Népszabadság, 1996. július 24.
Szerda
UJ PÉTER
Amikor az ember már azt gondolná, nem is lesz nyár soha, csak meleg, súlyos betonmeleg, Lada-műbőrülésmeleg, hetesbuszbűzmeleg, irodameleg, sörmeleg, akkor.
És a rádióban persze a sportriporter hangja üvölt, öt évben egyszer kapcsolja be az ember, akkor mindig ez szokott lenni: sportriporter. Szóval a vetykó, a nadály meg a hullócsillagok között Egerszegi csap be a célba, harmadik, legyintenek néhányan a parton, egy káromkodás, de ennyi, figyelem megint a vízen, mintha mozogna az úszó. Rendben van. Kellemes tétnélküliség, olimpiaizmus: ha nyer, örülünk, mint majom a farkának, ha nem, akkor meg semmi gáz, nem bosszankodik az ember úgy, mint amikor, mondjuk, kikap a Fradi.
Most csönd. Újabb kör a vetykóból, a közösségi élmény kedvéért, egy halk morgás, hogy pont mostan, a doppingszigorításnál, ajjaj, de a hang le lesz ugatva, hogy mindent kipréseltek már belőle, nyolc éve bajnok, ötéves kora óta faltól falig és az élsport mennyire ártalmas az egészségre. Aztán vissza mindenki a helyére, csalizás, bedobás. Nem sokkal Egerszegi úszása után sikerült fognom egy tízdekás harcsát (biztosan lebirkózta a nadály), amivel megnyertem a legkisebb halat fogó versenyzőnek járó díjat. A győzelem a fontos.
Horgászversenyen találja magát, maratonin méghozzá, Tatán. Ez a Tata szó vonszolja maga után a bányát, mindig ilyen iparihulladék-tájak ugranak be, pedig dehogy, Tata üdülőváros, millió panzió és sok víz, jó vizek, itt ez a kemping mindenféle forrásokkal és medencékkel meg egy raklap holland lakókocsissal és persze a tóval, ahol a verseny bír lenni.
A horgászverseny igazi közösségi esemény: spirituális töltés, összetartozás-élmény (később erről még lesz szó), ilyenek, a teljes átéléshez szükséges transzállapot pedig legkönnyebben alkoholfogyasztás által érhető el, ugye, a kárpát-medencei népek hagyománya szerint. Evés ritkán, akkor viszont durva dolgok, szalonna elsősorban, lecsó hidegen; a győzelem a fontos, nem a készétel. Egyik kézzel markolászni a csontkukacban, gilisztában, rohadó búzában, másikkal táplálkozni. A horgász higiéniailag toprongy.
Ruházatban a susogó kötelező, valami kicsi póló, ami feszül a sörhason, lehetőleg fehér, hogy jól látsszon rajta a mocsok, igénytelen bézbólsapka is ajánlott, hűvösben terepszínű mellény. És zsebrádió, a szórakozás végett, hátára ragasztott laposelemmel és középhullámú szlovák adókkal (ugyanúgy kokodzsámbó).
Éjjel, amikor a helyi büfében beszerzett konyakok hidegűző hatása múlik, elő lehet kapni a házipáleszt, miszerint vetykót, azaz vegyigyümit, azt a fajtát, amely csempére öntve nyomot hagy, recsegve dülöngélni a kempingszéken, nézni egy darabig a csillagzatot, jó az is, hétköznap olyan ritkán néz az ember az égre, ilyenkor már hullók is vannak, szép csóvák (ionizált gáz – elevenítjük az elevenítendőket), kapás úgyse nagyon fordul elő, vagy ha mégis, az csak zavar, tízcentis nadályt (ultragusztustalan iszapgiliszta) erőltetni a horogra, az megeszi a halat, ha valami rámegy, az csak valami bálna lehet, aztán már be is lehet izzítani a zsebrádiót s keresni valami magyar szót.
Uj Péter