhatja, hogy mit hallanak a környezetükben, hogy mit támogat az otthon maradó többség: a rendcsinálást vagy az ellenállást. Végső soron a tágabb közvélemény fog dönteni.

Azt szokták mondani, hogy a diktátorok eszköze a politikai káosz teremtése, hogy aztán a nemzet megmentőjeként léphessenek fel. Az utcai felfordulás ily módon nem épp Orbánnak kedvezne?

Ha most szilárdítaná meg frissen szerzett uralmát, működne a „vagy én, vagy a káosz” logikája. De ő már 15 éve uralmon van. Az első tíz évben valóban azt az érzetet tudta kelteni, hogy ő a garanciája a rendnek és az anyagi biztonságnak. Ez az érzet hatodik éve foszladozik. A fanatikus Orbán-hívők még kitartanak, de ők egy kisebbség. A csendes támogatók azonban egyre kevésbé bíznak Orbánban, egyre dühösebbek. Káosz a vasútnál, káosz az egészségügyben, szétzüllött oktatási rendszer, kifosztott, a működőképességükben veszélyeztetett önkormányzatok, törvényesített lopás, a NER újgazdagjainak hivalkodó fényűzése – ez volna az a rend, amit az erőszakszervezetek helyreállítanának. Erősen kétséges, hogy a közvélemény a rendcsinálók oldalára állna – éppen akkor, amikor a kormány ellopta a lehetőséget, hogy választáson leváltsák. Az ellenállás sikeres letörése kevéssé valószínű, kudarca viszont a teljes politikai megsemmisülést jelentené Orbán számára. Menekülhetne Moszkvába Janukovics és Aszad után.

Az átláthatóságinak nevezett törvény megszavazásának elhalasztása arra utal, hogy Orbán pillanatnyilag nem elég erős, hogy az akaratát a saját pártján vagy az állami apparátus felső vezetésén keresztülvigye…

Egyetértek, a Fideszen és a kor­mány­apparátuson belül érzékelhetően nő a zavar; ez is hozzájárul a helyzet kiszámíthatatlanságához. Orbánt sokáig a tévedhetetlenség mítosza övezte; az a mondás járta a hatalom berkeiben, hogy Orbánnak nem igaza van, hanem igaza lesz. Ezt a sürgősen visszavont poloskázós náci beszéd, a magyargyűlölő Simion melletti balul elsült kiállás után már nem hallani. Az elhallgattatási törvény esete jól mutatja, hol tart az elbizonytalanodás. Korábban Orbán megüzente a frakcióvezetővel, hogyan kell szavazni, és a frakció egy emberként szavazott. Most kétségbeesett kísérletet tett a szavazatok biztosítására azzal, hogy aláíratta (volna) „a 135 bátor emberrel” a törvényjavaslatot. Ám amire korábban nem volt példa: akadt húsz nem eléggé bátor ember. A szavazást el kellett napolni. Kiszólások sora is jelzi, hogy folyik a gondolkodás a Fidesz politikusainak körében: meddig érdemes követni Orbánt a nyílt diktatúra felé vezető úton? Lehet olyan, aki azt mérlegeli: mi az, ami még vállalható? Mások azon morfondíroznak, hogy mikor kell a szakadék felé robogó vonatról leugrani. Annak még nincs jele, hogy az erózió elérte volna a kritikus pontot, ahonnan kezdve a rezsim bomlása már megállíthatatlan. Ma még az a valószínűbb, hogy ilyen-olyan módosításokkal, de az elhallgattatási törvényt az ősszel meg fogják szavazni. Ám a presztízsveszteség így is felmérhetetlen.

A repedések az önkormányzati vezetők szintjén is megjelentek. A napokban a székesfehérvári Cser-Palkovics András és a debreceni Papp László polgármester fogalmazott meg kritikát, míg gyulai párttársuk megüzente: neki senki ne mondja meg, hogy ki léphet fel a városában. Ezeknek a beszólásoknak mekkora jelentősége van?

