hvg.hu, 2025. március 17.
RÉVÉSZ SÁNDOR
Az aHang igen hasznos, tiszteletreméltó szervezet, mozgalom. Ha levelet kapok tőle, hogy valamilyen ügyben írjak alá, szinte mindig megteszem. Most nem tettem meg. Nem értek egyet azzal, hogy aláírásokkal befolyásolják a döntést a „lúgos orvos”, Bene Krisztián szabadon bocsájtása ügyében.
Egy petícióhoz való csatlakozásról nem lehet felelős döntést hozni annak alapján, hogy rokonszenves-e az aláírás szervezője és a cél, amelynek érdekében az aláírást gyűjtik. Dönteni annak alapján kell, hogy helyes-e az adott ügyben az aláírásgyűjtés eszközével fellépni.
A aHang rokonszenves, a cél is az, amennyiben a bestiális támadást elszenvedő Renner Erika védelméről és nem az elítélt elkövető elleni indulat gerjesztéséről van szó. Ebben az ügyben azonban az aláírásgyűjtést eszközül használni nem helyes. Nagyon nem! Egyenesen veszedelmes! És ez akkor is igaz, hogy ha a bíróság a támogató aláírásoktól függetlenül döntött úgy, ahogy az aláírók követelték. És igaz akkor is, ha az összegyűlt hatvanezer aláírás ellenére mégsem engedték feltételes szabadságra az elkövetőt.
Kezdjük ott, hogy az igazságérzet kétarcú dolog.
Ha megkérdezzük az embereket, milyen döntést szabad hozni különböző ítéletekkel kapcsolatban és elítéltek sorsáról, akkor az igazságérzet azt diktálja, hogy elfogulatlan, befolyástól mentes döntésre van szükség, a bizonyítékok, a körülmények lehető legalaposabb ismeretében és értékelésével, a szakértői vizsgálatok igénybevételével, a jogszabályok aggályos betartásával és annak a veszélynek a minimalizálásával , hogy ártatlanokat ítéljenek el. Ezek a követelmények minden bírói döntésre érvényesek, a feltételes szabadon bocsájtásra vonatkozóra is.
Ha megkérdezzük az embereket, hogy milyen döntés szülessen egy adott ügyben, amelyről véleményük van, akkor az igazságérzetük azt fogja diktálni, hogy a véleményüknek megfelelő döntés szülessen. El fogják felejteni, hogy az ügyhöz tartozó nyomozati és szakértői anyagot részletesen nem ismerő, jogászi szakértelemmel nem rendelkező laikusként nem felelnek meg azoknak a feltételeknek, amelyeket az igazságérzetük amúgy az ügyek eldöntéséhez általánosságban megkíván.
Ezért olyan nehéz és ezért olyan fontos a bírósági döntések laikus befolyásolásának szándékától tartózkodni és az ilyen szándékot elítélni. Annál nehezebb persze, minél kevésbé lehet bízni abban, hogy az igazságszolgáltatás rendeltetésszerűen, hatalmi befolyásolás nélkül működik. Itt és most nagyon nehéz.
Az ítéletek jogi kereteit meghatározó törvényhozás befolyásolása természetesen a laikusok joga és dolga. Azért vannak a választások, azért van maga a közélet. A törvény bírósági alkalmazására azonban ez a befolyásolás nem terjedhet ki. A jövőre nézve lehet változtatást követelni, de nem lehet követelni hozzá visszamenőleges hatályt.
Bene Krisztián doktor feltételes szabadságra bocsájtása ügyében azért nem helyes aláírást gyűjteni, amiért semmilyen ügyben nem helyes, ami bírói döntést, mérlegelést kíván.
A feltételes szabadon bocsájtás ügyében egy tavalyi jogszabály-módosítás értelmében a sértett véleményét meghallgatják, ami nagyon helyes, de nem ügydöntő. Az viszont nem helyes, ha – mint az most történt – az elítélt tudomására hozzák a sértett véleményét, amennyiben az nem járul hozzá. Renner Erika pedig nemhogy nem járult hozzá, de az igazságügyi miniszterhez írt levele szerint (lásd itt) egyenesen úgy véli, hogy ezzel kiszolgáltatják a sértettet az elkövetőnek. Márpedig bőven elég, ha a sértett ezt így érzi, mert ez az érzés megmérgezi az ő életét. Ezen ebben az esetben utólag már nem lehet segíteni, de a jövőre nézve a jogszabály módosítását lehet és kell követelni. Azt majd aláírom, ha úgy adódik.
Van két alapvető elv, amelyet egyeztetni szükséges.
Az egyik: nem lehet aláírásgyűjtés, népszavazás, kívánsághangverseny tárgya, hogy ki kerüljön vagy maradjon börtönben.
A másik: a borzalmas dolgokon keresztülment áldozat biztonsága és biztonságérzete a legfontosabb. A kérdés egyrészt az, hogy a pártfogó felügyelet gyakorlata valóban biztosítja-e, hogy az elkövető ne vehesse fel a kapcsolatot a sértettel, ne közelíthesse meg az otthonát és a munkahelyét, és ez elegendő-e a valódi védelemhez. Másrészt az a kérdés: mit lehet tenni az ellen, hogy az elkövető köréhez tartozó személyek ne fenyegethessék, ne zaklathassák Renner Erikát. Mert hiszen elmondása szerint ezt teszik.
Ezek olyan kérdések, amelyekkel a feltételes szabadon bocsájtásról megszülető döntéstől függetlenül is szembe kell nézni, hiszen az elkövető nevében zaklatók eddig sem voltak, nyilván nem is lesznek börtönben, és nem lesz velük szemben pártfogó felügyelet sem érvényben. Bene doktor büntetése pedig, amelynek már tavaly is csak a harmada volt hátra, belátható időn belül amúgy is letelik. A mostani bírói döntéstől – miszerint a tettes mégsem kerül szabadlábra – senki sem könnyebbülhet meg, hiszen a büntetésből sok már nincs hátra. Ha az elkövetőben és barátaiban van bosszúvágy, az még erősebb lesz az aláírásgyűjtési akció és annak „sikere” után.
A petíció helyes tárgya tehát az lenne, hogy az illetékes hatóságok egyeztessenek a sértettel vagy annak képviselőivel: miként tudják biztosítani a sértett biztonságát az elítélt szabadlábra kerülése után, bármikor következzék az be.