Népszabadság, 1995. augusztus 9.
Szerda
UJ PÉTER
Nekem a rendőrségi műsoroktól a gyomrom fordul kifelé. Nemcsak azért, mert mindig olyanokat mondanak bennük, hogy cigarettára nagy értékben elkövetett bűncselekmények száma meg hogy kerítésátmászás módszerével történő behatolás, hanem úgy általában. Ilyen kvázi kék fényt jól csinálni nem nagyon lehet. Illetve én még olyant nem láttam.
Félek a kék fényektől. Mert ezért vannak: félni tőlük, beléjük borzongni. De nem ám műborzongás, műfélelem, a túróst!, igazi, hát: mégis a mi életünkből van krimi csinálva.
Gyerekféleségként Soós Lajostól féltem. A Kék Fény után napokig rosszul aludtam, jön a Soós, torkomat elvágja, a fejemet meg elássa a kukoricásban. Akkoriban, ha keresztül mentünk autóval Vecsésen, lebújtam az ülés mögé, ott kuporogtam, amíg el nem hagytuk Soós-várost.
De térjünk vissza a folyamatos jelenbe.
Eztet itten fejbe lőtték, minden ok nélkül.
Aztat agyonverték, csak úgy heccből.
Emeztet meg leszúrták; senkisem tudja, miért. Amaztat a Dunából fogták ki; azt sem tudják, kicsoda.
Ültem a tévé előtt, kezdtem mélyebben süppedni a fotelba, a fejem körül már süvítettek a Magnum-golyók, az előszobában harisnyás gyilkos neszezett, Hasfelmetsző Jack a fenőkövet kereste a konyhában.
Ebben az országban most gyilkolásznak. Összevissza. Ez jött le nekem. Most ne féljek? De, féljek. Nyilván ezért van nekem ilyen műsor, jó véres hullákkal. Minősített gyilkosságok, mondja valaki, sok csillaggal.
De azért mégsem lesz akárki hulla csak úgy, ukmukfukkra, megnyugtat a tévében szereplő főrendőr, mert, mint mondja, az Angyalföldön agyonverve talált idős férfi ( sajnos , tette hozzá együttérzőn) magának is köszönheti, hogy ilyen kínos állapotba került (mármint hogy agyon lett verve). Az idős férfi ugyanis magyarázza az előbbi állítást rendőrünk homoszexuális volt. Bumm.
1995-re azért emberi jogilag, polgárbarátságilag, szolgál & védileg eljutottunk erre a szellemi magaslatra, amelyről már teljes bizonyossággal megállapítható: a homoszexuálisok enhibájukból lesznek agyonveretés áldozatai. Mert azok, kérem, ilyenek. Kihívják maguk ellen a sorsot.
Na most ehhez rosszmájúan rögvest hozzáveszem azt az egy-két tök setét gyilkosságot, aztán a lassan népszokássá váló rendőri brutalizálásokat, a Pásztón agyonvert excsatárt, akiből simán alkoholistát csinált minden tévéműsor és újság, a mindenért felelős hatszázas Yamahákat… és akkor nagyon szomorú leszek.
Még az sem nyugtat meg, ha Pintér tábornok lenyilatkozza: a fegyelmi helyzet a rendőrségen belül szilárd, akár egykor a néphatalom, és amúgy ő személyesen nem híve az erőszaknak.
Eddig oké, Sándor, de a többiekkel mi a helyzet?
Uj Péter