Népszabadság, 1995. július 21.
KŐSZEG FERENC
Alig öt nap kellett hozzá, hogy szétpattanjon a miniszterelnök röppentyűje: a vízumkényszer bevezetése kevésbé előkelő szomszédainkkal szemben. Az ötlet egyelőre lekerült a napirendről, de biztosak lehetünk benne, hogy nem véglegesen.
Az ellenőrzés nélkül beáramló külföldiek a közbiztonságot veszélyeztetik — így szól az egyik érv a vízumkényszer mellett. A múlt évben 41 millió külföldi lépte át a határt. Ebben az időszakban 119 494 bűnelkövető vált ismertté, közülük 5454 volt külföldi. Nem kevés, de nem is több, mint 4,6 százalék, Magyar állampolgárok ezzel szemben 680 bűncselekményt külföldön követtek el.
A külföldiek elsősorban pénzügyi bűncselekményeket követnek el, ebben a kategóriában a tettesek fele — így informálták a bűnüldöző szervek a miniszterelnököt — ukrán, román és szerb állampolgár. Ez elsősorban vám- és devizabűncselekményt jelent. Ilyet bizony 191 külföldi követett el, közülük 32 volt román, 30 ukrán állampolgár (3,7 millió, illetve 1 millió beutazóból). A rendőrség januárban arról tájékoztatta a sajtót, hogy a gazdasági bűncselekmények száma két év alatt 64(!) százalékkal csökkent. A gazdasági bűncselekmények közül csak az adócsalások száma növekedett, 1994-ben már 183(!) adócsalást leplezett le a rendőrség. Igaz, az egy ügyre eső kárérték elérte a 13 millió forintot. A külföldiek Magyarországon leginkább vagyon elleni bűncselekményeket követnek el, azaz lopnak, betörnek. Ebben is hasonlítanak honfitársainkra: a vagyon elleni bűncselekmények — kerekítve — 58 ezer elkövetője közül 1563 volt külföldi. Lehet persze, hogy a felderítetlenül maradt bűncselekményeket követték el külföldiek. Hisz ismeretlen tettes, ugye bárki lehet, akit a képzelet és politikai mitológia bűnösnek akar látni.
Nyomósabb érv a vízumkényszer mellett az, hogy a magyar munkaerőpiac nem bírja el a nagyszámú külföldi munkavállalót. Engedéllyel ma évente mintegy 15 ezer külföldi vállal munkát Magyarországon. A kiadott engedélyek száma folyamatosan csökkent: ma valószínűleg több magyar dolgozik legálisan külföldön, mint amennyi külföldi Magyarországon.
A munkaügyi jogszabályok számos munkavállalói csoportnak egyéni engedély nélkül is lehetővé teszik a munkavállalást, a külföldi beruházóknak pedig a saját cégük irányításához nincs szükségük munkavállalási engedélyre. Az 1991-ben ad hoc bevezetett szabályok egy sor visszaélést tettek lehetővé. A közvélemény jobbára csak a kínai vendéglő 18 ügyvezető-igazgatójáról értesült, arról nem, hogy a KISZ felügyeleti jogosítványát öröklő Unió Ifjúsági Építőipari Egyesület éveken át importált százszámra és csekély bérért — legálisan! — vendégmunkásokat, az egykori nemzetközi ifjúsági építőtáborokról szóló 1983-as rendelet alapján, amelyet a közelmúltig elfelejtettek deregulálni.
A kiskapukat az idegenrendészeti törvény úgy zárta be, hogy minden jövedelemszerző tevékenységet vízumhoz kötött. Ha a General Electric vagy az Opel vezérigazgatója Magyarországra látogat, hogy megszemlélje üzemeit, és szerződéseket írjon alá, ha egy francia zongoraművész Budapesten ad koncertet, vagy egy angol atomfizikus az Akadémián tart előadást, valamennyien megszegik az idegenrendészeti jogszabályokat, hisz jövedelemszerző tevékenységet folytattak, noha a vízummentességi megállapodás keretében vízum nélkül utaztak be az országba. Ha a rendőrség nem diszkriminatív módon alkalmazná az idegenrendészeti törvényt, őket is ki kellett volna utasítani, mint azt a kínai vállalkozót, akit hetekig aszaltak Kistarcsán a szalmazsákon, amíg a bíróság ki nem mondta, hogy jogszerűen tartózkodik Magyarországon.
A gazdasági folyamatok erősebbek, mint a hatóságok rendelkezései: ezt megtanulhatta, aki a Kádár-rendszerben élte le az életét. A gazdasági érdekek áttörnek a merev tilalmakon, legfeljebb a rugalmas szabályozóknak lehet némi esélyük arra, hogy hatnak az érdekek vezérelte folyamatokra.
Vannak munkák — ilyen például a mezőgazdasági idénymunkák egy része amelyeket nem vállal el a magyar munkanélküli: ehhez túl jó a hazai munkanélküli-ellátás. A bérek pedig nem emelhetők korlátlanul mert akkor a dél-afrikai szőlő is olcsóbb lesz, mint a soltvadkerti. Az illegális vendégmunkások kiváltásához tehát vagy a szociális ellátást kellene tovább rontani, vagy protekcionista vámpolitikát alkalmazni. Egyik sem kívánatos megoldás.
