Élet és Irodalom,

LXIX. évfolyam, 22. szám, 2025. május 30.

VÁNCSA ISTVÁN

Kereszténydemokrata, szociáldemokrata, liberális és zöld európai parlamenti képviselők közös levélben szólították fel az Európai Bizottságot, hogy kormányzó urunkat és klientúráját az uniós forrásoktól most már csakugyan zárja el. Indoklásuk szerint errefelé heti gyakorisággal indulnak támadások a civil társadalom, a független média, a szabad véleménynyilvánítás, az igazságszolgáltatás és általában az európai értékek ellen. Hozzátehették volna azt is, hogy ennek a bűnbandának a még kerekebbre hizlalásához Európának semmi érdeke nem fűződik, más kérdés, hogy az ide beérkező támogatások hatékony felhasználását illetően kételynek, bizonytalanságnak helye nincs.

Mind az utolsó euróig garantáltan el lesznek lopva.

Garancia erre a Szuverenitásvédelmi Hivatal néven tisztelt új intézmény is, amely arra hivatott, hogy „kivizsgálja azokat a szervezeteket, amelyek külföldi finanszírozást kapnak, és állítólag a választók akaratának befolyásolására törekednek”. A törvényt „széles körben úgy értelmezik, mint egy eszközt, amelyet a kormánykritikusok, köztük a civil társadalom ellen vethetnek be”, holott mindenekelőtt kormányzatunk rablási monopóliumának körülbástyázására szolgál. Ami pedig a civilek vegzálását illeti, a rendszeren belül a maga funkciója annak is megvan. Nemcsak azért művelik, mert szórakoztató – noha persze az, el lehet ütni vele az időt, meg az esetlegesen arra bóklászó polgárjogi aktivistákat is –, hanem mert elvonhatja a figyelmet gazdaságunk aktuális állapotáról, amely úgy pocsék, ahogy van, és nemsokára még pocsékabb leend.

Orbán korábban azt mondta, hogy „lesz nagy csodálkozás, amikor az első negyedéves gazdasági számok kijönnek”, nos, azóta kijöttek, az erre fogékony közönség pedig a tőle elvárt módon, illedelmesen, mértéktartóan csodálkozik.

Helyzetünk nem igazán szívderítő.

A KSH közlése szerint az első negyedévben a nemzetgazdasági beruházások teljesítménye 11,8 százalékkal esett vissza. Ez a 11,8 persze nem egy csillagászati szám, de ha a bukszánk tartalmát illetően ekkora csökkenés mutatkozik, annak általában nem igazán örülünk. További érdekesség, hogy a jövő évi büdzséből a nyugdíjasok áfa-visszatérítése valami okból kimaradt. Ez se nagy szám, viszont ily esetekben az szokott történni, hogy a kifelejtett összeg a második lépésben már végleg el is felejtődik, ha pedig valaki mégis fölemlíti, arra csak legyintenek. Rég volt, talán igaz se volt, meg nem is érdekes. Nyugdíjasok áfa-visszatérítésével választást nyerni nem lehet, a nyugdíjas nehezen mozog, ha csak teheti, nem megy sehová, bölcs vezérünket csak a távolból imádja, őt is csak azért, mert oly régóta látja a tévében, hogy mostanra már a nevét is megjegyezte.

Hálás őneki emiatt.

Brüsszelben ezalatt a nem létező magyar jogállamiságról tárgyalnak ki tudja, hanyadjára. A hetes cikkely szerinti eljárás keretében tartott egyeztetés hátterében a magyar kormány új, átláthatósági törvényjavaslata és Ukrajna-ellenes vétópolitikája áll. Szankciók nem várhatók, viszont a tagállamok egyre inkább növelnék a nyomást a magyar kormányon. A hvg.hu ezt úgy találta helyesnek megfogalmazni – címben –, hogy Magyarország miatt az uniós atombomba bevetéséről tárgyalnak, később azonban hozzáteszi: „Bár szankciók nem várhatók, a tagállamok egyre inkább növelnék a nyomást a magyar kormányon.” Történik ez az Általános Ügyek Tanácsának keddi, brüsszeli ülésén, amelyen több más tagállam – így Szlovákia, Svédország, Finnország és Belgium – jogállamisági helyzete is napirendre kerül.

