Népszabadság, 1996. február 21.
Szerda
UJ PÉTER
A múlt héten a világ legjobb sakkozója legyőzte a világ legjobb sakkszámítógépét. Garri Kaszparov–IBM Deep Blue 4:2.
Szegény Kaszparov azért bajban lehetett. Nem fikszírozhatta két lépés között, nem kereshette a szemét, nem próbálhatta meg kiolvasni a fejéből a gondolatokat, nem zavarhatta meg a szokottnál hevesebb sakkóracsapkodással, krákogással, matatással, orrfúvással, nem rugdoshatta az asztal alatt a lábát. Csak egy fémláda zümmögött vele szemben.
És a fémláda kikapott.
A vereség ellenére az IBM-esek elégedettek voltak, a sakkszakértők dicsérték a gépet, az első hatvanban volna a világranglistán. Négyszázezer dollárt kasszírozott a nyertes, százezret a vesztes. Megegyeztek, lesz visszavágó is. Mindenki boldog volt.
Csak Karpov nem. — A francba is — mondta —, nyomorult száz rongyért én még egyszer nem görnyedek napokig egy fémládában.
Magyarország tartja a világcsúcsot az egy közjogi méltóságra eső közúti balesetek számában (de szépen hangzik!).
Ezen el lehet jópofizni, mittudomén, de nem kell itten kifejezetten szociálpszichológiai hozzáértőnek vagy a kormány környékén működő pr-szakembernek lenni, hogy rámutassunk: a polgár nem biztos, hogy szívesen szavaz olyan politikusokra, akik miatt nem mer hét végén autóba ülni.
A hírügynökségi jelentésekből kiderül, hogy a világ aggódva figyeli a magyarországi eseményeket. Bill Clinton izgatottan lapozgatta hétfő reggel a Neue Zürcher Zeitungot, amely az első oldalán közölte Bokros Lajos lemondásának hírét. A japán Nomura csoport elnöke kétségbeesetten telefonálgatott Lengyel László után, hogy valami biztosat tudjon meg végre a helyzetről. A Financial Timesnál berendelték a szabadságolt munkatársakat. A Valutaalap a szívéhez kapott, a Világbank elsápadt, az angol brókerek az IRA-ról is elfeledkeztek, a taszári IFOR-katonák kezében megállt a Nintendo.
Csak Jörg Haider, a populista osztrák tesz az egészre: bércsökkentést követel az Osztrák Nemzeti Banknál.
Uj Péter