Debrecen és Székesfehérvár lakossága százezres nagyságrendű, Gyuláé 25-30 ezer lehet. Polgármestereik országosan vagy legalább a régiójukban ismert politikusok. Nyilatkozataikra vélhetőleg odafigyelnek a vonzáskörzetükhöz tartozó települések polgármesterei, de talán távolabbi kistelepülések polgármesterei is. És ez bizony számít. A Fidesz mindeddig legbiztosabb szavazói a kistelepüléseken élnek; ott, ahol az emberek közvetlenül függenek a helyi hatalomtól. Ha a polgármester elbizonytalanodik, meglazul a Fidesz kontrollja a helyi lakosok fölött. 

Csak nekünk tűnik úgy, mintha a Fidesz némely politikusai önállóbbak lennének, mint az apparátus különböző helyeire ültetett káderek, például a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság tagjai, a főügyész, a Kúria vagy az Állami Számvevőszék elnöke? Az ember mégiscsak az állami szervezetektől várná leginkább az ellentartást.

Az említettek mindannyian Orbán kreatúrái. Ő emelte ki őket a semmiből, vissza is lökheti őket a semmibe. Ez azokról a kormánytagokról is elmondható, akiknek nincs fideszes hátterük. Azt beszélik, hogy jelenleg Nagy Márton a kormány legerősebb tagja, de volt már erős ember Palkovics László is, és mit számított volna, ha Palkovics morogni kezd, miután Orbán leváltotta? A fideszes hátterű politikusok szava azonban számít a Fidesz köreiben. Úgy hírlik, Lázár János végtelenül népszerűtlen a Fideszen belül is, de párttársai felkapják a fejüket, amikor különutas nyilatkozatot tesz.

A bírók többsége nyilván ma is független – nem hagyták, hogy lenyomják őket –, de az nem látszik, hogy az állami televízió többet engedne meg magának, vagy a Magyar Nemzetben lennének néha kritikus kérdések vagy sorok közti olvasásra lehetőséget adó cikkek.

Még aznap, amikor bejelentették az elhallgattatási törvény elnapolását, a Pesti Srácok főszerkesztője mindennek lehordta a tervezetet. Vannak szórványos példák a megzavarodásra ebből a körből is. De igazuk van, az erózió még a kezdeteknél tart, elvben még megállítható. Igazi fordulatot azonban csak az hozhatna, ha kiderülne, hogy vannak még tartalékok a rezsimben. Én nem látom, hogy lennének.

Mit gondol, a Pride ügyében is lesz valamifajta meghátrálás? Mi lenne itt az „ellentartók” részéről a célravezető védekezési technika?

Orbán a demokrácia alapintézményeit 2010 után egyetlen rohammal verte szét. A szabadság és egyenlőség levegőjét ezután apránként szivattyúzta ki az új, autokratikus rezsimből. A Pride-törvény azonban nem egy a külön-külön alig érzékelhető jogcsorbítások sorában. Ahol a hatalom dönti el, hogy milyen ügy mellett lehet tüntetni, a demonstrálók ellen pedig a kínai és orosz diktatúrák arcfelismerő rendszerét veti be, ott nem egy kicsivel kevesebb maradt a gyülekezési szabadságból; ott a gyülekezési szabadságnak vége. A Fidesz cinikus ajánlatára, hogy rendezzék meg a Pride-ot a Kincsem-parkban, az a válasz, hogy tartson a lovin a Fidesz kihelyezett frakcióülést. A tömegvonulás helye ott van, ahol sokan látják: a nyílt utcán, a város szívében. Most, hogy a menetet nevére vette a főváros, a rendőrségnek nincs mérlegelési joga. A hatalom dilemma elé került. Ha beavatkozik, erőszakossága miatt jár rosszul. Ha félrenéz, a gyengeségét leplezi le.

Orbánék legújabb felfedezése szerint Ukrajna jelenti a legfőbb veszélyt. Elfáradt már ez a folyamatos ellenségképgyártás?

