Népszabadság, 1995. június 7.

Szerda

UJ PÉTER

A Fradi bajnok lett. Foghíjas lelátók az Üllői úton, én meg a tévémeccs alatt lementem szépen a Vörösmarty térre könyvhetezni, vettem is hét könyvet ötezerért. Hogy miket, az nem érdekes, csak az ár meg a darabszám. Az eredményt vasárnap tudtam meg.

Egyik hetilapunk, talán kitalálják, hogy melyik, a magyarság diadalaként értékelte a Fradi győzelmét, amit megint nem értek, mert mennyivel magyarabb Kuznyecov, Neagoe, Kopunovics és Christiansen Azoiteinél, Miriutánál és Fatusinál vagy Keller Preisingernél, esetleg Lisztes Illésnél? (Lipcsei Joao Pintónál.)

Az is megválaszolatlan kérdés, hogy az Ultra Viola, azaz az UTE-drukker skinhead mennyire magyar. Mert jár Trianon-tüntetésre, zsidózik is, a cigányokat is utálja, tehát maradéktalanul teljesít néhány fontos követelményt, viszont a fradistákat sem szereti, időnként meg is késeli őket, mint a múlt héten az egyik népszerű, toleráns kidobóembereiről ismert ifjúsági szórakozóhelyen. Akkor most miért bántják a magyart?

Már olyan jól berendezkedtünk a heti két emberrablásra, komolyan, mint Olaszország legszebb éveiben. Még hogy dél-amerikanizálódnánk!

Amerikában pedig a Clinton nevű megnyugodhatott, hogy Horn Gyula barátként utazik őhozzája, szövetségesként mintegy, nagyon rá szoktak faragni odaát, ha mi itt bedurvulunk, mint a boszniai szerbek.

De a legmegnyugtatóbb mégiscsak az, hogy privatizációs miniszterünk elkötelezett baloldali politikusként 40 négyzetméteren lakik a hét négy napján, és támogatja a marcali mozgássérülteket. Van még gépkocsija, családi háza, mezőgazdasági ingatlanjai (á százezer forint), bankbetétje és egy kis földje. (Utóbbiak a hét maradék három napján, nyilván.)

A fejlődés tagadhatatlan: emlékezzünk, hogy Lezsák Sándor fénykorában, elkötelezett jobboldali politikusként, saját bevallása szerint havi bruttó tizenkétezer forintot keresett.

Ahhoz képest most mindenki a milliókat számolgatja, végkielégítésileg, olyan jó kimondani ezeket a szép nagy számokat, lám-lám mégis gyarapszunk, röpködnek a nullák a fejünk felett.

De még ez sem érdekel igazán, mert az időjárással vagyok elfoglalva. Lassan átvesszük a teljes középiskolás földrajzanyagot. A tavalyi sivatagi nyár után idén sarkvidéki tavasz következett, most meg itt a trópusi idő: negyven fok plusz napi két felhőszakadás. Az ember azt sem tudja, mitől vizes: izzadt vagy már megint megázott.

És ennek az időjárásnak is elképesztő előnyei vannak, például, hogy a lányokra rátapad a póló. Viszont a közlekedésbiztonságra katasztrofális hatással vannak a vizes pólók, mint tudjuk. Én egyedül három koccanást hoztam össze kishíján egyetlen napon.

Ez a nyár eleji (jobb esetben tavasz végi) nekivetkőzés különben is állandó hír, minden évben megírható, mint az, hogy a Mecsekalján kinyílott az ibolya, fényképpel, vagy hogy tizenkétezer-háromszázhuszonkét torokból csendül fel a Ballag már a vén diák, meg hogy Fertőrákoson megszűnt a viperaveszély.

Ilyenkor meg nyílnak a pulóverek, virágoznak ibolyák, szolid szöszkék, dögös barnák, veszélyes feketék, a viperaveszély persze egyáltalán nem látszik szűnni, több százezer néző áhitattal figyel, mellesleg, a Fradi meg bajnok lett, Üllői út, hatszáz néző.

Uj Péter