B.

Szép kis rendőrségi közlemény, mint a többi, hibátlan magyarsággal van a tényállás fennforgása leírva: „…szakértők bevonásával folyik a vizsgálat a halál okának és körülményeinek megállapítása érdekében, és csak ennek befejeződése után tisztázható: a kábítószer-fogyasztás szerepet játszott-e a halál bekövetkezésében.”

Szóval, emberibb nyelven: január 4-én holtan találták a 28 éves ürömi B. Andrást. B. kábítószerfüggő volt, éppen halála napján engedték haza elvonókezelésről. Karján szúrásnyomok.

Erről jelent meg a hír. A rendőrség leadta, az MTI kiadta. Egy csomó lap közölte is, nyilván.

Meghalt egy narkós. És ez hír. Ez rendőrségi közlemény.

1. András beteg volt, súlyos, halálos beteg. Narkomán. És most világgá kürtöltetik betegsége, halálának oka. És senki sincsen fölháborodva, hogy személyiségi jogok meg kegyeletsértés meg ízléstelenség.

Hogy nézne ki, mondjuk, ha minden öngyilkosból hírt csinálnánk, így lakhellyel, kezdőbetűvel keresztnévvel. Aztán minden elhunyt alkoholistánál kiírnánk a halál okát. Meg: G. Zoltán homoszexuális meghalt AIDS-ben. Vagy: R. Gézáné gyógyszerfüggőségben szenvedő nyugalmazott gépírónővel végzett az Elenium és az almabor.

Botrány, ugye?

De a narkós az más. Az csak egy narkós. Rendőri ügy kapásból, halála újsághír, rendőri közlemény.

Na, ebből körülbelül látható, hogyan bírjuk mi kezelni az egész kábítószerkérdést.

A legtöbb magyar polgár kábítószerügyi tájékozottsága rendőri közleményekből és Kojak-típusú krimikből származik. Majd mindenki elfogadja a kérdés kriminalizálását. Narkós — bűnöző vagy valami olyasmi. A rendőrségre tartozik.

Milyen nagy felháborodást váltott ki annak idején Konrád György cikke, amelyben a kábítószertörvények liberalizálását kezdeményezte. Konrád egyik legfontosabb mondanivalója az volt: a kábítószer-fogyasztás nem rendőrségi ügy, hanem egészségügyi probléma. Triviális, nem támadható álláspont.

A magyar jogszabályok egy picit ugyan elmozdultak efelé, de az ilyen közleményecskék, hírek is mutatják: a kábítószeresek, az egész narkóügy társadalmi megítélése nagyon nehezen változik, ha változik egyáltalán.

A sajtóból és a felvilágosítónak nehezen nevezhető rendőrségi propagandából (plusz a Kojak-szerű filmekből) mindenféle drogbabonák terjedtek el. És ezek nemcsak az átlagos újságolvasókban, tévénézőkben maradtak meg… (Például mit szólhat egy addiktológiával foglalkozó szakember ahhoz, amikor egy megyei tisztiorvos arról nyilatkozik „szakértőként”, hogy olyan szintetikus kábítószerek terjednek, amelyek már első használatkor függőséget okoznak?)

Egy biztos: a babonák és a B. András-hírek csak az értetlenséget és a türelmetlenséget fokozzák, egy centivel sem visznek közelebb a megoldáshoz. De még a statisztikajavító rendőri kendervadászatok és iskoláslányokat felgöngyölítő bélyeghadműveletek sem.

Uj Péter