Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 19. szám, 2025. május 9.
KOVÁCS ZOLTÁN
Vallai Pétertől hallottam először, aztán még sokszor, sokaktól. Pest egyik legjobb története, ha így volt, ha nem: Suka Sándor fizetésemelésért megy Major Tamáshoz, a Nemzeti igazgatójához. Major közli vele, hogy nincs rá pénz. Suka kéri, mondjon legalább valami biztatót. Mire Major: „Mit mondjak? Hajrá, Suka!”
Nagy Márton miniszter is kapott biztatást és erőt. Mielőtt benyújtotta volna a parlamentnek a 2026-os költségvetésről szóló törvényjavaslatot, beszélt Orbán miniszterelnökkel, aki azt mondta, „küzdjek keményebben”. Ezt válaszolta a nemzetgazdasági miniszter az ATV kérdésére. Annak ismeretében, hogy egy évtized alatt Európa majdnem legkorruptabb országa lettünk, az infláció magas, összesen erre futotta Orbántól, nem merész a gondolat, hogy mondhatta volna azt is: Hajrá, Nagy! A gazdasági miniszter így értelmezte: „Örülök, ha Orbán elismeri, hogy az látszik, keményen küzdök a növekedésért. Egy miniszterelnöknek is a minél nagyobb gazdasági növekedés a célja, ha azt látja, hogy még lehet valamit kicsavarni a nemzetgazdasági miniszteréből, akkor azt gondolom, jogos, hogy kicsavarja; az, hogy én ezt mennyire tudom teljesíteni: a legjobb tudásom szerint fogom teljesíteni.” Szép gondolat, de amit aztán a költségvetésről mondott, az szimpla politikai üzenet. Miközben átadja a költségvetési tervezetet Kövér László házelnöknek, kifejti, hogy a 2026-os év legfontosabb kérdése, Ukrajnába megy-e a magyarok pénze.
Ez legújabban a miniszterelnök kedves péntek reggeli stúdiószövege, amit most már harsog az egész haptákkommandó Menczer Tamástól Szijjártón keresztül Lázár Jánosig. Hogy a magyarok pénzét megint mások viszik el. Korábban a menekültek, most, ha nem vigyázunk, Ukrajnába megy a magyarok pénze – mondja a nemzetgazdasági miniszter is, amit némiképp gyengít, hogy hivatali főnöke olykor mást beszél. Például tavaly ősszel a Kossuth rádióban, hogy „12 milliárd euró van a számlánkon, 4800 milliárd forint EU-s pénz”, nyilatkozta. „Én egy fantasztikus évet várok – hangoztatta tavaly novemberben –, bár mindenki még abban a ködben úszik, hogy visszaesett a GDP a harmadik negyedévben.” Azóta a helyzet rosszabb lett, nem tudni, ki úszik a ködben, de az fix, hogy az első negyedéves adatok minden kormányzati reményt alulmúltak. A gazdasági miniszter, akitől Orbán keményebb küzdést vár, a Portfolio kérdésére válaszolva kifejtette, a kormány is látja, hogy az első negyedéves gazdasági növekedés a piaci és kormányzati várakozásoknál is gyengébb lett, és az idei 2,5 százalékos, valamint a jövőre tervezett 4,1 százalékos GDP-növekedési előrejelzést „lefelé mutató kockázatok övezik”.
Mintha túl sok lenne már az egymásnak ellentmondó beszéd. A gazdasági miniszter hol bajokat sorol, hol az ukránokat emlegeti, a kormányfő pedig azzal nyit a parlamentben, hogy „a magyar gazdaság köszöni, jól van”.
Korábban meg lelkesedve magyarázta, hogy majd jön Trump, és rendet tesz a világban. Mondta Orbán, és alighanem el is hitte. Először is véget vet a háborúnak, de előtte még fölhívja Orbánt: „Mar-a-Lago hívja Budapestet! Megvolt a választások utáni első telefonbeszélgetésünk Trump elnökkel” – posztolta Orbán Viktor a hivatalos Facebook-oldalán magyar idő szerint november 6-án, valamivel éjfél előtt. „Nagy terveink vannak!”
Ehhez képest Ráckevén lakossági fórum keretében bejelenti, hogy megváltozott a szitu. Trump lelépett: „Nem akarom az amerikaiakat sem megbántani, meg önöket sem, de hát azért az amerikaiak leléceltek” – tudósít az Index. Vagyis már nem telefonálgat Pestre, figyelme inkább irányul Grönland valamiféle annektálására, vagy a Panama-csatorna felé.
A mar-a-lagói barát fölszívódott. Bár megjegyzem, ez sem biztos, mint ahogy eddig is naponta változtak Trump brutális vámötletei estéről reggelre, meg vissza. Orbán úgy kommentál, hogy az amerikaiak szerint „»remek, itt ez a háború, ezek itt ketten nem tudnak megállapodni jól látható módon, az európaiak támogatják a háborút, sok sikert kívánok.« Ők a maguk részéről ide több pénzt nem adnak” – fejtegette a miniszterelnök. „De mielőtt leléceltek volna, még aláírtak egy megállapodást, mert azért az ásványkincseket magukkal viszik.”
Nem egészen: valóban, aláírták a nyersanyag-megállapodást, ami az ukránoknak előnyösebb az eredeti változatnál, és határozottan Ukrajna fennmaradásával számol, ami ellentétes az orosz céllal. Meg azzal, amit Orbán (meg Putyin) két éve szajkóz, hogy ugyanis Ukrajna már nem független ország, csak pusztaság és romhalmaz. „Mi meg, európaiak ott állunk, mint a lakodalomban. Nézelődünk. Most ez micsoda?” – fogalmazott Orbán Ráckevén, mintha mástól várná a választ, milyen barát az ilyen. Ez a mondat egészen pontosan úgy hangzik, Orbán áll a lakodalomban, és megint magára marad. Mit is mondhatnánk ebben a szomorú, nem várt helyzetben? Hajrá, Orbán!