Népszabadság, 1996. június 5.
BÄCHER IVÁN
Mesebeli a világ. És tragikus is, tegyük hozzá azonnal.
Mesebeli alakok bukkannak föl benne, akik tragikus véget érnek.
Példának okáért: 1944-ben, a szörnyű század legszörnyűbb esztendejében két mesebeli alak külön-külön egymaga annyi emberéletet mentett Magyarországon, mint mondjuk az antifasiszta koalíció összes nagyhatalma, a történeti egyházak, a Vöröskereszt együttvéve, hogy a magyar kormányokról most ne is beszéljünk.
Az egyik mesebeli hős egy svéd úrifiú volt, a másik egy bohém erdélyi zsidó. Raoul Wallenberg és Kasztner Rezső. Mindketten emberek ezreit, sőt tízezreit mentették meg.
Nem kaptak megbízást erre, sem hivatalt, stallumot.
Egyszerűen: igy látták jónak.
Meg is lakoltak érte, persze.
Schiller József napokban megjelent karcsú könyve a Kasztner Rezső nevéhez fűződő, úgynevezett strasshofi mentőakció előzményeit és történetét mutatja be az olvasónak.
Mivel manapság szezonja van az ismeretterjesztésnek, a gyerekek miatt nem lesz haszontalan itt is elöljáróban megemlíteni: 1944 tavaszan és kora nyarán, pár hét leforgása alatt csaknem félmillió zsidó, illetve annak minősített magyar állampolgárt vagonba raktak, elszállítottak és megöltek.
A dolog nem történhetett volna meg a magyar hatóságok — nem utolsósorban az államfő Horthy Miklós — aktív közreműködése, illetve közönyös passzivitása nélkül, és teljesen végrehajthatatlan lett volna, ha a magyar parlament az előző években eltekint az úgynevezett zsidótörvények meghozatalától, tudniillik nem lehetett volna tudni, ki ,,zsidó”, ki nem az, hisz az ezt eldöntő „nagymama-nagypapa papírok” beszereztetése 1944-ben már nem lett volna megoldható.
Történelmi a felelősségük a magyar zsidó vezetőknek is, akik bár tudtak a kamenyec- podolszki és délvidéki mészárlásokról és a megsemmisítőtáborokról, mégis elfelejtették hitsorsosaik figyelmét fölhívni a várható kellemetlenségekre.
Ezért tehát azok a kevesek, akik szembefordultak az árral, nemcsak embertársaik életét mentették, de az utódok hitét is: talán-talán mégsem a miénk a leggyalázatosabb faj…
Schiller József azt az élet- és lélekmentő akciót mutatja be, melynek során Kasztner Rezső, ez a Kolozsvárról a bécsi döntés után Pestre költöző zseniális és bátor ügyvéd a nagypolitikában lévő lehetőségeket ügyesen kihasználva, minden skrupulust félretéve, a nácikkal való alkudozások, üzletelések eredményeképpen elérte, hogy a szegedi és debreceni gyűjtőtáborokból kettő-kettő, Szolnokról pedig egy deportáló szerelvénynek ne Auschwitz, hanem az ausztriai Strasshof pályaudvara legyen a célállomása.
A „strasshofiak” — Szegedről 5239-en, Debrecenből 6641-en, Szolnokról pedig körülbelül 2100-an — többsége nem gázkamrába került, hanem — családostul! — derék ausztriai parasztok mellé munkásnak. A háború végnapjaiban mindenfelé dúló hordák ugyan sokat megöltek közülük is, de többségük életben maradt.
Dr. Kasztner Rezső titokzatos és drámai figurája már rengeteg tanulmány, cikk, regény és színdarab ihletője volt — utaljunk most csak Zsolt Béla kötetben máig nem publikált cikksorozatára vagy Nagy Sz. Péter nemrégiben megjelent izgalmas dokumentumregényére de Schiller József könyvében, azon túl, hogy szinte lexikonszerűen ismerteti az előzményeket és bemutatja a főszereplőket, új, eddig nem kutatott — elsősorban a Belügyminisztérium történeti irattárában, megyei levéltárakban, illetve németországi archívumokban lévő — dokumentumokat is közöl és fölhasznál.
A szerző „érintett”: kisgyermekként szüleivel együtt a szolnoki „szerencsés” szerelvény utasa volt.
Nyilván adósságot is törlesztett a sorsnak ezzel a könyvvel. De nem visszaemlékezést írt vagy dokumentumregényt — Schiller József könyve a szakirodalom fölhasználásán túl levéltárakban való önálló kutatómunkán alapuló tárgyilagos, ugyanakkor igen olvasmányosan megirt tanulmány.
A pontos számok, a hiánytalanul sorolt nevek, a szikár tények sokkolnak éppen eléggé.
Manapság, amikor oly sok történész mozog mindenfelé, de az, hogy ki a történész, kizárólag bemondás alapján dől el, továbbá, aki mégis történész volt egykor, ma pártot vezérel, irredentizmusra uszít, kuratóriumokban buzgólkodik, és ha ír is, akkor is elsősorban esszét, vallomást, verset, kisregényt, manapság bizony jóleső érzés egy ilyen tisztességes történelmi szakmunkát venni kézbe.
A szerző egyébként sportújságíró. (Schiller József: A strasshofi mentőakció története és előzményei. Cserépfalvi Könyvkiadó, 1996. 350 forint)
B. I.