Nóta, kacagás

Idősebb úr nézegeti a felvágottak pultját, orcáján a megdöbbenés, a hitetlenkedés és a felháborodás kifejezése váltakozik. Nyilván nem gyakran jár vásárolni, legalábbis nem mostanság. Füstölt szalonna kétezer-öt, sós szalonna kétezer-hat, kolozsvári szalonna négyezer-nyolc, tepertő harmincdekás kiszerelésben ezeröt. Az micsoda, kérdi az eladótól, ő pedig megigazítja az árcímkét, noha el se volt mozdulva. Tepertő. Ennyiért? Kilója ötezer, feleli az eladó, és ki tudja, miért, de egy pillanatra zavarba jön. Ötezer, visszhangozza az idősebb úr a pánik szélén egyensúlyozók hanghordozásával, szeme forog, mint a rulettgolyó, a kijáratot keresi.

Ifjúkorunkban a tepertő volt a mindennapi kenyerünk mellé fogyasztott szerves hulladékok egyik legolcsóbbika. Most úgyszólván luxuscikk, a szalonna dettó, a többit említeni se érdemes. Noha valamit mégiscsak be kell vinnünk a szervezetbe, ellenkező esetben ugyanis Orbán fanclubjának eggyel kevesebb tagja lesz, bár ami azt illeti, marad úgyis elég. Közép-Európában leginkább a magyarok dicsérik a kormányukat, ezt az örvendetes tényt a Nézőpont tárta a nyilvánosság elé még a nyár derekán, hatvanegy százalékuk elégedett vele, ez az arány azóta minden bizonnyal tovább javult.

Utánunk hatvan százalékkal Szerbia következik, vagyis az az ország, amely önmagát Kína és Oroszország leghűségesebb európai barátjaként tartja számon. Ausztriában viszont az elégedetlenek vannak többségben, ők azok, akik irigykedő pillantásaikat Mária országára vetik. Érdekesmód az odaát dolgozó honfitársaink ennek ellenére se tiporják egymást szülőhazájukba igyekezvén a határátkelőknél, de jön még a kutyára dér.

Mégiscsak jobb olyan országban élni és dolgozni, ahol az utcán csillogó szemű, fülig érő szájú járókelők jönnek szembe velünk, ahol lépten-nyomon nóta és kacagás üti meg a fülünket, és ahol a koldusok is kormányzó urunk dicséretét zengve szaladnak az őket kergető rendőrök elől, közben pedig egyre vidorabbak, minthogy a rendszeres futás tudvalevőleg boldoggá tesz, ahogy ezt a tudomány is igazolja.

Népünk tehát optimista, bizakodó, kormányunk bölcsességét, éleslátását és mély humanizmusát illetően kétsége nincs, mellesleg mért is lehetne. Az a körülmény, hogy a magyarországi infláció Európában a legmagasabbak közé tartozik, nem oszt, nem szoroz. Még akkor se, ha hozzátesszük, hogy az úgynevezett maginflációs mutató, amelyet hazánkban a Központi Statisztikai Hivatal szokott kiszámolni, a Portfolio minapi közlése szerint egész Európában nálunk a legmagasabb, s mint ilyen, a jelen szöveg első bekezdésében említett idősebb úr benyomásaival messzemenően harmonizál.

Igen, Mária országában csakugyan vadállati drágaság uralkodik, hovatovább ott tartunk, hogy a Magyarországra átruccanó osztrák nézi elhűlve az étlapokon feltüntetett árakat, miközben a hazulról hozott bécsis zsemlét majszolgatja.

Vagyis fordult a kocka, a dognaty i peregnaty, azaz utolérni és meghaladni szókkal jegyzett kelet-európai ábránd, íme, testté lőn. Nem ott, nem úgy és nem akkor, de a maga módján mégiscsak összejött. Más kérdés, hogy ennek fejében a pórnép által a legnagyobb mennyiségben fogyasztott kenyér, zsír, vaj, sajt, tejföl ára jóformán a duplájára emelkedett, de hát valamit valamiért. Azt már nyilván mondanunk se kell, hogy az élelmiszerárakban megjelenő hiperinfláció miatt is elsősorban kormányzó urunkat illeti a dicsőség, ő ugyanis nagyon utálja azokat az üzletláncokat, amelyekben a lakosság politikai hovatartozásától függetlenül vásárolni szokott, épp ezért szadista kéjjel gyötri valamennyit, profitjukat mindenestül elkobozza, sőt veszteségbe taszítja őket, ezért aztán muszáj árat emelniük, a vásárló pedig áll a pult előtt és álmélkodik.