Szerintem nem megfáradásról van szó. Orbán repertoárja ugyanaz, mint a nyugat-európai szélsőjobbé: migránsozás, sorosozás, ukránozás, Putyinhoz törleszkedés, a szexuális kisebbségek elleni hangulatkeltés. Nyugat-Európában működik ez a repertoár, korábban nálunk is működött, de most már nem működik. Nem arról van szó, mintha hatástalan volna. Orbán jelenlegi szavazótáboránál nagyobb tömeg fél a nem létező migránsveszélytől, Ukrajna uniós csatlakozásától, Soros György világ-összeesküvésétől. Ezek a félelmek és fóbiák pusztító hatással vannak a közgondolkodásra; hosszú időbe fog telni, míg a reménybeli új magyar demokrácia eloszlatja őket. Csakhogy a propaganda által gerjesztett félelmeket korábban szavazatokra lehetett váltani, most pedig nem lehet. A propagandát a rezsim válsága hatástalanítja, nem a végtelenül romlott propagandisták ötlettelensége.

Szentkirályi Alexandra egy kormány­alkalmazott statisztálásával már azt is bemutatta, hogyan szállítják majd az emberrablók a csomagtartóban a megkötözött, ártatlan magyarokat. Orbán pedig a Tisza Párt által Ukrajnába küldött magyar katonák mesterséges intelligencia által „legyártott” koporsóival kampányol.

Ezek a rémmesék a mi köreinkben közröhej tárgyai, de bevallom, sejtelmem sincs, hogyan hatnak a Fidesz még mindig meglévő törzsszavazóira. Ki tudja, ők talán borzonganak attól, amin mi kacagunk. Az orbáni propaganda mindig is nekik szólt. Rajtuk keresztül azonban körülbelül tíz éven át jóval szélesebb körre tudott hatni, mert ők uralták a munkahelyi, kocsmai, szomszédok közötti, családon belüli beszédet. A kételkedők úgy érezhették, hogy ez a közvélemény. Sokan önkéntelenül is átvették tőlük a szóhasználatot, ezt-azt végül el is hittek. Hiszen közben stabilitás volt, a többség számára javultak az anyagi kilátások, és az emberek élni akartak a lehetőséggel. Márpedig nehéz úgy elfogadni a rezsim adományait, hogy közben egy szavukat sem hisszük el. Ez tette sikeressé az orbáni propagandát. 

És az intézményesített korrupció?

Legkésőbb 2013–2014 táján az emberek már biztosan tudtak a közvagyon államilag, felülről szervezett és soha nem látott mértékű fosztogatásáról. De emlékezzenek a Jobbik 2018-as választási plakátjára: „Ti dolgoztok, ők lopnak.” Mindenki tudta, hogy ez igaz. És mi volt a hatása? Vonáék 19 százalékot értek el, ami teljesítmény volt, de messze elmaradt a remélt győzelemtől. 

Ha alapvetően nem a propagandán múlt, hogy a rendszer lefulladt, hanem az okozta a varázstalanodást, hogy évek óta nincs normális gazdasági fejlődés, akkor mivel magyarázza a legutóbbi, 2022-es választáson szerzett újabb kétharmadot? 

Én akkor úgy gondoltam, hogy az ellenzéki összefogás pártjai némi szerencsével legyőzhetik Orbánt, de a biztos és kellően nagy arányú győzelemhez egy jobbközép pártra is szükség volna, amelyik elviszi a Fidesztől a jelenleg oda szavazó, de középre húzó jobboldali polgárokat. Ebben szerintem nem tévedtem. Azt azonban, nem tagadom, csak később értettem meg, hogy amíg Orbánnal szemben csak a DK köré szerveződő összefogásnak lehet esélye, addig ez a jobbközép párt nem jöhet létre, mert aki ebben a végsőkig polarizált országban a jobboldalra helyezi magát, nem szavaz olyan pártra, amelyik Gyurcsány Ferenc kezét fogja. Ebben látom a 2022-es fiaskó egyik okát.

