Víz, víz, víz

A telepi játszótéren, ahol évekig csak kitaposott, kiégett sárgás fűszálak küzdöttek reménytelenül a homokkal, most dús dzsungel burjánz. Felütötte fejét a sás, visszatelepült a lápi póc, a sulyommezőkben gázlómadarak bogarásznak, a zsombékok közt anakonda kígyóz, krokodilokat kerülgetnek a babakocsis kismamák, a fákról vidám orangutánok kiabálása hallik.

Bajban van Sanyi bá’ a földszintről, nem állhat ki minden este locsolni, nála a locsolás életforma, lyukacsos atlétában ki a járdára, irtózatos pocak alulról villan, klottgatya lengetve esti szél által, laza támadóállás felvéve, a slagot tartó kéz lazán a test mellett, oldalról a vörös szőrökkel borított pocakhoz szorítva, locsolás hasból, tisztán, igényesen, minden idegszállal koncentrálva, hogy vízsugár jusson mindenhová, egyenletesen, igazságosan. Na, ennek vége. Mert idén nem kell locsolni. Idén füvet kellene nyírni, ritkítani a dzsungelt. A burjánzás váratlanul ért bennünket, mint a közterület-fenntartó vállalatot az első hó.

Víz van.

Van víz.

Nem szoktunk ehhez nyáridőben.

Mindig csak hetven fok volt, ózonlyuk, globális felmelegedés meg elsivatagosodás.

A Duna rakparti lépcsője alatt nyaranta kinn volt a kövezet. Most meg nem akar lemenni, a margitszigeti napozók fönn fekszenek a kavicson, hetek óta kinn van a víz az alsó rakpart szélén, néhány centi, és megáll a közlekedés a városban, viszont Filló Pál a Parlament ablakából kissé kihajolva nyugodtan paducozhatna, hetes bottal, kenyérrózsával, persze ilyen vízállásnál paducozni sem lehet, de mégis jó látni ezt a nagy vizet, jó, hogy van víz. Jó. Talán a hetvenkét százalék beszél belőlem. (Több mint kétharmados többség!) Talán tisztességes ívás lesz idén, kinn marad a folyó az ártereken, ha vannak még árterek, nem vízlépcsőztek be minden nyomorult folyamkilométert.

Jó az, hogy ilyen nagy a víz. Élet van benne. Az árvíztől félni már nem tudunk, amikor születtem, akkor volt az utolsó igazi. Most a nagy víz: öröm. Igen.

Jó hallgatni a vízállásjelentést, a rádió legszínvonalasabb műsorát: Tisza; Rahó, Técső, Huszt, Tiszabecs…

És most lehet izgulni, hogy vajon a nyaralás előtt azt mondja-e Vissy Károly, hogy „igazi nyári kánikula várható a hét végén”.

Ez évekig nem volt kérdés. Minden hétvégén és hét közben nyári kánikula volt. Sőt. Nem volt izgulnivaló.

Most visszajött, komolyan, a kádári időjárás, megint lehet drukkolni, hogy jó hetet fogjak ki a Balatonon. Lehet bámulni a műholdképet, számolgatni, aztán anyázni végül, mert úgyis zuhogni fog.

És az is jó, ha zuhog, nemcsak a tapadó lánypólókra gondolok, hanem egyáltalán, hogy nem kell talán külön pumpálni a Velencei-tóba, nem kell vízkorlátozni, nem kell annyi port nyelni, csak az esernyők bosszantanak, főleg buszon, egy világvárosban tiltani kéne az esernyőt.

Hulljon mindenkire, csak úgy, szabadon, és örüljön mindenki:

víz van.

Van víz.

Uj Péter