Népszabadság, 1996. április 10.
Szerda
UJ PÉTER
Sikerrel vette az ország ezt az akadályt is, állapíthatjuk meg, a húsvét névre keresztelt összkárpát-medencei alkoholizációs gyakorlat elérte célját, különös tekintettel a koleszterinszintek jelentős megemelésére.
A magyarság hagyományaihoz jobban ragaszkodó, egészségesebb része természetesen ebben a feladatban is többet vállal. Faluhelyen a legények már kora reggel biciklire kapnak, fekete öltönynadrágjuk szárát ruhacsipesszel rögzítik bokájukon, nehogy a lánc, ugye…, de a lánc később úgyis, mert a nyolcadik feles után biciklizni még csak tud a magyar, de előrehajolva nadrágszárat csiptetni nem nagyon, az ilyen kísérletek többnyire csúfos hasra esésekkel végződnek, a fehér ing állagán meg gyorsan meglátszik a csiptetési kísérlet, már hogyha marad azon az ingen hely sárfoltnak a veresboroktól, mustároktól, húseredetű levektől.
Mindazonáltal megállapíthatjuk, hogy népünk egyensúlyérzéke mit sem romlott a rendszerváltás sanyarú évei alatt. Elképesztő biztonsággal bringáznak fiaink még dél körül is, olyan pontos szinuszgörbén, hogy Bolyai Farkas egyből lehidalna.
Gyermekes apák képesek ugyanerre biciklikormányra ültetett kicsinyített másukkal (fehér ing, nyakkendő, nagymálna), az idősebbek pedig kalapban, a gyerek helyén demizsonnal.
Az elpuhult városi ember persze megspórolja a fárasztó tekerést. Végigszalad a gangon, gyors tojás-, konyak- és sonkatesztek, mire a földszintre ér, be van rúgva, három-négy órás munkával mászik vissza az emeletre, az ajtóban keselyűzik egy kicsit (fej elöl, térdek roggyantva, karok oldalt ernyedten félig megemelve, még nem esik el, de mozdulni már nem mer), amíg feleségileg le nem lesz huppantva a tévéfotelba, ottan aztán a Telesport meg a lufis ultragyagyi esztrádműsor között reménykedhet, hogy lesz még egyszer feltámadás.
Uj Péter