Az ukrajnai háború volt a másik? A pár nappal korábban még Moszkvában tárgyaló Orbán egész jól jött ki belőle…

Amikor a háború kitört, már megvolt a baj. Az egyesült ellenzék 2021 novemberére hibahatáron belül megközelítette a Fideszt, ám ekkor megtört az emelkedés íve. Pontosan akkor, amikor az ellenzéki előválasztás második fordulóját megnyerte Márki-Zay Péter. Személy szerint tisztelem, csakhogy ő az ellenzékváltás jelszavával lett az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje. Ez képtelen helyzet volt, amit egy történelmi baleset tett lehetővé. Az ellenzék szavazótáborában már jelen volt az ellenzékváltó hangulat – ez röpítette a magasba MZP-t. De az uralkodó elvárás még az összefogás volt – ezért kellett az előválasztáson elindulnia. A választói óhajok inkoherenciája okán lett az összefogás vezére a benne részt vevő pártok ellenlábasa. Ami az összefogás nehezen megteremtett koherenciájának is véget vetett.

Egy belülről jött listavezetővel sem győzött volna az ellenzék?

Valószínűleg nem, de a Fidesz leszorítása 55-60 százalék közé a háborúval együtt is elképzelhető lett volna. Én akkor úgy ítéltem meg, hogy ez felérne egy győzelemmel. MZP listavezetővé válásával azonban a nehezen létrehozott egységnek vége lett, a sajtó az összefogás belviszályaitól volt hangos. Ráadásul MZP-nek nem volt saját bázisa az összefogáson belül, mert pártjának nem voltak sem megválasztott egyéni jelöltjei, sem listás befutói. Így aztán alkudozásba kezdett, hogy szabadítsanak fel listás helyeket az ő jelöltjei számára. 

Magyar Péternek viszont, úgy tűnik, nem kell alkut kötnie.

Nem kell, mert amikor színre lépett, a régi ellenzék romokban volt. Nem Magyar Péter rombolta le, ő csak megörökölte annak a már elvesztett vagy csak félszívvel mellette maradt szavazóit. A DK például egyedül 2023 januárja és 2024 januárja között, tehát még a kegyelmi botrány előtt, elvesztette biztos szavazóinak egyharmadát; ugyanekkor a Momentumot is közel egyharmad hagyta el. A 2022-es kudarc felborította az ellenzékváltás és az ellenzéki összefogás óhaja közti egyensúlyt. Magyar Péter akkor lépett fel, amikor már uralkodó volt a vágy, hogy Rákóczi, akárki, jöjjön valahára. 2024 júniusában a Tisza szavazóinak túlnyomó többsége a bal–liberális oldalról érkezett. 

Az európai parlamenti választás sikere is kellett Magyar Péternek, hogy a fideszes jobbközépbe is bele tudjon harapni?

Igen, ekkor vált világossá a kiábrándult Fidesz-szavazók számára, hogy ő esélyes kihívója lehet Orbánnak, miközben a bal–liberális oldallal nem fog össze. 

Vagyis Magyar Péternek lottó ötöse volt. Akkor tudott behozni valamit a közbeszédbe, amikor éppen morális válság volt, majd négy hónapra rá jött egy választás, ahol össze tudta gyűjteni a romokat, és ebből azt a megfelelő következtetést vonta le, hogy nem a romokkal kell foglalkozni, mert azok úgyis mögötte vannak, hanem nekiláthatott építkezni, belemarni a Fideszbe. Mára viszont elkezdett terjedni a narratíva, hogy egy új, populista, önkényuralomra törő ember áll a kapuknál. Ön is így látja? 

Nem, én nem így látom. Félreértés ne essék, nem tartom valószínűnek, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz. Amíg az elsődleges célközönsége a bal–liberális oldalon volt, addig, ha nem is túl sűrűn, de beszélt a hatalmi ágak elválasztásáról, a bíróságok függetlenségéről, jogokról, egyenlőségről. Jelenleg ezeket az elvi ügyeket nem is említi. Nem tudom, mit mond és miről hallgat merőben taktikai megfontolásból. Attól azonban nem félek, hogy Magyar Péter egy második Orbán lesz, és egy bukó diktatúra után egy újabb diktatúrába rántja az országot.

Mire alapozza ezt a bizalmat?

