A nemzet érdeke

Ha formába akarod hozni a nyugodt erőt, ha kedved telik a kivörösödött arcokban és kékesen lengő tokákban, ha élvezed a neogót csarnokban felvijjogó őserdei csimpánzüvöltést, pendítsd meg finoman a Nemzet Házában, hogy SZDSZ-es létedre is a nemzet érdekében szólsz. Ennél ingerlőbbet, ennél botrányosabbat aligha mondhatsz. A nemzeti géniusz ugyanis kizárólag a díszes terem jobb oldalán tanyázik.

A nemzet érdeke, köztudottan, felfogható így is, meg úgy is, és hogy melyik felfogásnak volt igaza, az csak utólag derült ki, vagy utólag se. Történészek szerint például Kun László királyunk bölcsen tette, hogy a túlhatalmú cseh Ottokárral szemben Habsburg Rudolfot támogatta, Veres Péter viszont, pedig ő a nemzet érdekének nagy értője volt és lángelme (Illyés), a magyar uralkodó döntését a magyar balgaság jellegzetes példájaként idézte, hiszen ez alapozta meg a háromszáz éves Habsburg-uralmat, ami Bocskai, Bethlen, Rákóczi, Kossuth és Szabad György szerint inkább ellentétes volt a nemzet érdekével, ellenben Pázmány, Széchenyi, Deák, Szekfű és Hanák Péter szerint nem is volt olyan ellentétes. Tisza István a nemzet érdekében ellenezte az első világháború megindítását, később ugyancsak a nemzet érdekében ellenezte az abbahagyását, ellentétben Károlyi Mihállyal, aki a hadüzenet hírére sürgősen hazatért Nyugatról, hogy részt vehessen a háborúban, amelyet ellenzett. Ezt Veres Péter ismét csak a magyar balgatagság példájaként szokta volt emlegetni, szembeállítva őt Masarykkal, aki ugyanez idő tájt nemzete érdekében Nyugatra emigrált. A Veres Péter által nem említett Eckhardt Tibor ellenben Masaryk példáját követte, amiért nyomban meg is fosztották magyar állampolgárságától. Horthy és Bárdossy miniszterelnök ugyanis, Kéri Kálmán utólagos helyeslésével, a nemzet érdekében, ismét belépett egy háborúba. Utóbb Horthy és Lakatos miniszterelnök, Kéri Kálmán aktív közreműködésével, megpróbált kiugrani belőle, nehogy mi legyünk Hitler utolsó csatlósa, amit persze csak lelkiismeretlen nemzetgyalázók állítanak. Ez a kiugrási kísérlet sajnos nem sikerült, nem úgy, mint a hűtlen természetű, álnok románoknak, akiknek sikerült.

Jómagam 1989 decemberében úgy véltem, a nemzet érdekében cselekszem, ha segítek bebizonyítani, hogy az állambiztonsági szolgálat gátlástalanul kémkedik a törvényesen megalakult pártok ellen, hiszen ez a nagy hatalmú és rendszerváltásban ellenérdekelt szervezet még arra is képes lehet, hogy titkos eszközeivel befolyásolni próbálja a küszöbönálló választások eredményét. MDF-es képviselőtársaim azonban megbocsátó mosollyal érzékeltették, hogy átlátnak a szitán, jól tudják, hogy csak pártpolitikai érdekből fújtuk fel a Duna-gate-ügyet. Ebből arra következtetek, hogy az MDF-nek, azaz a nemzetnek az lett volna az érdeke, hogy továbbra is lehallgassák a telefonomat, és írják a jelentéseket az MDF-vezetés bizalmas megbeszéléseiről.

Tévesen vélekedett az SZDSZ is úgy, hogy a nemzet érdeke, hogy ne folyjanak a parlament, sőt netán a miniszterelnök háta mögött kiszámíthatatlan külpolitikai bonyodalmakat okozó, és a magyar kisebbségekre veszélyes fegyverüzletek. Hogy ilyen ügyekben ne játszhassanak meghatározó szerepet alárendelt és ki tudja miféle titkosszolgálatoktól függő tisztségviselők, széplelkű főnökeik pedig ne játszhassák el James Bondot az érdekelt titkosszolgálatok kandi nagyítóüvege alatt. Bánffy György színművész úrtól most megtudhattuk, hogy nem ez a nemzet érdeke, hanem az, hogy nyomban zárják le erről a vitát.

A Magyar Demokrata Fórum szellemi elődei és alapítói világ életükben meg voltak győződve róla, hogy egyedül ők érzékelik, fejezik ki és testesítik meg nép és nemzet igaz akaratát. A szabad választások alkalmával a választóknak mintegy 24 százaléka szavazott rájuk, azaz ha eltekintünk is népszerűségük zuhanásától, legfeljebb egy negyed nemzetet mondhatnak a magukénak. Felháborodott üvöltözésük tehát enyhén szólva is arcátlanság, mindenekelőtt azzal az egymillió emberrel szemben, aki az SZDSZ-re szavazott, de aligha rosszabb hazafi, mint az MDF szavazói.

Peyer Károly, akit e lap jogelődje nemegyszer nevezett a Horthy-rendszer ügynökének és a munkásosztály árulójának, a nevezetes 1942. március 15-i háborúellenes tüntetés védelmében azt mondta a Parlamentben: „Nem vagyok hajlandó egy percig sem szó nélkül tűrni azt, hogy a hazafias érzést és a magyar nemzeti érzést ki akarják sajátítani… Mindig megrendeztük március 15-ét, és meg fogjuk rendezni …” Lill János nyilas képviselő közbevágott: „Maga már semmit sem fog itt rendezni. Majd mi fogunk rendezni magának. Ne fenyegessen, maga bitang.” (V. ö.: „Mi leszünk itt!” és „Hazátlan bitangok”). Bajcsy-Zsilinszky Endre, akit az MDF köreiben valamikor nagyra becsültek, 1942. december 2-án interpellált az újvidéki tömeges kivégzések ügyében. A közbekiáltások („Ez hazaárulás!”) beléfojtották a szót. De azt azért el tudta mondani: Vagyok én olyan magyar hazafi, mint önök.

Kőszeg Ferenc
(SZDSZ)