hvg.hu, 2025. március 3.
RÉVÉSZ SÁNDOR
Örök dilemma, hogy a népszerű felelőtlenségre miképp lehet reagálni népszerűségvesztés nélkül. A Fidesz több mint negyedszázada ilyen dilemma elé állítja ellenfeleit. Különféle pártok különféle válaszokat adtak erre a kihívásra. Jót még soha.
Rövid távon bejött, amikor 2002-ben megnyerték a felelőtlenségi versenyt a Fidesszel szemben, és rátettek egy lapáttal arra a populista szarkupacra, amelyet éppenséggel el kellett volna hordani. A Gyurcsány szervezte Medgyessy-kampány arról szólt, hogy minden juttatást, kedvezményt megtartunk, amiből túlnyomórészt a legkevésbé sem rászorulók profitáltak, és arra még rápakoljuk ezt meg azt. Megtetézték a gazdagpárti redisztribúcióra költött közpénztömeget. Megfizette annak az árát az ellenzék (és főleg a haza) kamatostul. Közvetve abból lett a 2010-es, végzetes kétharmad.
Amit a józan ész a politikai érdekektől, a választási esélyektől eltekintve diktál, az nem teljesen józan ész szava. Az ilyesmire akkor hallgassunk, amikor már nem lesznek érdemi választások, csak diktatúra, és nem lesz vesztenivaló, csak a személyes egzisztenciánk, ami magánügy.
Tegyük fel, hogy lesznek még jövőre olyan választások, amelyeken valódi ellenzéki pártok indulnak, s ha az erőforrások mérhetetlen egyenlőtlensége folytán ezek irreálisak is lesznek, azért az eredményük számít, és a kormánypárt bukása így sem kizárt.
Ebben az esetben az ellenzék lebunkózására szolgáló ígéretsorozatot bumeránggá kell változtatni. Ami lehetséges is, üdvös is, önmagában is, az ellenzék politikai érdekei szerint is, és nagyon jól kommunikálható.
A minap bejelentett ígéretekre szánt pénzt ellenzékből semmiképp nem lehet megmenteni. Ha az ígéretek hatnak és a Fidesz győz, akkor a gazdasági vészhelyzetnek még lehet, de az ellenzéknek nem lehet módja arra, hogy azt az – egyébként nem létező, csak adósságteher és kamatteher formájában megszerezhető – pénzt megmentse.
Ezért aztán lelkifurdalás nélkül (akinél ez még számít) azt lehet mondani, hogy ha ezt a pénztömeget valóban oda lehet adni szja-kedvezmény formájában és egyéb módokon a többgyerekes családoknak és a nyugdíjasoknak, akkor ezt az ellenzék ígérje is meg, és ígérjen ennél sokkal többet a kevésbé tehetőseknek.
Ez széles tömegeket érintő, forintosítható, könnyen érthető, jól plakátolható, mantrázható üzenet, kampányt lehet rá építeni, és az eredmény társadalmi szempontból is jobb.
A GKI szakértői kiszámolták, hogy mit jelent az adójóváírás megduplázása és az szja-mentesség az alsóbb és felsőbb jövedelmi ötödökben. 2024 harmadik negyedévének adatai alapján számolták ezt ki, ez persze őszre, jövő tavaszra és pláne a fokozatos bevezetés éveinek során változni fog, de a lényeg és az arányok maradnak.
Azt az eredményt kapták, hogy ebből a két intézkedésből az alsó ötödnek havonta 61 ezer jut, a felső ötödnek 217 ezer. Ha az ellenfél nem áll elő ellenígérettel, akkor az alsó ötöd örül a 61 ezernek, még pedig nagyobb mértékben és arányban, mint a felső a 217 ezernek. Azért örülnek a szegényebbek jobban, mert az alsó ötöd nem lát el a felső ötöd juttatásaiig, nem is nagyon érdeklődik iránta, és mivel sokkal nagyobb arányban vannak benne szerényebben iskolázott emberek, kevesebben vannak közöttük, akik a gazdagabbakat preferáló újraelosztás számukra és a társadalomra káros voltát felismerik. Ellenben a felső ötödben többen vannak ilyenek, és jobban meg is engedhetik maguknak, hogy ne csak a zsebük szavára hallgassanak.
Minden felmérés szerint az idősebbek, a szegényebbek és a kisebb településen lakók körében legerősebb a kormánypárt és leggyengébb az ellenzék. A felső ötöd, amelyet az ellenzéki ellenjavaslat a leghátrányosabban érintene, nagyobb arányban szavaz az ellenzékre, mint az alsó ötöd, tehát az alsó ötödben, illetve az alsóbb ötödökben sokkal több az ellenzékhez átfordítható, illetve átfordítandó szavazat.
Azt kell mondani: ez a galád, aljas, tolvaj kormány majd annyi pénzt akar adni a gazdagoknak, mint a legnehezebben élőknek, mi azonban ezt a gyalázatot nem tűrjük. Vagyunk annyira bátrak, hogy az arányokat megfordítsuk, hogy az állami újraelosztást arra használjuk, amire való: az egyenlőtlenségek csökkentésére. Ha idáig nem merészkedünk, akkor az szja-mentességre, adójóváírásra szánt pénzt egyenlően osztjuk el. Ezzel az alsóbb jövedelmi rétegekben élőknek többször annyi pénzt lehet ígérni, és a gazdagabbak sem kapnak kevesebbet, mint a szegényebbek (bár ez helytelen). Egymás mellé lehet írni az összegeket, lehet hirdetni úton útfélen, hogy az ellenzék győzelme esetén milyen ugrásszerűen javulna a nehezen élők helyzete. Mennyivel többet adhatnának meg a gyerekeiknek!
A nyugdíjasok áfa-visszatérítése esetében a Nagy Márton által bemondott 10-15 ezres limitet vesszük alapul. Egy átlagos nyugdíjas 2-3 ezer forint áfát fizet havonta a szóban forgó élelmiszerek után. Azért kell majd neki külön ezzel is foglalkoznia, kártyával vacakolnia, hogy ezt a semmi összeget megkapja. Az átlagnyugdíjas! Nem a kisnyugdíjas, aki persze ennyit sem kap. Az használhatja ki a keretet, aki az átlagnyugdíjasnál ötször, a kisnyugdíjasnál még sokkal többször többet költhet egészséges élelemre.
Fogjuk azt a pénzt, amit az áfa-visszatérítés a költségvetésből a hivatalos számítások szerint igényel, és egyenlően elosztva hozzácsapjuk a nyugdíjhoz. Itt is lehet hirdetni, mennyivel több pénzhez jut, mennyivel több zöldséget, tejet – és a nem pántlikázott pénzből akár húst – vehet az a nyugdíjas.
A 13. havi nyugdíjjal is el lehet ezt játszani, el is kellene. Az ezt fedező összeget egyenlően elosztjuk: a szegényebb nyugdíjasnak lesz belőle kétszeres 13. havi, vagyis 14. havi nyugdíj is, a gazdag nyugdíjasnak meg ugyanannyi plusz pénz jut, mint a szegénynek. Aztán legyen képe protestálni, hogy ő miért nem kap többször annyit, mint a filléres gondokkal küszködő nyugdíjas társa.
Van a progresszív ellenzéki populizmusnak értelme és tere, csak ki kellene használni.