Esti Kurir – 1935-10-27 / 246. szám
Csendőrök és közjegyző afférje a nagybaracskai kerületben
Karhatalommal akadályozták meg a kormánypárti ellenpetició hamisitásainak bizonyitását — Negyvennyolc hamis aláirás
Baja, október 26.
(As Esti Kurir tudósitójának telefonjelentése.) A közigazgatási biróság, mint ismeretes, október 28-ra tüzte ki annak a peticiónak a tárgyalását, amelyet dr. Mojzes János hivei nyujtottak be gróf Teleki János kormánypárti képviselő nagybaracskai mandátuma ellen. A peticiót megelőzően a bajai törvényszék már sorozatosan tárgyalta azokat a sulyos választási büncselekményeket, amelyeket gróf Teleki János megválasztása érdekében követtek el a kerületben. Most ennek a nagybaracskai mandátumnak ügyét ismét botrányos fejlemények gazdagitják.
Csendőr a közjegyző ellen
Az elmult héten ellenpeticiót nyujtott be a kormánypárt. Ebben az ellenpeticióban ötvenhat nyilatkozat szerepel, amelyeket állitólag hercegszántói lakosok irtak alá és komoly és sulyos vádakat emelnek benne a hercegszántói választási elnök, Mándy Ádám tanitó ellen. Ezt a Mándy Ádámot, aki a NEP-nek alelnöke is volt Hercegszántón, a választás után feljelentették a bajai ügyészségen a kormánypárti főkortesek azzal, hogy törvénytelenül szavaztatott és a gróf Teleki János javára leadott szavazatokat dr. Mojzes János javára vezette be. Mándy ellen megindult a nyomozás, de később büncselekmény hiányában a bajai ügyészség megszüntette az eljárást. Ez ellen fellebbezéssel élt a kormánypárt.
A független kisgazdapárt nagybaracskai vezetőségének tudomására jutott, hogy az ellenpeticióhoz mellékelt nyilatkozatok hamisak. Emiatt a független kisgazdapárt bajai vezetősége, illetve dr. Mojzes János bizalmi emberei, dr. Falach Pál, dr. Verin Bertalan bajai ügyvédjelöltek és Kern Zsigmond tanitó, birtokos tegnap délután dr. Fejérváry Dezső bajai királyi közjegyzővel autón kimentek Hercegszántóra, hogy ott megkérdezzék az ellenpetició aláiróit, valódi-e az aláirásuk.
A királyi közjegyző bizalmi emberekkel Pécsi Józsefné született Sirok Erzsébet hercegszántói birtokos lakásán szállt meg és odahivták azokat az embereket, akiknek nyilatkozata a kormánypárti ellenpeticióban szerepelt. Mintegy ötven-hatvan embert hivtak meg. Alig kezdte meg azonban a királyi közjegyző a munkát, amikor megjelent Gonda András csendőrőrmester és Marcsek Gergely községi rendőrvezető és kérdőre vonták a közjegyzőt, hogy kitől van megbizatása arra, hogy ilyen nyilatkozatokat vegyen fel. A királyi közjegyző közölte, hogy dr. Mojzes Jánostól van erre megbizatása. Erre a csendőr kijelentette, hogy megtiltja a jegyzőkönyvek felvételét.
A királyi közjegyző tiltakozott az ellen, hogy őt közjegyzői munkájában megakadályozzák. A csendőrőrmester és rendőrvezető eltávozott. Néhány perc mulva három szuronyos csendőr, mint járőr jelent meg Gonda őrmester vezetésével és felsőbb parancsra hivatkozva betiltotta a közjegyző munkáját, illetve, hogy olyan nyilatkozatokat vegyenek fel, amelyek szerint nem irták alá a peticiót. Felszólitotta a közjegyzőt, hogy kövesse őket a községházára. Itt tényvázlatokat vett fel a csendőrség, majd a királyi közjegyző kihallgatása után közölték, hogy további müködését a községben nem engedik meg. Erre a királyi közjegyző bejelentette, hogy a királyi kamarának panaszt fog tenni s táviratilag bejelenti közjegyzői hivatásának megakadályozását.
Hamisak az aláirások
Közben a csendőrök a községből még előállitották Kern Zsigmond tanitót és nyolc független kisgazdapárti vezető embert, akiket kihallgattak a községházán. Amikor a kihallgatásoknak vége volt, a csendőrőrmester kijelentette, hogy ha tovább folytatni fogják a nyilatkozatok gyüjtését, ezt karhatalommal fogják megakadályozni. Amikor már néhány óra óta ott voltak a községházán a kisgazdapárti emberek, utasitották őket, hogy azonnal hagyják el a községet és utazzanak Bajára. A csendőri beavatkozásig azonban negyvennyolc közjegyzői nyilatkozatot vettek fel, amelynek aláirói kijelentették, hogy az ellenpeticióban szereplő közjegyzői nyilatkozatok egytől-egyig hamisak, mert ők azt soha nem irták alá. A negyvennyolc közt olyan is van, aki egyáltalában nem tud irni, ugy hogy már ezért sem irhatta alá a kormánypárt ellenpeticióját. A kisgazdapárt vezetői kijelentették tudósitónk előtt, hogy hétfőn megteszik a tömeges bünvádi feljelentést valamennyi hamis nyilatkozat ügyében ismeretlen tettesek ellen.
Egyébként itt irjuk meg, hogy a nagybaracskai választási bünügyek iratai az igazságügyminiszter minden kijelentésével ellentétben még mindig nem érkeztek meg Bajára a törvényszékhez. A miniszter — mint ismeretes — azt mondotta, hogy a pécsi főügyészséghez küldte vissza az iratokat betekintés végett, amelyek betekintés végett voltak nála. Baján és Bács megyében különösnek találják, hogy mi köze az egészhez az ügy mai stádiumában a pécsi főügyészségnek, amikor ez az ügy már a törvényszéki tanács előtt fekszik, amely ezekben az ügyekben főtárgyalásokat is tüzött ki. Igy tehát nem a pécsi főügyészségre, hanem a bajai törvényszékre, kell az iratokat visszaküldeni, miután az ügyészségnek szerepe ezekben a büncselekményekben nem lehet más, mint hogy az általa kiadott vádiratot a tárgyaláson képviselje.