Munkaügyi szakemberek évek óta javasolják, hogy készüljön törvény a külföldiek foglalkoztatásáról, amely feloldaná a rendészeti és a gazdasági-munkajogi szabályok diszharmóniáját. A törvény, e javaslatok szerint, megteremthetné az idénymunka kereteit, lehetőséget adhatna a magyar anyanyelvű munkavállalók pozitív diszkriminációjára (csökkentve ezzel az áttelepülési igényt), szabályozná a külföldi menedzserek, alkotó értelmiségiek, diákok magyarországi munkavégzését, de egyúttal kötelezné a külföldi munkaerőt importáló külföldi vállalkozókat megfelelő létszámú magyar munkaerő foglalkoztatásra. Törvény kellene ahhoz is, hogy a kényszerű módon Magyarországon tartózkodó külföldiek — a délszláv menedékesek és mindazok, akiket a hatályos nemzetközi egyezmények értelmében nem lehet visszaküldeni a hazájukba — szerencsét próbálhassanak a munkaerőpiacon, enyhítve így a szociális vagy a rendészeti költségvetésre nehezedő terheket. Mindezek helyett a foglalkoztatási törvény idei módosítása csak a munkaadókra kivethető bírságot növelte meg tetemesen.
Eddig a bírságolás nem bizonyult hatásosnak a külföldiek illegális foglalkoztatásával szemben, 1993-ban a munkaügyi központok 70 millió forint befizetésére kötelezték a munkaadókat. Az összeg a fellebbezések nyomán 40 millióra csökkent, ténylegesen pedig az év végéig 6,3 milliót fizettek be. Kistarcsán a kitoloncolásukra váró romániai vendégmunkások közül senki sem említette, hogy kihallgatásuk során a rendőrség a munkaadójukról érdeklődött volna. A július 1. óta kivethető súlyosabb bírságok hatásáról még nincsenek adatok
Az előző kormány álszent politikát folytatott a határon túli magyarokkal. „Akit magyar anya szült — mondta volt Boross Péter belügyminiszter —, ha Magyarországon kivan letelepedni, akkor éppen olyan joga van itt élni, mint bárki másnak.” Valójában 1991-től az áttelepülés, de még a magyarországi munkavállalás is sokkal nehezebbé vált számukra, mint a késő szocializmus utolsó éveiben volt. A jelenlegi kormány legalább nem álszent: még retorikájában sem tesz különbséget magyar ajkú és idegen ajkú külföldi között. Amikor a miniszterelnök vízumkényszerről szól, eszébe sem jut, vajon hogyan érinti az ötlet azokat, akiknek nem is olyan távoli emlékük, hogy évtizedekig nem látogathatták meg a szomszéd faluban élő rokonaikat. A demokratikus ellenzék, s nyomában az SZDSZ egykor a határok átjárhatóságának eszméjét szegezte szembe az irredentizmussal. A rendszerváltás idején pedig — elvetve mindenféle harmadikutas megoldást — az európai integrációt tekintette az ország számára a legvonzóbb stratégiai célnak. Ma tudomásul kell vennünk, hogy a két eszmény szembekerült egymással. Az Európai Unió hamarosan hatályba lépő egyezménye a tagországoknak egységes határellenőrzési és egységes vízumrendszert ír elő. Az egyezmény melléklete felsorolja azokat az országokat, amelyekkel szemben a tagországoknak be kell vezetniük, illetve fenn kell tartaniuk a vízumkényszert. A listán rajta van Románia, Ukrajna, Oroszország is.
Ha komolyan gondoljuk, hogy a belátható jövőben csatlakozhatunk az Európai Unióhoz, és ha mégis el akarjuk kerülni, hogy a határon túli magyarok zöme teljesen kívül kerüljön az új vasfüggönyön, már most el kell kezdeni annak a stratégiának a kidolgozását, amely legalább enyhíti a kényszer következményeit. Az egyezmény lehetővé teszi, hogy a tagországok a kis határforgalom, az egységes uniós vízum mellett fenntartott nemzeti vizum révén a közös szabályozás keretein belül is érvényesítsék a maguk külön érdekeit, illetve azt, hogy a tagországok valamelyikében letelepedett külföldiek más bánásmódban részesüljenek, mint azok, akik kívülről érkeznek az Unió határára. Nem kevésbé fontos a konzulátusok hálózatának fejlesztése (már ahol a fogadó ország megengedi), és a vízumkiadás egyszerűsítése. Valószínű, hogy ezeknek a lehetőségeknek a kihasználásával tehetünk valamit azért, hogy szomszédaink és különösen a Magyarország területén kívül rekedt magyarok ne rekedjenek kívül Európán is.
Már persze, ha mi bekerülünk. Ez ugyanis nincs megírva a sors könyvében. Magyarország nyugati megítélése ma olyan, mint az inaszakadt futballsztáré. — Pedig micsoda klasszis volt! — mondják a lelátón. Mi történt, hogy a reformok mintaországa most valahol hátul kullog?
Megeshet, végül nem is kell választanunk Európa és Kelet- Közép-Európa között. Egyszerűen azért, mert a növekvő államadósság, az akadozó privatizáció és hektikus kormányzás (amelynek apró jele a vízumkényszer körül fellángolt értelmetlen vita is) alkalmatlanná tesz arra, hogy a dinamikusan fejlődő Lengyelország, Csehország, Szlovénia társaságában csatlakozzunk az Unióhoz. Akkor pedig nem a románoknak kell majd magyar vízumra várniuk Bukarestben, hanem mi állhatunk ismét sorba a német, sőt az osztrák követség előtt. És nosztalgiázhatunk: Ahogy lesz, úgy lesz.
Kőszeg Ferenc
országgyűlési képviselő (SZDSZ),
a Magyar Helsinki Bizottság Ügyvezetője