Noha valójában nincsen itten semmi néznivaló, illetve ami mégis van, az egy általánosabb trendbe simul.

Magyarországon a gáz és az áram is drágább a cégeknek, mint Németországban, írja az Átlátszó, ennek az egyszerűbb lelkek első blikkre bizonyára örülnének. Kormányzó urunk megsarcolja a gaz kapitalistákat, és az így szerzett pénzt szétosztja a szegények között, akik mi vagyunk. A jelek szerint a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitika Üzletágának vezetője is az egyszerűbb lelkek közé tartozik, augusztusban ugyanis azt találta mondani, hogy „A német modell ugyanakkor a magyartól pontosan ellentétes módon működik. Idehaza a lakosság terheit igyekeznek csökkenteni rögzített hatósági árakkal, míg az ipari szereplőkkel fizettetik meg a teljeset, magasabbat. Ott viszont a lakossági árak magasabbak, amivel az ipar versenyképességét igyekeznek biztosítani.” És nem mellékesen azt is, hogy az ipar által gyártott termékek ára ne szökjön az egekbe, persze ez már csakugyan bonyolult összefüggés, nehezen átlátható.

Ha viszont akképpen mennek a dolgok, ahogy mifelénk, ha tehát a hatalom szisztematikusan kirabolja a vállalatokat, akkor az így elkobzott pénzeket a piaci törvények vasmarkából mintegy kimenekíti, és a saját bölcs belátása szerint való legüdvösebb célokra fordíthatja. Az eredmény az a bizonyos össznépi eufória, amelyről a Nézőpont számol be, s amelyben mi magunk is osztozunk.

Ha már itt tartunk, a Nézőpont pár nappal ezelőtt újabb, ám ezúttal kevésbé örvendetes információt hozott napvilágra. Szerinte a magyar választók kétharmada nem ért egyet avval, hogy az Európai Unió az orosz hadsereg által lerohant és immár a legelemibb szükségleteinek kielégítésére is képtelen Ukrajnát havi másfél milliárd euróval támogassa. Szerencsére mély meggyőződésünk, hogy a Nézőpont objektivitása a legszigorúbb vizsgálódás próbáját is kiállaná, ha ugyanis nem így volna, akkor ennek az információnak a megszellőztetését nemzetgyalázásnak kéne tekintenünk, és rögvest porkoláb után kiáltanánk.

Illetve mégsem, hiszen már régóta tudjuk, hogy a valóság nem az, amit látunk, hanem az, amit kormányzó urunk és lakájai ékes szókkal varázsolnak elibénk. Szijjártó például minap a szemünkre vetette, hogy „Putyin kémeinek, Oroszország szövetségeseinek, az európai egység megbontóinak” tartjuk őket, evvel pedig indirekt módon azt állította, hogy ők valójában Putyin, illetve az Ukrajnát megtámadó Oroszország ellenfelei és az európai egység elszánt védelmezői egyszersmind.

Immár mi magunk is mély meggyőződéssel valljuk ugyanezt.

Hitünket tovább acélozta az országházmester, aki az MTI múlt szombati keltezésű híre szerint pártjának Békés megyei híveit riogatta avval, hogy a Sorosék finanszírozta magyar dollárbaloldal a szankciók és a háború pártján áll. Mi is gyanítottunk valami ilyesmit, bár eddig azt hittük, a szankciókat nem az ellenzék szavazta meg egytől egyig, hanem a kormányzatunk. Az országházmester azt is mondta, hogy az Európai Bizottság ez idő szerint Európa gazdaságának lerombolása érdekében munkálkodik, továbbá azt is, hogy az Ukrajna elleni támadást hazánk az első pillanattól fogva elítéli. A hithű fideszes közönség orcáján ekkor már tanácstalanság, sőt riadalom kezdett tükröződni, de végül is nem történt semmi baj. Előadása végén a vendég illedelmesen elköszönt, majd ápolóforma testőreinek karéjában kiballagott a járművéhez, beleült, és rendben elindult a főváros felé.