Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 18. szám, 2025. április 30.
KOVÁCS ZOLTÁN
A miniszterelnök a temetési szertartás után a TV2-nek adott interjújában elmondta, a gyász kétszeres, hiszen Ferenc pápa nemcsak a katolikus egyház feje volt, hanem Orbán „személyes ismerőse, fölbujtója, bátorítója, biztatója”, illetve úgy fogalmazott: „egy barátot vesztettem el”.
Hogy ki kit tekint barátjának, magánügy, erről eddig nyilvánosan sosem beszélt. Némiképp meglepő is volt, hogy jóformán a koporsó mellől tárulkozott ki kettejük kapcsolatáról. Hogy személyes ismerőse volt, kétségtelen, Orbán többször járt a Vatikánban, Ferenc pápa is többször járt Magyarországon. Hogy a pápa „fölbujtója, bátorítója és biztatója” lett volna a magyar kormányfőnek, nehéz értelmezni. A miniszterelnök beszámolója szerint a pápa arra biztatta őt, ne engedjen a nyomásnak, ne szálljon be az orosz–ukrán háborúba. Ha ez így volt, Ferenc pápát sajnálatosan félretájékoztatták, Magyarországot ugyanis sem korábban, sem később nem presszionálták, hogy szálljon be a háborúba. Más kérdés, hogy Orbán erősen félrevezette a magyarokat, mindenáron azt bizonygatta, hogy a „brüsszeliták” háborúpártiak. Nem azok. Akartak viszont szankciókat az agresszor Putyin ellen, Orbán ezekkel szemben emlegetett vétót, pontosabban ezzel fenyegetőzött. Ferihegyen még azt mondta, vétózik, aztán nem vétózott, a végén már követni sem lehetett. Ebben a maga által kavart összevisszaságban ismételgette, hogy az országot háborúba akarják kényszeríteni, de ő nem hagyja. Hogy a kép még zavarosabb legyen, amit Orbán különösen kedvel, a kormány ellen indított kötelezettségszegési eljárásokat is ebbe a „Magyarország elleni büntetősorozatba” keverte, mindezt úgy összegezve, hogy büntetik a békepártiakat. (De ha már béke: momentán épp hogy ő játszik a tűzzel, amikor a boszniai Szerb Köztársaság vezetőjét, Dodikot támogatja, ami már Trumpnak is kezd sok lenni.)
Az pedig, hogy „fölbujtója, bátorítója és biztatója” volt a pápa, aligha állja meg a helyét. A pápa mindig is segítette a szegényeket és az elesetteket. Orbán Viktor nem segítette, abban az értelemben semmiképp, ahogyan egy kormányfő tehette volna. Rendkívül hosszú hivatala idején a szegények még szegényebbek lettek, a gazdagok még gazdagabbak. Senki nem várja el, hogy mossa meg mások lábát, de mint kormányfőnek alkalma lett volna a leszakadó megyékbe ipart telepíteni, munkalehetőségeket teremteni. Nem teremtett, viszont kivirágzott Hatvanpuszta, megszedte magát a család meg a család barátai. Olyan unalmas már ez, mint egy tegnapi újság. Orbán egész gondolkodása ellentétes Ferenc pápáéval. Mindent fordítva lát.
2015-ben, amikor a menekültek első hulláma megérkezett, azonnal durván szigorított a helyzetükön. Rövid idő alatt fölhúzta a szögesdrótokat, megjegyzem, ezzel az eszelős szigorítással majdnem magával rántotta a katolikus egyházat, ideértve Erdő Pétert is, aki egy kérdésre válaszolva ezt mondta 2015 nyarán: „Pillanatnyilag az egyházak nem jogosultak arra, hogy befogadjanak menekülteket. Ez tilos: ha így tennének, akkor embercsempészek lennének” – magyarázta a bíboros a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtótájékoztatóján a Népszabadság szerint. Aztán változott a helyzet: Ferenc pápa szolidaritást sürgetett az európai országokba érkező menekültekkel, és befogadásukat szorgalmazta. Úgy fogalmazott, a háborúktól, üldözéstől és nyomortól Európába menekülő ezrek drámai és gyakran tragikus végzetű vándorlásának fényében az európai egyházaknak kötelességük együttműködni a szolidaritás és befogadás ösztönzésében. Ezt követően Erdő Péter bíboros vezetésével az egyházi vezetők sietve felsorakoztak a pápai iránymutatás mellett. „Hálásan köszönte” a pápának írt levelében Erdő Péter bíboros, prímás, érsek és Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megválasztott elnöke, hogy „megjelölte a cselekvés helyes irányát” a menekültkérdésben. Azóta sem értem, minek kellett ehhez pápai iránymutatás: bensőjükből, lelkükből nem ez fakadt? Miért nem éreztek így pápai iránymutatás nélkül? Megjegyzem, Orbán ma sem érzi így. Milyen barátság ez, mire bátorította őt a pápa, amikor Orbán ezekből semmit sem fogadott el? Sőt, mind a mai napig pont az ellenkezőjét képviseli.