No more tandíj

Ez jó. Röhögünk.

— Nem tartom elképzelhetőnek a tandíj bevezetését — mondja a szocialista pártelnök ott a vásznon. Talán egy héttel a választások előtt vette föl a Fekete Doboz Alapítvány ezt a mondatot, vagy ötvenezren hallották a ligetben.

Most röhögünk, nézzük a filmet a Farkasházy-féle szárszói pikniken.

Nézik újságírók, írók, politikusok, politológusok, miniszterek, bankárok, vállalkozók, szociológusok, mindenféle rendű és rangú értelmiségiek.

Nem bírjuk megállni röhögés nélkül.

Koalíció az MSZP-vel? Rágalom! Provokáció! — így a szabaddemokrata főnök.

Nevetgélés.

Horn Gyula személye akadálya a koalíciónak — mondja a másik SZDSZ-es.

Most itt vigyorog mellettem saját magán.

Boross Péter magyarázza, hány kilométer vízvezetéket épített az MDF. Meg gázt. Elvitték a falvakba a civilizációt. — Most aztán tényleg talpra magyar, mert tényleg hív a haza! — kiált a Fradi-pályán Boross, szorongatják egymás kezét a párt- és kormánytisztviselők, győzni fogunk; még talán el is hiszik magukról.

Röhögünk.

He-he.

Részeredmények után Horváth Béla volt tizenkettedik kerületi képviselő Katona Tamás, Jeszenszky Géza, Szabó Tamás fejét követeli.

Vicc.

Torgyán azt mondja, neki nem elég ám valami kis incifincike győzelem, neki elsöprő győzelmet kell aratnia. Diadalüvöltés a sportcsarnokban.

Tőle már megszoktuk, de így sem lehet megállni röhögés nélkül.

Surján doktor maga sem érti a beszédét. Már a megfogant embrió is állami támogatást kap.

Hi-hi.

Orbán Viktor megállítja a szocialistákat. Elmagyarázza a magyar polgári öltözködés és hajviselet lényegét. Még a választás napján is azt mondja, hogy megduplázzák a mandátumaikat. És hogy az SZDSZ csak akkor léphet koalícióra az MSZP-vel, ha elárulja a Fideszt.

Hangos röhej.

Lagzi Lajcsi szoci majálison. Csepregi Éva Biten. Alvajárók, lufihegyek Fideszen. Magyarnóta, Szabó Gyula könnyezve imádkozik szegény hazánkért, Szuhay szégyellné magát, ha befutnának a szocik, egy pap kortesbeszédet tart a Bazilikában, Dávid-csillagok Kuncze plakátján, rohadt zsidók, Horn pufajkás, darálós gyilkos.

Nevetünk.

Még Horn Gyula beszél a kultúráról, mert ha a szocialista párt az isten kalapja, a kultúra a bokréta rajta, meg a művészet, Pécsi Ildikó kuplékat énekel. Olvassák a számról: no more tandíj!

Röhögünk megint.

Csintalan táncol rövidnadrágban, mezítláb.

Vége. Villany föl.

A röhögés megszűnik. Kis csoportok alakulnak, heves anyázás kezdődik.

Politikusoknak többet ártani nem lehet, mint ezzel a filmmel. Megmutatni, hogy mit mondtak egy évvel ezelőtt.

Megmutatni, hogy vagy elképzelésük sem volt semmiről, vagy hazudtak folyton.

Így már senkinek sincs kedve röhögni. Magunkon röhöghetnénk legfeljebb. De azok is anyáznak inkább, akik magukat látták a filmen. Kire? Mire?

Sértettek, sértődöttek mindenfelé. Egy év után. (És akkor hol vannak még a vesztesek?)

Szégyelljük magunkat. Szégyelljük őket.

Csintalan most is rövidnadrágban, mezítláb.

Uj Péter