hvg.hu, 2025. február 19.
RÉVÉSZ SÁNDOR
A fajgyűlölő szervezetek reakciójának kibontakozásával egyre inkább látszik, mennyire kártékony mozgalmat indított el Rafael Lion szegedi jogász az amnesztiát sürgető petícióval. A kezdeményezés nemcsak gyakorlatilag káros, hanem eszmeileg is hibás.
Gyakorlatilag azért (is) kártékony, mert ráhúzza a bűnözést a cigányságra. Megerősíti az amúgy is erős előítéleteket – a semmiért. Az amnesztiának ugyanis esélye nincs. Nincs olyan erő, amely esélyt adhatna neki.
Roma jogászoknak és cigány nemzetiségi önkormányzatoknak az lenne a feladatuk egyebek mellett, hogy oszlassák a bűnözésre és a börtönbüntetésüket töltőkre vonatkozó etnikai előítéleteket. Amikor a rendszerváltás után alakultak olyan cigány-, illetve a cigányság ügyével foglalkozó szervezetek, amelyek mögött kutatásokon alapuló empirikus tudás és szociológiai tudatosság volt, azt tekintették egyik legfontosabb feladatuknak, hogy ezeket a tévképzeteket leleplezzék. Felmutassák azokat a társadalmi helyzetben, a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás elfogultságában rejlő okokat, amelyek a cigány származásúaknak – a közhiedelemhez képest kisebb mértékű – felülreprezentáltságát magyarázzák a börtönökben.
Akkor az egyik fontos cél a „cigánybűnözés” rasszista fogalmának elutasítása volt, hogy ez a fogalom elfogadhatatlan legyen a politikában, a társadalomban és a bűnüldözésben.
Azzal, hogy Rafael Lion kifejezetten roma jogászként, a roma szervezetek mozgósításával indította el ezt a petíciót és szervezi az aláírásgyűjtést, a „cigánybűnözés” fogalmát rehabilitálja.
Egy kisebbségnek vannak ily módon mozgósítható, általános célokat követő szervezetei, a többségnek nincsenek. A többségi börtönlakókért nem fognak többségi szervezetek megmozdulni. Az amnesztia lehetősége által fölvillanyozott, izgalomba hozott többségi családtagok tömege anonim marad, láthatatlan lesz.
Cigányügy lesz az amnesztia, amely egyébként többségében nem cigányokat érintene.
Ennek a mozgalomnak semmi esélye nincs a sikerre. A társadalom egészében kevesen vannak olyanok, akik az amnesztiával nyernének valamit, viszont annál többen vannak, akik nem szeretik, ha bűnözők szabadon vannak, pláne úgy, hogy nem a büntetésük lejártával vagy jó magaviseletük miatti harmadolásával szabadulnak.
Senkinek sem áll érdekében, hogy egy ilyen amnesztia politikai árát megfizesse, sem a hatalmon lévőknek, sem az ellenzéknek. A hatalmon lévők számára nem léteznek a hatalmi érdekek fölé emelkedő értékek. Az ellenzék számára talán és remélhetőleg még léteznek, de milyen értéket szolgál jogerősen elítélt emberek büntetésének részleges elengedése csak úgy, konkrét személyekhez és esetekhez kötődő megfontolások nélkül?
A petíciót nem fogják támogatni a kormánytábor által kiherélt és korrumpált cigányszervezetek, de a cigányoknak az a többsége sem, amelynek nincs olyan hozzátartozója, akit az amnesztia érinthetne, viszont az akció támogatásával egy bűnözésben érdekelt kollektívumba regisztrálná be magát.
A kezdeményező által felhozott példák érvénytelenek. Az elnöki kegyelem intézménye és az amnesztia teljesen különböző dolgok. Az első személyre szól, személyes tényezőket vesz tekintetbe, a második egy adott körben általános érvényű, személyes tényezőktől függetlenül. Egyébként is, miként lehetne érvelni két elítélendő döntéssel egy harmadik mellett, amely ugyanúgy elítéltek szabadulását eredményezi, csak nem kettőét, hanem sokakét?
A Kónya Endrének kijárt kegyelem nyilvánosságra kerülésével nem számoltak, tehát azzal sem, hogy annak politikai ára lesz. A nácik hősiességét hirdető, terrorista Budaházynak a börtönből való diadalmas kilovagoltatásának volt politikai hozadéka, amely Orbán Viktor számítása szerint megérte az árát. A Budaházyt istenítő neonáci párt és neonáci szervezetek a Fidesz csendestársai. A Mi Hazánk olyan neonáci párt, amely irányultsága alapján pontosan beleillene az Orbán Viktor által gründolt „patrióta” pártszövetségbe. Neonáci ugyan, de semmivel sem neonácibb, mint az AfD, amelynek elnökét a minap ölelte keblére Budapesten Orbán Viktor. A különbség talán annyi, hogy A Mi Hazánkban nem lehetne elnök egy leszbikus hölgy, aki a bevándorló hátterű élettársával neveli a gyermekeit.
Mindenféle gyakorlati megfontoláson túl: az amnesztia önmagában sem jó dolog. Nem szolgál semmilyen értelmes célt A cigányellenes előítéletek hatásával, a rendőri és bírósági gyakorlattal, a börtönviszonyokkal, a börtönbüntetés visszás szerepével nagyon is indokolt foglalkozni. Ezekben az ügyekben mindenféle szervezet és bármilyen identitású jogász fellépése üdvözlendő. Az igazságosabb és hatékonyabb igazságszolgáltatás érdekében politikai árat is lehet fizetni.
De az amnesztia nem válasz semmire. Hogy az elítéltek számára csak úgy elengedjenek két évet a büntetésükből, függetlenül a személyiségük alakulásától, a magatartásuktól, a börtönnevelők, pszichológusok véleményétől, a bűnismétlés veszélyének mértékétől – ennek semmi értelme.
Amnesztiát akkor szoktak hirdetni, ha valamilyen ünnepi alkalommal a bűnelkövetőket és hozzátartozóikat is részeltetni kívánják a hatalom gyakorlói az össznépi örömből. Az ilyen amnesztiának sem látom értelmét, de most ráadásul végképp nincs semmiféle ünnepi alkalom, és pláne nincs össznépi öröm.