Még egyszer: nagyra becsült laptársunk szerint ez azt jelenti, hogy országunk elleni uniós atombomba bevetéséről tárgyalnak. Igazuk van, jobb megfogalmazást magam se találhattam volna, igaz, nem is kerestem.

Ezt az információt tegnap olvastam, ma este szemem elé került egy újabb, az is tetszik nagyon. Címe: Példátlan összefogás Magyarországgal szemben: 14 ország írja alá a nyilatkozatot, szövege pedig arról szól, hogy Hollandia vezetésével több uniós tagállam közös nyilatkozatban ítéli el Magyarországot az LMBTQ-közösség elleni intézkedései miatt, és felszólítják az Európai Bizottságot a jogállamisági eszköztár alkalmazására. Mint ismeretes, kormányunk márciusban olyan törvényt fogadott el, amely betiltja a Pride-felvonulásokat, és lehetővé teszi a rendőrség számára arcfelismerő szoftverek használatát a résztvevők azonosítására. A tagállamok közös nyilatkozata hangsúlyozza, hogy az LMBTQ-emberek védelme „az európai családhoz tartozás velejárója”. A dokumentumot várhatóan az európai miniszterek találkozója előtt teszik közzé, ahol a fő napirendi pont a Magyarország ellen 2018-ban indított, az uniós értékek súlyos megsértésével kapcsolatos meghallgatás folytatása lesz.

Mária országa tehát újólag hülyét csinál magából, ráadásul nem bizalomgerjesztő, hanem kiállhatatlanul undok, ellenszenves, visszataszító hülyét, miáltal is a környező országokban élő magyar lakosság hozzánk képest előnyös helyzetbe kerül. Európában barangolva nem kell a családtagjaival az anyanyelvén beszélnie, szólhat hozzájuk oláhul, rácul, tótul is akár, kinézni nem fogják sehonnan, míg ezzel szemben Árpád hős magzatjainak osztályrésze irtózat, undor s viszolygás leend.

Kedden ugyanis újra téma lesz a tagállamok között a magyar jogállamiság helyzete. Az úgynevezett Általános Ügyek Tanácsában folyik az eljárás, ahol a huszonhét tagállam EU-ügyi minisztere – Magyarországról Bóka János – tárgyal számos témát, köztük ismételten tartanak egy meghallgatást a 7. cikkelyes eljárás keretében. Több tagállami diplomata is elárulta, hogy Magyarországgal szemben mindenképpen kemény kritikát fognak megfogalmazni. Mások viszont aggodalmukat fejezték ki az új, átláthatóságinak nevezett törvénytervezettel kapcsolatban, amivel a kormány valójában a civilek és a független média ellehetetlenítését tervezi.

Jó hír viszont, hogy bővül a kocsmaprogram: az egy-kétezres kistelepüléseken egész évben nyitva tartó csapszékek számára meghirdetett hárommilliós támogatást kiterjesztik azokra a vállalkozásokra is, amelyek egy éven belül kezdték meg működésüket. Vagyis a falusi kocsmák pénzügyi helyzete megszilárdul, vendégmegtartó képességük tovább erősödik.

Történik mindez akkor, amikor a kormány épp arra készül, hogy a főváros bankszámláját lapzártánk után, azaz szerdán tizenkétmilliárd forinttal csapolja meg. Mármost a kocsmázásnak ismeretesmód közösségépítő s ezáltal nemzetmegtartó ereje van, amely, ha tovább acélozódik, Mária országát aranyló fénnyel ragyogja be.

Esténként a csapszékből vidáman fütyörészve fogunk hazatérni, fényesre suvikszolt csizmánkon a holdsugár hanyatt esik.