Döntően két tényezőre. Az egyik Magyar Péter rendkívüli sikerének a mellékkövetkezménye. Szokatlanul heterogén szavazótábort hozott össze egyetlen párt logója alatt. Ezt a tábort az Orbán-rezsim eltakarításának vágya tartja össze. Ha Magyar kormányra kerül, akkor ez a széles koalíció nagyon hamar felbomlik; a széttartó elvárásokat nem lehet egyszerre kielégíteni. Új pártok lépnek a színre, visszaáll a normális politikai spektrum. Ha a Tisza túléli ezt a helyzetet, akkor egy lesz a versengő pártok között. Legkésőbb négy év múlva választások lesznek, ebben biztos vagyok, és ezt követően Magyar Péter már nem kormányozhat egyedül.

Tételezzük fel, hogy Orbán minden machináció ellenére – vagy azért, mert a közhangulat túlfut ama bizonyos átbillenési ponton – nem tudja megakadályozni a választást és azt, hogy Magyar Péter, illetve a Tisza Párt többséghez, netán alkotmányozó többséghez jusson. Mit tenne egy ilyen helyzetben az ellenzékbe került Orbán?

Ha a közvélemény-kutatások azt prognosztizálnák, hogy a Tisza mandátumai a jelenlegi választási rendszerben elérnék a kétharmadot, akkor alighanem arányos választási rendszert vezetne be, amelyben minden párt olyan arányban szerezne parlamenti mandátumokat, amilyen arányban rá szavaztak. Így legalább blokkoló kisebbséggel rendelkezhetne az új Országgyűlésben. A Tisza-kormánynak egy súlyos gazdasági helyzet kényszerei és a lakosság rendkívül magas várakozásai között kell majd lavíroznia, miközben az ellenzéke nem egy szokványos parlamenti ellenzék lesz. Orbán egyfelől egy hatalmas árnyékállam fölött fog rendelkezni: hozzá lesz bekötve a főügyész, az Alkotmánybíróság, a Kúria, a Számvevőszék, a Piacfelügyelet elnöke és így tovább. Másrészt roppant gazdasági hatalom fog összpontosulni a kezében. Ha kénytelen lesz átengedni a kormányzást, akkor minden bizonnyal arra fog játszani, hogy ezeket a hatalmi pozíciókat is igénybe véve siettesse a kormány bukását, és egy új választáson, friss demokratikus legitimációval visszatérjen a hatalomba. Ezt a játszmát el is veszítheti; sok fog múlni a kormány ügyességén és még több azon, hogy mire mennek az új demokratikus pártok. De nehéz küzdelemben kell majd végleg legyőzni Orbánt. Akárhogy is, Magyar Péternek az Orbánnal vívott élet-halál harcban kell kormányoznia. Szüksége lesz a demokratikus érzelmű választók türelmére és azoknak a parlamenten kívül szerveződő pártoknak az önkorlátozására, amelyek a tőle balra álló szavazókat magukhoz vonzzák. Ez nem az a helyzet, amikor diktatúrát lehet építeni.

Elemzők szokták mondani, hogy Orbán már csak azért sem fogadhatja el a választások eredményét, mert az számára – Magyar Péterrel szólva – az „út a börtönbe programot” jelentené.

Ha a választások előzetes megpuccsolásához nem lesz ereje, utólag még kevésbé sikerülhet ez neki. De ebből nem következik, hogy másnap már mehet is a börtönbe. Ki fog vádeljárást indítani ellene? Ki kéri a parlamenttől a mentelmi jogának felfüggesztését? Nagy Gábor Bálint főügyész, Polt Péter korábbi kabinetfőnöke? Ugyan már. Mielőtt erre sor kerülne, le kell bontani Orbán árnyékállamát. Ez nem kivihetetlen, de jogilag igen kényes művelet lesz, aminek a végrehajtása egyszerre kíván bátorságot, végiggondoltságot és óvatosságot. Szóval lesz egy idősáv, amikor Orbán még küzdhet a túlélésért. A rezsimje fölött eljárt az idő, de temetni nem jövő áprilisban fogjuk, amikor a választást elveszíti, hanem legkorábban a következő választás után. Ahogy a liberális demokrácia helyreállítása és a visszatalálás az alkotmányos jogok nyelvéhez és szellemiségéhez is több ciklusra szóló feladat lesz.