Virág elvtársnő

Egészen ártatlanul indult úgy öt éve. Szeszszagú bácsikák, vécésnéni kinézetű nénikék jelentek meg belvárosi vendéglátó-ipari egységekben kis kosárral, néhány rózsával. Virágot?

És vett az ember, mert meghatotta őtet a magyar géniusz újabb megnyilatkozása, hogy nahát, milyen jó ötlet, mégsem reménytelen dolog ez a vállalkozósdi itten, élelmes, életre való nép bírunk lenni. És virulva perkálta az ötvenest, mint a gép, rózsa barátnőnek (kevésbé virulva).

Ez a rózsadolog mára, mondani sem kell, elmérgesedett. Nem túl rózsás a helyzet rózsafronton. (Ti. nevezett nincsen tövis nélkül, satöbbi.)

Kötelező gyakorlat minden este (evrinájt): vendéglátó-ipari egység (legyen az pub, cafe, pizzeria, bierstube avagy egyszerű restaurácija) előtt macskaléptű autó fékez, nagy és persze fekete.

Kirobban belőle Virág elvtársnő, született Rózsa Györgyi; azaz egy darab, jó lábú, körmönfont gimnazistalány (szoknya kurta, hanyatló nyugat, ópium, mákunk van), karjára igazítja a kosarat, kecsesség, miegymás, próbarisza, rózsák igazgatása, séró belövése kellemesen ziláltra… És olyan csodálatosan profin lép a helyiségbe, mintha éppen az utcáról esne befelé, ha az ember nem lesné ki a nagy fekete autót, simán bevenné, hogy egész álló nap (éjszaka) gyalogosan rója az utcákat súlyos terhével szegény.

Virág elvtársnő a betoppanás pillanatában már föl is mérte a helyzetet. Egyetlen tizedmásodperc: héjatekintet cikáz az asztalok között. A helyzet azonnali fölismerése. Periferikus látás és gyors cselekvés. Terminátor kettő, menük, parancsok a belső monitoron, a látómező szálkeresztjében a legközelebbi lányos asztal: — Egy rózsát a hölgynek?

Mesterien emberi hanglejtés, kedves és visszahúzódó, mintha önmagát árulná, és szégyellné az egészet, estéről estére. Asztalról asztalra.

Elég, ha egy pillanatnyit habozik az áldozat, már elveszett. — Hát, tulképpen… És ott van mellette ez a kedves gimnazista Virág elvtársnő, aki maga is rózsát érdemelne (dupla kasza), szemben meg a másik, aki szintén érdemel. Jó.

Virág elvtársnő asztalra helyezi a celofánolt rózsát profi ügyetlenséggel, aztán felnéz plafonra vagy a lambériára, de nem, nem mer az áldozat szeme közé, úgy mondja: — …háromszáz forint. Mintha: — …festetni kéne már, a nikotintól sárgák a falak.

A dermedt áldozat fizet, mit is tehetne. Beletelik egy perc is, mire fölfogja: milyen simán levették őtet. Ami nem sikerült napközben tíz koldusnak, két csövesnek meg három Krisnásnak, azt ez a kiscsaj lazán, mint a Riga-lánc, csípőből.

De amire eljut idáig agyilag, Virág elvtársnő lerendezte az egész kócerájt, sterga, kinn fekete autó járó motorral.

Tíz perc sem telik bele, jön a következő fekete autó. Aztán a következő. És megint.

Nem adják föl. Újabb lányok, Virág elvtársnők, vérprofik, villámgyorsak.

A helyzet tehát elmérgesedett. Én már nem merek nyilvános helyen nővel mutatkozni. Ez a legbiztosabb védekezés. (Minden szempontból.)

Általában himnemű társasággal kocsmázom. Így elkerülnek messzire. Nem próbálkoznak. Ami mégis csak bosszantó. Mert szexuális egyenjog is van a világon. Ez itten nemi diszkrimináció. Csak a lányos asztalokhoz, mi? Egy jogállamban dollármilliókra lehetne perelni az egész nyomorult rózsamaffiát.

 (Itthon meg, ha az ember megpróbálna szót emelni, biztosan akadna egy magát értelmesnek valló jobboldali mérsékelt politikus, aki lemelegezné.)

Uj Péter